Itt a részletes előrejelzés: ennyire lehet mély a válság Magyarországon

2020. április 8. 12:35

A 2020. március végéig ismertté vált tények alapján kísérelte meg a Policy Agenda megbecsülni, hogyan alakulhatnak gazdaságunk-társadalmunk folyamatai a koronavírus okozta válság miatt. A jelentés szerint a 2020 márciusára kialakult világgazdasági helyzet alapjaiban befolyásolja az eddig pozitívnak ítélhető felzárkózási folyamatunkat.

Elöljáróban fontos hangsúlyozni, hogy most nem a pénzügyi szektor "fertőződöttsége" okoz világméretű járványt, mint 2008-ban. A globalizált gazdaság folyamatai nagyjából rendben folytak, és most a valóban jól működő rendszerek és ágazatok, vállalkozások kerültek/kerülnek lehetetlen helyzetbe, amely akár eddigi kiemelkedő tevékenységük ellenére csődjüket is okozhatja. Ezzel pedig hazánkban is százezreket foszt meg munkájuktól, a családok nagy részének okoz komoly megélhetési nehézségeket.

A 2020 márciusára kialakult világgazdasági helyzet alapjaiban befolyásolja az eddig pozitívnak ítélhető felzárkózási folyamatunkat. Egyértelművé vált a komoly mértékű gazdasági visszaesés és bizonytalanná az, hogy a koronavírus miatti, az egész világra kiterjedő járvány milyen hatásokkal jár a magyar gazdaságra. A hazánkat érintő rövid- és hosszabb távú hatások valós mértéke még nem látható. Ezért "bátor" lépésnek tűnhet becslést adni a várható gazdasági változások számszerű mértékére - de nézzük a számokat!

Növekedés helyett komoly visszaesés

A nemzetközi gazdasági szervezetek jelenleg a globális GDP 1,9 százalékos csökkenését, ezen belül például az amerikai gazdaság 3,3 százalékos, az eurózóna 4,2 százalékos visszaesését valószínűsítik. A kínai gazdaság az első negyedévi zuhanás után lassan fog élénkülni, de éves szinten már 2 százalékkal is nőhet. Az EKB elnöke pedig az eurózónában 5%-os visszaesésről beszél. A nemzetközi prognózisokban 2020 második negyedévében súlyos visszaesést, majd a második félévben már - igen nagy optimizmussal - emelkedést feltételeznek.

A járvány hazai kitörése óta eltelt egy hónap alatt is folyamatosan, nagy mértékben leromlottak gazdasági kilátásaink. Több prognózis elképzelhető a következő másfél-két évre. Így március elején számítottunk egy "A" változatot - amely 2020-ra 2,8% és 2021-re 3,6%-os visszaesést jelez - és egy március végi kissé mélyebb visszaesést mutató, de hamarabb felívelő "B" változatot - amely 2020-ra 3,7% és 2021-re már csak 2%-os visszaesést jelez. A járvány nagysága és vége azonban nagyon bizonytalan, ezért a gazdasági romlás nagyobb is lehet, már ez évi 5-7%-os visszaesést sem tartanak kizártnak az elemzők.

Egyértelmű, hogy a fiskális és monetáris folyamatainkat alapvetően átírja az államháztartás gazdasági válság megoldására fordítandó forrás-átcsoportosítása és -felhasználása, valamint a forint árfolyam gyengülése és az infláció várható meglódulása. A feltételezett növekedési pályában a 2020 negyedik negyedévi visszaesés mértéke akár 7-8 % is lehet.

Hiány 3% felett, monetáris bizonytalanság

A monetáris és fiskális helyzetünk bizonytalanságai a válság szembetűnő jellemzői lesznek. Kedvezőtlen hatásainak leküzdése a kiadások jelentős átcsoportosításával a GDP akár egyötödét is jelentheti. A 2020-ra tervezett, akár 1% körülire csökkenő államháztartási hiány 3% fölé emelkedhet. Az ez évre tervezett 367 milliárdos hiányt akár további 900-1000 milliárd Ft-tal túl is lehet lépni, a várható rendkívüli EU-s támogatás felhasználásán túl. Az Európai Unió 100 milliárd euró nagyságú "szolidaritási pénzügyi eszköznek" nevezett csomagjának célja, hogy a munkavállalók megélhetése ne kerüljön veszélybe, a vállalkozásokban alkalmazottak rövidített munkaidőben dolgozhassanak és továbbra is fizetni tudják bérleti díjaikat, számláikat, mindezzel is elősegítve a gazdaság stabilizálását.

A 2019. évi 325 forintos átlagos euró-árfolyam 2020 végére 350-360 fölé is romolhat. A pénzügyi szektorban a kamatokra és tőketörlesztésre előírt moratórium átmenetileg rontja a bankok helyzetét, likviditását, de ez jóval kisebb kárt jelent, mint az életképes cégek csődje, és a háztartások pénzügyi ellehetetlenülése. Átmenetileg lelassul a pénzügyi szféra növekedése, de feltehetően a leggyorsabban fog magához térni a válságból a gazdasági ágazatok közül.

A válságnak számos befolyásoló hatása van az inflációra, amely várható alakulása is nehezen becsülhető. A fogyasztói piac nagy részénél - élelmiszereknél, ázsiai import iparcikkeknél - a hiányhelyzet és az importverseny csökkenése vagy megszűnése okozhat áremelkedést, más cikkeknél viszont a világpiaci áresések (olaj, energia) jellemzők. Egyébként pedig a járvány időszakában a fogyasztásnak a szokásostól nagy mértékben eltérő alakulása torzíthatja a statisztikailag számított inflációt.

Mi lesz a házartásokkal?

A válság első megrendítő hatása a munkaerőpiaci sokk. Be kell zárni munkahelyeket, ágazatok tevékenysége szűnik meg részben vagy egészben, mint pl. az idegenforgalom és a szolgáltatások nagy része. A 4,5 millió foglalkoztatott akár 8-10%-ának teljesen megszűnik a munkahelye. További 40-50%-nak pedig korlátozott lesz a tevékenysége, azaz néhány órára szűkül, otthoni munkavégzésé válik.

A háztartások helyzetét és kilátásait a foglalkoztatási viszonyok alakulása alapvetően meghatározza. A járványügyi veszélyhelyzet következtében a romló vállalati gazdálkodással összefüggésben egyértelműen romlanak a foglalkoztatottsági mutatók, és a dolgozók jelentős körében lecsökken a havi jövedelem.

A következő hónapokban, negyedévekben a növekedés szükségszerű visszaesésével, a munkanélküliség várható nagyobb mértékű növekedésével a költségvetés súlypontjai áthelyeződnek. Nagymértékű forrásokat igényel majd a vállalati gazdálkodás fenntartása, illetve újbóli beindítása. Mivel a járvány lefolyását sem ismerjük, azt sem igen lehet pontosan megbecsülni, hogy mekkora és milyen szerkezetű lesz a visszaesés és így honnan kell majd újra kezdeni az "építkezést." Ahhoz, hogy minél kevesebb negatív hatással "vészeljük át" ezt a gazdasági-társadalmi válságot, gyors és hatásos intézkedések kellenek. Reményeink szerint ezek az intézkedések folyamatosan segítik majd a társadalom és a gazdaság helyzetének javítását. Elsősorban a foglalkoztatottak jövedelmeinek csökkenésével kapcsolatos nehézségeket kell nagyon gyorsan megoldani, a családok létbiztonságát fenntartani.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Vállalati létbizonytalanság

A járvány mélysége és időtartama teljesen bizonytalan. A lakosság mozgásának szigorú korlátozása szükségképpen a gazdasági folyamatok visszaesésével, és így remélhetőleg rövid ideig tartó recesszióval jár. A globális termelői folyamatok és a keresletet visszaesésével komoly mértékű bizonytalanság határozza meg a kilátásokat.

A bekövetkezett válságban a foglalkoztatottak számának csökkenése időszakosan 350-400 ezer fő is lehet, és szinte valamennyi ágazatot érinteni fogja. A szakképzett munkaerőt foglalkoztató, normál körülmények között piacképes termékgyártó, illetve szolgáltató cégek egy része különböző keresetcsökkentő technikákkal igyekszik megtartani a munkaerőt, míg a nem elég tőkeerős szervezetek elbocsátják dolgozóikat. Elsősorban a kkv-k alkalmazottai, és az önfoglalkoztatók veszélyeztetettek.

Az eddigi 160 ezer fős munkanélküliség (3,4%-os ráta) átmenetileg nagyon megemelkedik, akár 8% felettire. További probléma, hogy a mozgóbérek összeszűkülnek, általános eszközként használják a cégek a fizetés nélküli szabadságot, a rendelkezésre állási díj fizetését. A minimálbér-emelés hatását a cégek csökkentett munkaidővel fogják elkerülni. A bruttó keresetek átmenetileg a gazdaság jelentős részében nominálisan is vissza fognak esni, és csak a helyzet konszolidálódásával állhat helyre a foglalkoztatottság szintje és a bérszínvonal.

Prognózis

A Pénzügyminisztérium a veszélyhelyzet elrendelése óta egyre komolyabb csökkenést valószínűsít. Feltételezhető, hogy a foglalkoztatottság korlátozása is hosszabb időszakot fog érinteni. A gazdasági teljesítmény becslésének egyik kiindulópontja az ágazatok létszám-csökkenésének hatásvizsgálata: milyen mértékben és milyen multiplikatív módon hat a foglalkoztatottság csökkenése egy-egy ágazat teljesítményére.

A válság az idegenforgalom és a szolgáltató szektor azonnali leállását és a kapcsolódó tevékenységekre kiterjedő beszűkülését okozta. Elhúzódása a beruházási volumen legalább 8-10%-os, a foglalkoztatottság akár 10%-os csökkenését generálja a szinte valamennyi ágazatra kiterjedő termelés-csökkenés/leállás következtében. A kereskedelem nagy részénél a kijárási korlátozás következtében zárnak be az üzletek. Az ipari tevékenységeknél a kereslethiány okoz termelés csökkenést, az autóipar szinte teljesen leállította a termelést. A globális ellátási láncokba integrálódott vállalatoknál időszakos leállások lesznek és ez a folyamat begyűrűzik a kkv-szektor tevékenységeibe is. Az ipari ágazat akár 10%-os visszaesése is elképzelhető. A nemzetközi szállításokban a leálló cégekhez történő szállítások megszűnése miatt lesz komolyabb csökkenés. A mezőgazdaságban az idény munkaerőhiány okoz jelentős termelés csökkenést ez akár 400 md Ft is lehet.

A kijárási korlátozások, az otthoni munka és oktatás "eredményeként" a telekommunikációs szektorban várható bővülés. Ugyancsak növekedni fog a teljesítmény az egészségügy és a közigazgatás egyes szektoraiban a járvány leküzdésével összefüggő tevékenységek iránti fokozódó kereslet miatt.

A magyar GDP alakulásában az általunk számszerűsített, elképzelhető változatok közötti kismértékű különbség csupán a recesszió mértékében és a kilábalás gyorsaságában van, így a március végi változatban erőteljesebb visszaesést és 2021 végére a GDP 2019. évi volumenének elérését feltételezzük.

A kormányzat a 2020. évi költségvetés radikális átalakítását tervezi végrehajtani. Ez szükséges, hogy forrásokat lehessen adni a csődhelyzetbe kerülő, átmeneti munkaerő gondokkal küszködő vállalatoknak, a gazdasági ellehetetlenülés és a munkanélküliség minimalizálása érdekében. Jelen prognózisunkban foglaltak a válság okozta folyamatok lehetséges - inkább optimistának ítélhető - számszerű lefutását jelzik, és tudjuk, hogy ettől eltérő is lehet majd a valóság.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem