9 °C Budapest

Az elbocsátott magyarok tömegeinek nem reális cél az idénymunka

2020. április 7. 18:45

A koronavírus-járvány miatt az itthon vagy Nyugat-Európában elbocsátott magyar alkalmazottak többsége számára nem reális alternatíva a mezőgazdasági idénymunka - derül ki egy friss elemzésből. A nagyobb mezőgazdasági vállalkozásoknak mindössze 5 százaléka képes nagy számban fogadni új munkavállalókat, a szabad feladatkörök betöltése pedig elsősorban a mezőgazdaságot korábban elhagyó munkaerő részleges visszatérésétől várható.

A mezőgazdaságban történő elhelyezkedés lehetőségeit erősen korlátozza, hogy a szektorban rendkívül magas az őstermelők és mikrovállalkozások száma. Az idénymunkásokat nagyobb számban felszívni képes vállalkozások közül ugyanakkor a Trenkwalder mintegy 650 vállalkozást mért fel az elmúlt napokban. A kutatás adatai szerint ebben a körben is csupán 5 százalék körül jelezték vissza, hogy nyitottak a munkaerő-felvételre ebben az idényben.

Az agráriumon belül az állattartással és -feldolgozással foglalkozó cégek (a halgazdaságokat is beleértve) stagnálnak, sőt, bizonyos esetekben leépítenek, mivel a válság a húsfogyasztás alakulását is negatívan érinti. Ebben a körben egyedül a baromfival foglalkozó vállalkozások jelenthetnek lehetőséget komolyabb munkaerő-felszívásra.

A növénytermesztési ágazatokban főként a szabadföldi zöldségtermesztés és a gabonatermesztés területén lehet szükség pótlólagos munkaerőre. A gyümölcstermesztés területén az idénymunkások iránti igényt az idei évben sok esetben visszafogja majd az a tény, hogy a kései fagyok miatt számos gyümölcsösben a szokásosnál kevesebb munkaerőre lesz szükség. Az olyan speciális területek is, mint a gombatermesztők, a válság nagy veszteseinek számítanak. A gombakereslet többségét ugyanis az éttermek és hotelek biztosítják, kiesésükkel a szektor 60 százalékos piacot vesztett, ezért a munkaerőre itt sincs igény.

"A munkaerő mezőgazdaságba átáramlásának további korlátja, hogy ezek a munkák sok esetben nehéz fizikai terheléssel, nagyfokú monotonitással, és az időjárásnak való fokozott kitettséggel járnak. Emiatt irodában vagy vendéglátó-helyen foglalkoztatott munkavállalók számára nem jelentenek valós alternatívát - mutat rá Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. - Az agrárium számára az egyetlen reális tartalékot azok a ’pályaelhagyók’ képezhetik, akik korábban már szereztek tapasztalatot ezen a területen, ám az elmúlt időszakban a logisztikában, szállítmányozásban, gyártósorok mellett vagy az építőiparban vállaltak munkát a fővárosban vagy más nagyobb városban. Közülük most sokan hazatérnek, hogy ott vészeljék át a krízis hónapjait."

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A munkaerőnek a mezőgazdaságba történő visszaáramlása érdekében két fontos lépést kell ösztönöznie az államnak. Egyrészt célszerű csökkenteni az országban jelen lévő külföldi munkavállalók mintegy 60 ezer fős létszámát, amelynek egy részét az agráriumban foglalkoztatják - a jelenlegi körülmények között viszonylag drágán, gyakran teljes ellátás mellett. Másrészt az egyszerűsített foglalkoztatás lehetősége mellett további kedvezményekkel kell biztosítania azt, hogy a mezőgazdasági munka reális alternatíva lehessen a más hazai szektorokból visszatérő munkaerő mellett azok számára is, akik most munkájuk megszűnése miatt külföldről térnek haza ideiglenesen vagy véglegesen, és alternatív munkalehetőség híján szintén a munka nélküliek táborát, ezen keresztül az ellátórendszer terheit növelik.

"Azoknál a mezőgazdasági cégeknél, amelyek szeretnének lojális és tapasztalt munkaerőhöz jutni, nagy szerep jut a gondos munkaerő-kiválasztásnak is. E nélkül a folyamatnak jobbára csak vesztesei lehetnek: a munkavállaló teljesítményével és hozzáállásával elégedetlen gazda, a munkájával elégedetlen és az első adandó lehetőséggel tovább álló munkaerő, és nem utolsó sorban az állam, amely hiába nyújtott támogatást a folyamatban, legfeljebb részsikereket tudott elérni" - tette hozzá a Trenkwalder szakértője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem