A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság késedelem nélkül felvette a kapcsolatot az érintett vállalkozással.
Egy friss kutatás szerint a magány öl. A kijelentés olyannyira nem túlzás, hogy a legújabb eredmények szerint a társadalmi elszigeteltség 39 százalékkal növeli a stroke, 50-el pedig a korai halálozás esélyeit. Leginkább pedig azok az idős emberek veszélyeztetettek, akik egyedül élnek és korábban már volt valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedésük.
A társadalmi elszigeteltség 39 százalékkal növelheti a stroke kialakulását és 50-el a korai halálozás esélyeit. Ezen felül a magány 40 százalékkal fokozhatja a szívroham kockázatát - derült ki egy friss, 48 000 brit állampolgár bevonásával készült kutatásból.
A Helsinki Egyetem vezényletével végzett hét éven át tartó kutatás egyértelművé tette tehát a kapcsolatot a szegényes társadalmi érintkezés és a korai elhalálozás között. Az eredményekből továbbá az is kiolvasható, hogy leginkább azok veszélyeztetettek az egyedülléttől, akiknek korábban volt már valamilyen szív- és érrendszeri betegsége. A magány okozta megbetegedéseket tehát egyáltalán nem szabad elbagatellizálni, hiszen a kutatásból az is kiderült, hogy már az első szívroham kialakulási esélyei is 43 százalékkal megdobja az egyedüllét.
- mondta el Christian Hakulinen kutatásvezető, aki rávilágított arra is, hogy leginkább a hosszabb ideje komolyabb betegségekben szenvedő, idős emberek vannak a legnagyobb veszélyben.
A fenyegetés pedig Magyarországon is valós. Ahogy ugyanis csökken a népesség és nő a lakásállomány, úgy lesz egyre alacsonyabb az egy háztartásban élők száma is hazánkban. Ez pedig a számokban is megmutatkozik. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai 2017-ben átlagosan mindössze 2,2 fő élt átlagosan egy háztartásban, ez a szám 2001-ben 2,5 volt. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A helyzet pedig leginkább Budapesten kiélezett, itt ugyanis egyébként is magas az idősek fiatalokhoz viszonyított aránya, ami azt eredményezi az idősek közül átlagban kevesebb mint két ember lakik egy átlagos lakásban.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







