26 °C Budapest

GYEMSZI: az OEP nem veszíti el funkcióját

2013. augusztus 8. 09:05

A Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója szerint nem kell attól tartani, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) elveszítheti funkcióját - írja a Magyar Hírlap.

Török Krisztina a lap csütörtöki számában közölt interjúban kifejtette: az OEP-nek mindig rengeteg feladata volt, ezek közül egyet sem vettek át, olyan terület viszont van, ahol közösen dolgoznak.

Az egészségügyben háromszintű ellenőrzés működik - ismertette a főigazgató. Az első rosta maga a fenntartó, tehát a GYEMSZI. Emellett jelen van az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) mint ellenőrzési hivatal. Végül pedig kontrollál az OEP is, ami azért nagyon fontos, mert nemcsak a központilag fenntartott ellátókkal van kapcsolatban, hanem minden egyes, akár magán egészségügyi szereplővel is.

Önmagában már az egészségbiztosítási alap kezelése is hatalmas felelősség, szakmailag pedig más feladatokat látunk el, ezért a három területet nem szabad összemosni, mindegyiknek megvan a maga funkciója - hangsúlyozta Török Krisztina.

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?