21 °C Budapest
A Mycobacterium leprae 3d ábrázolása, egy Gram-pozitív baktérium, amely a leprát, más néven Hansen-kórt okozza.

Halálos fertőzés tombol az idősotthonokban, eddig nyolc életet követelt

2025. szeptember 1. 21:34

Nyolc ember vesztette életét Belgiumban a sigatoxint termelő E. coli (STEC) baktériummal történt fertőzés következtében, a fertőzés forrása egyelőre ismeretlen - közölték hétfőn a belga egészségügyi hatóságok. A szövetségi élelmiszerlánc-biztonsági hivatal vizsgálatot indított a járvány forrásának azonosítására.

A fertőzötteket legalább nyolc flandriai idősotthonban azonosították, ahol hét haláleset történt, valamint egy vallóniai intézményben, ahol egy ember hunyt el. További megbetegedéseket jelentettek Brüsszelből és a vallóniai Ottignies-ből is. Jelenleg 63 beteg lakóról tudnak: 48-ról Flandriában, 14-ról Vallóniában és egyről Brüsszelben.

A STEC az E. coli baktérium egyik variánsa, amely lázat, fejfájást és heveny hasmenést okozhat. Súlyos esetben a fertőzés veseelégtelenséghez vezethet, főleg gyermekeknél és időseknél.

A flandriai esetek többségét a O157-es törzshöz köthető baktérium okozta. A vizsgálatok még tartanak annak megállapítására, hogy a vallóniai és brüsszeli fertőzések ugyanabból a forrásból származnak-e. A hatóságok szerint néhány héttel ezelőtt szennyezett élelmiszer kerülhetett forgalomba több idősotthonban. Bár újabb élelmiszerhez köthető megbetegedést nem azonosítottak, a tisztiorvosok arra figyelmeztetnek, hogy egyes friss esetek emberről emberre történő fertőzésből is eredhetnek.

A vizsgálat során szakemberek mintákat vesznek az érintett intézményekben, és ellenőrzik az élelmiszer-ellátási láncot, beleértve a közös beszállítókat is. A hatóságok szerint mivel a fertőzés már hetekkel ezelőtt elkezdődött, a nyomozás különösen bonyolult.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A helyi sajtó értesülései szerint valamennyi érintett otthon ugyanattól az élelmiszer-beszállítótól kapja az ellátmányt.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?