Kiderült a borravaló-titok: ennyi jattot kapnak átlagosan a magyar ételfutárok

2020. december 5. 13:01

A nagy, magyarországi ételszállító vállalatoknál most már sok esetben előre fizetésnél is van olyan opció, hogy kifejezetten a futárnak adjunk borravalót. Ez végre egy olyan egzakt adatot jelent, amivel mérni lehet, mekkora az átlagos borravaló mértéke az országban. A Pénzcentrum ki is kérte ezt az adatot, hogy végre kiderüljön, országosan, illetve egyes megyeszékhelyeken mennyit jattolnak az ételrendelők. Az már biztos, nem Budapesten fizetik átlagosan a legtöbb borravalót a vásárlók.

Örök kérdés, hogy még mindig kell-e borravalót adni, ha valamilyen éttermi szolgáltatást veszünk igénybe, és ha igen, akkor mégis mennyit. Közmegegyezés szerint, az idők során a jattal úgy szokás számolni, hogy annak a mértéke az végösszeg 8-10 százaléka körülbelül. Ez azonban már egy 5 ezer forintos rendelés esetén is 500 forint, de például egy 8 ezresnél már 800 forint is lehet, és így tovább felfelé.

A végösszeghez kötött jattolás tehát szívfájdító élmény lehet, nem is csoda, hogy sokan ma már nem így jattolnak, főleg nem étel házhozszállításkor. De akkor mégis hogy? Azért hogy ez kiderítsük pontos adatokat kértünk többek között a Netpincértől, mondják el, mekkora Magyarországon az átlagos borravaló mértéke.

Hogy ne a sötétben tapogatózzunk, azzal most nem számoltunk, hogy a klasszikus módszerekkel, azaz a futár kezébe mennyi borravalót adnak kiszállításkor. Inkább arra voltunk kíváncsiak, hogy a vállalatnál idén augusztusban bevezetett, a NetPincér GO szolgáltatás keretein belül elérhető, előre kifizetős rendszeren keresztül a vásárlók mennyit szánnak borravalóra.

Borravaló - mennyi az annyi?

A vállalat elárulta a Pénzcentrumnak, hogy az új szolgáltatás nyári bevezetése óta átlagosan

212 forint a borravaló mértéke, amit a futárok kapnak.

Ehhez azt is hozzátették, hogy az összeg bázisát azok a tranzakciók képezik, amelyek esetében valamennyi borravalót adtak a felhasználók. Megtudtuk azt is, hogy ez idáig a legnagyobb borravaló, amit regisztráltak a rendszerben 2 500 forint volt.

Bízunk abban, hogy ezek a számok még tovább fognak növekedni. Mi magunk is arra bíztatjuk a rendelőket, hogy ha tehetik, ismerjék el a futárok munkáját, attól függetlenül, hogy nekünk vagy másnak dolgoznak, hiszen nagyon fontos munkát látnak el. Különösen ebben az időszakban felértékelődött az ő szerepük az életünkben és szeretnénk, hogy ha ezt mind pénzbeli, mint elvi megbecsülésben ők is éreznék

- mondta el lapunknak a vállalat. Az országos átlag mellett kíváncsiak voltunk arra is, hogy mely településeken adnak ennél átlagosan magasabb összeget a rendelők.

Ezekben a városokban több a jatt

Az országos átlagnál természetesen vannak magasabb összeggel működő városok is. Ezek közül is kiemelkedik azonban a NetPincér GO futárpartnerei esetében

Kaposvár, ahol az országos átlagnál 50 százalékkal magasabb az átlagos borravaló mértéke.

Ez, ha a 212 forintos átlagot vesszük alapul, akkor 318 forint. Az országos átlagnál 30-30 százalékkal magasabb a borravaló összege Egerben és Székesfehérváron, itt átlagosan 276 forintot jattolnak a rendelők.

Ennél valamivel kevesebbet, de az országos átlagnál még mindig több borravalót adnak Salgótarjánban, összesen mintegy 20 százalékkal, ami a nap végén 254 forintot jelent. Az 5 legnagyobb borravalót adó várás közül utolsó helyen futott be Budapest, itt 13 százalékkal adnak többet átlagosan a futároknak az országos átlagnál, ami

240 forintot jelent.

Van új a nap alatt?

A Pénzcentrumon korábban, az első koronavírus-hullám kapcsán már foglalkoztunk a jattolás kérdésével. Borravaló cikkünknek nagy visszhangja lett, abban etikettszakértők beszéltek a jatt fontosságáról. Hiszen a mostani nehéz időkben felértékelődött a futárok, kiszállítók munkája, ha ők nem lennének, akkor neked kellene vásárolni menned, kitéve magad az egészségügyi kockázatnak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szakemberek azt javasolták, hogy aki teheti, adjon több borravalót a futároknak, mint szokott: egyfelől, mert a jövedelmük jelentős részét teszik ki a jattok, másrészt maga a borravaló egy gesztus, a megbecsülés jele, ami lelkileg is nagy lökést adhat a kiszállítónak. Arra is emlékeztettek, hogy a rendeléskor kiszámlázott szállítási díjból nem kap semmit a futár, a cégnél landol a pénz.

Felmérés

A jattolás kapcsán megkérdeztük olvasóinkat, ők hogy járnak el a járványhelyzetben. Kiderült, hogy a több mint 3000 válaszadó jelentős része szokott borravalót adni - 72 százalék mondta ezt. Sőt, több mint ötödük több jattot is ad a vészhelyzetben, mint amennyit amúgy szokott. 27 százalék pedig eddig sem adott, és eztán sem fog: a Facebook-kommentek tanúsága szerint ők úgy vannak vele, hogy egyszer már fizettek a kiszállításért, a futár pedig a munkáját végzi.

{{EMBED:infogram_f19206e0-2181-4a26-a075-f987ad2cf5c9}}

Olyan kérdést is feltettünk, hogy ha a Pénzcentrum olvasói adnak, akkor mennyi pénzt nyomnak a kiszállító kezébe - erre a szavazásra több mint 4000 válsz érkezett. A szakemberek szerint legalább a rendelés értékének 10 százalékát illik adni, a nehéz helyzetben pedig azt javasolták, hogy aki teheti, legalább 5 százalékkal többet adjon.

Ezzel szemben az derült ki, hogy a válaszadók között többségben vannak azok, akik 100-200 forint jattot adnak (36,5%) - ez abszolút egybe vág legfrissebb, fentebb taglalat adatainkkal. A második legnépesebb csoport azoké, akik kb. 10 százalék borravalóval számolnak (23,2%) és majdnem 18 százaléknyian vannak olyanok a kitöltők között, akik 500 forintot, vagy többet szoktak jattolni. 9,1 százalék úgy oldja meg a kérdést, hogy mindig felfelé kerekíti a végösszeget 500 forintonként.

{{EMBED:infogram_755a6c33-ed6e-469a-b5f6-a3d1bf21f6fc}}

Látható, hogy elenyészően vannak azok, akik 10 százalék fölött igyekeznek adni (összességében kb. 4,5 százaléknyian), még azok is többen vannak, akik 5 százalék körüli jattal kalkulálnak. Felmérésünk után tobb olvasói levelet is kaptunk futároktól. Ezek közül az egyikben a futár arra tért ki, hogy saját tapasztalatai szerint 10-ből 3 embernél nem adnak többen jattot, és akik adnak, azokat is általában megállítja a 200 forint. Szerinte ennél többet szinte senki sem ad...

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem