12 °C Budapest

A különadó mellett azért könnytéseket is kaptak a boltok: ezek a szabályok vonatkoznak rájuk is

2020. május 27. 17:32

Az idén májustól újra bevezetett kiskereskedelmi különadó és a boltok jelentős részére március közepétől május közepéig vonatkozó nyitvatartási korlátozás számos kiskereskedőt hátrányosan érintettek. Vannak azonban olyan állami támogatások, adózási és pénzügyi kedvezmények, amelyeket e szektorban is lehet alkalmazni. Az alábbiakban ezek közül gyűjtötte össze a Deloitte a legfontosabbakat, amelyekből több a veszélyhelyzet után is elérhető marad.

Az elmúlt három hónapban a kiskereskedelmi szektor nagyon vegyes képet mutatott a bevételek tekintetében. Örülhettek például az élelmiszert, a tisztító- és fertőtlenítőszereket értékesítő kiskereskedők, drogériák, valamint a barkácsboltok, műszaki boltok, webshop-ok. (Az örömüket persze részben beárnyékolta a májustól bevezetett kiskereskedelmi különadó.) Drasztikus visszaesés volt tapasztalható ugyanakkor például az autók, bútorok, ruházat, könyvek, játékok és sportszerek kiskereskedelmében

- mondta el Dr. Laczka Sándor igazgató, a Deloitte magyarországi Kiskereskedelmi-Élelmiszeripari tanácsadó csoportjának vezetője. Számos piaci szereplőnél indokolt lehet tehát az állami segítségnyújtás, és a szektor a gazdaság újraindítása szempontjából is nagy jelentőséggel bír.

Bértámogatási programok

A járvány idején az egyik legkorábbi kormányzati intézkedés, a járulékkedvezmény, majd az egyik ezt követő, a beruházási támogatás még nem volt elérhető a kereskedők számára.

Elérhető viszont két bértámogatási program, a munkahelyvédelmi bértámogatás és a munkahelyteremtő bértámogatás. Előbbi a csökkentett munkaidőhöz vehető igénybe. A lényege, hogy az állam a nehéz helyzetbe került munkaadó helyett vállalja, hogy a kieső bér 70%-át (bizonyos korlátokkal) 3 hónapra megfizeti a munkavállalónak, ha a munkaadó elbocsátás helyett rövidített munkaidőben foglalkoztatja tovább a munkavállalót. A támogatás felső korlátja munkavállalónként a 3 hónapra összesen 337 ezer Ft.

A munkahelyteremtő bértámogatási program célja pedig részben a járványhelyzet miatt megszűnt munkahelyek újbóli létrehozása, részben pedig teljesen új munkahelyek teremtése. A támogatás lényegében a munkavállalói létszám koronavírus veszélyhelyzet kihirdetése (2020. március 11.) előtti állapotra történő visszaemelésére is kapható. Sőt, igényelhető akár ugyanannak a munkavállalónak az újra foglalkoztatásához is, akit 2020. március 11. után, de e program május 18-i bevezetése előtt bocsátottak el

- hangsúlyozta Dr. Aracsi Bernadett, a Deloitte magyarországi Kiskereskedelmi-Élelmiszeripari tanácsadó csoportjának menedzsere. Ez utóbbi támogatási forma 6 hónapra igényelhető, a bruttó bér és azt terhelő szociális hozzájárulási adó 100%-ára, de havonta legfeljebb 200 ezer Ft. Így a támogatás összege a teljes időszakra munkavállalónként legfeljebb 1 200 000 Ft.

Adófizetések halasztása

A NAV a társaságok kérelmére a legtöbb adónemben engedélyezhet fizetési halasztást, részletekben történő fizetést. Emellett az adóelőlegek csökkentésének lehetősége is nyitva áll a szektor szereplői számára. Ezek jelentősen segíthetnek a fizetőképesség fenntartásában azoknál a kereskedőknél, amelyek bevétele a közelmúltban lecsökkent.

Kedvezményes hitelek állami támogatással

Ezek kizárólag mikro-, kis-, és középvállalkozások számára elérhetőek, de a kiskereskedők között százezres nagyságrendben találhatók ilyen vállalkozások. Az alacsony kamatszint az állami kamattámogatásnak köszönhető.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Növekedési Hitelprogram Hajrá 2,5%-os éves kamatozású és a vállalkozások üzleti tevékenységéhez széles körben felhasználható (például tárgyi eszköz beruházásra, cégvásárlásra; forgóeszköz és likviditás - pl. munkabérek - finanszírozására; EU-s támogatás előfinanszírozására; hitel kiváltására). Ennél is kedvezőbb kamatozásúak (évente 0,1% és 0,5% közötti) a Széchenyi Kártya Program új hitelkonstrukciói, amelyek hasonló célokra használhatók fel.

Pénztárgépek felülvizsgálatának halasztása

A kereskedelmi szektor szereplői számára könnyebbséget jelent a pénztárgépek éves felülvizsgálatának halasztása. Ha a felülvizsgálat határideje a veszélyhelyzet ideje alatt jár le, akkor azt elég a veszélyhelyzet megszűnése utáni 120 napon belül elvégeztetni.

Az adóhatóság méltányosan jár el mulasztások esetén

Az adóhatóság a járványhelyzetben előforduló mulasztások, késedelmek esetén különösen méltányosan próbál eljárni, határidő hosszabbítás engedélyezésével, a bírság mérséklésével, esetleges mellőzésével. Ez igaz mind az adóbevallások benyújtására, mind az adóhatósági ellenőrzésekre.

Sőt a NAV tájékoztatója szerint még a végrehajtási eljárások felfüggesztésére is megfelelő indok a koronavírus járványhelyzet miatti fizetési nehézség vagy jövedelemkiesés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm