Súlyos gazdaságpolitikai paradoxonra világít rá a 3%-os Otthon Start hitel

A 2024-ben bevezetett Otthon Start lakáshitelprogram kétségtelenül jelentős lépés a fiatalok lakhatási esélyeinek javítására: az első lakásvásárlóknak kínált 3%-os fix kamatozású konstrukció lényegesen kedvezőbb, mint a piacon elérhető, jellemzően 6–8% közötti kamatszintű lakáshitelek. A konstrukció társadalompolitikai célja világos: letelepedés, családalapítás ösztönzése, a fiatalok helyben tartása. Mindeközben azonban kevés figyelem irányul arra a meglepő ellentmondásra, hogy a tanuláshoz igénybe vehető szabad felhasználású Diákhitel1 kamata 2025 őszén 8,99%, azaz háromszorosa a támogatott lakáshitelének.

Ez a kamatkülönbség azonban túlmutat a puszta pénzügyi kondíciókon: egyfajta implicit gazdaságpolitikai értékválasztást tükröz. A jelenlegi támogatási struktúrából úgy tűnik, hogy az állam a rövid távon is látható vagyonfelhalmozást - mint az ingatlanszerzést - nagyobb mértékben támogatja, mint a hosszabb távon megtérülő, ám kevésbé kézzelfogható humántőke-beruházást. Pedig az utóbbi - vagyis a felsőfokú tanulmányok finanszírozása - közgazdasági értelemben legalább akkora megtérüléssel bír, mint a lakástulajdon megszerzése.

Az OECD 2023-as „Education at a Glance” jelentése alapján Magyarországon a diplomások átlagosan 66%-kal keresnek többet, mint középfokú végzettségű társaik, míg a mester- vagy doktori fokozattal rendelkezők esetében ez a különbség akár 133% is lehet. Ezzel szemben a tanulmányi célú hitelezés Magyarországon továbbra is piaci kockázati logika mentén történik, a kamatszint nem tükrözi a társadalmi hasznosságot - sőt, a lakáshitelezéshez képest büntetően magas. A Központi Statisztikai Hivatal adatai ugyan kevésbé részletesek e téren, de szintén megerősítik a diplomások magasabb kereseti pozícióját.

Ez a helyzet nemcsak elvi, hanem gyakorlati következményekkel is jár: a fiatalok előtt álló életpálya-döntések során torzító hatást gyakorolhat a támogatási rendszer. A lakáshitel kedvező kondíciói és a Diákhitel1 relatíve drága volta együttesen ösztönözheti a tanulmányok elhalasztását, a mielőbbi munkavállalás és jövedelemszerzés irányába. Ez különösen súlyosan érintheti azokat, akik éppen az anyagi korlátok miatt szorulnának állami segítségre a tanulmányaik folytatásához.

Felsőoktatási tanulmányok támogatása a fejlett országokban vs. Magyarországon

Az OECD felmérésének eredményei azt jelzik, hogy a felsőfokú végzettség érdemben növeli a jövedelmi kilátásokat, ami évtizedes távlatban több tízmilliós bérkülönbséget jelenthet. Mindez nemcsak egyéni szinten jelent stabilabb egzisztenciát, hanem társadalmi szinten is magasabb adóbevételt, kisebb szociális kiadásokat és versenyképesebb gazdaságot eredményezhet.

Nemzetközi összehasonlításban is egyértelműen látható, hogy a felsőoktatási tanulmányok támogatása számos fejlett országban a lakhatási támogatásokkal egyenrangúan vagy annál is előnyösebben jelenik meg. Németországban például a BAföG néven ismert hallgatói támogatás részben vissza nem térítendő. Hollandiában az állami diákhitel kamata 2025-ben mindössze 0,46%. Norvégiában pedig a diákhitelek visszafizetése a hallgató későbbi jövedelméhez igazodik, kedvező kamatok mellett. Ezek a rendszerek nem versenyeztetik egymással a lakhatási és tanulmányi támogatásokat, hanem egymást kiegészítve segítik a fiatalokat a társadalmi mobilitásban.

A Diákhitel1 kamata az elmúlt években tartósan magas szinten alakult. 2022-ben még 4,99% volt, 2023-ra viszont már 7,99%-ra emelkedett, 2025 szeptemberében pedig 8,99%-on áll. (A 2025. január 1-je után felvett Diákhitel1 kamata 8,99% évente, míg a 2024. december 31-ig megkötött szerződések kamata 7,99% marad a kamatstopnak köszönhetően.) Ez a kamatszint különösen magas annak fényében, hogy a Magyar Nemzeti Bank irányadó alapkamata eközben 6,5%-ra csökkent.

A diákhitel tehát jelenleg nemcsak piaci alapú, hanem a jegybanki rátát jelentősen meghaladó költséggel terheli a hallgatókat. Ez azt jelenti, hogy a tanulni vágyó fiatalok számára a hitelfelvétel pénzügyileg kedvezőtlenebb, mint például a lakásvásárlás, ahol az Otthon Start konstrukció jóval olcsóbb finanszírozást kínál. A hitelkamatszintek ilyen aránytalansága komoly döntési torzító tényezőt jelent, különösen a hátrányosabb helyzetű családokból érkező fiatalok számára, akik leginkább rászorulnának az állami segítségre a felsőoktatás eléréséhez.

Meglátásunk szerint a helyes gazdaságpolitikai válasz nem az Otthon Start program visszavonása lenne, hanem a tudásfinanszírozás újragondolása. Indokolt lenne a diákhitel kamatszintjének mérséklése a jegybanki és pénzpiaci környezethez igazodva, vagy akár egy új, célzottan támogatott tanulmányi hitel bevezetése. Ha valóban hiszünk abban, hogy a jövő gazdasági növekedése a versenyképes tudáson alapul, akkor ezt nemcsak szavakban, hanem kamatszintekben is ki kell fejeznünk.