Évről évre rendszeresen előfordulnak problémák az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokkal.
Úgy tűnik, hamarosan megoldódhat a budapesti aluljárók áldatlan állapota, eltűnhetnek a zsibvásárok, az illegális kofák. A fővárosi Közgyűlés ugyanis még augusztusban rendeletet fogadhat el a helyzet megszüntetésére.
Augusztus végén elfogadhatja a Fővárosi Közgyűlés azt az új rendeletet, amelynek alapján gyorsan megszüntethető lesz a főváros több pontján, különösen a fő csomópontokban, a kiemelt parkokban és az aluljárókban mindennapossá vált zsibvásár - mondta el nemrég a Magyar Nemzetnek Ughy Attila képviselő.
"A rendteremtés kulcsa a zugkereskedők illegális áruinak az elkobozhatósága. Hiába emeltük fel ugyanis még tavasszal a közterület-használati díjakat, amelyek meg nem fizetése sokszoros "büntetést" vonhat maga után, ha az a gyakorlatban behajthatatlan. A várható döntéssel megkezdhetjük a rendteremtést a fővárosi utcákon, de az Országgyűlésnek mielőbb új törvényt kell alkotni" - hangsúlyozta a politikus.
A fővárosi közterület-használati bizottság elnöke, városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnok jelezte: a hivatal jogi szakemberei olyan megoldáson dolgoznak, amely törvényi felhatalmazás híján is hatékony eszközöket ad a hatóság kezébe. A rendteremtés kulcsának nevezte a zugkereskedők illegális áruinak elkobozhatóságát.
A főváros legkésőbb októberben léphet a szintén tarthatatlanná vált hajléktalanügyben is, ha a szabálysértési törvényt még az ősszel módosítja a parlament, és az önkormányzatoknak lehetőségük lesz tiltott területeket kijelölni, ahol senki nem lakhat életvitelszerűen.
Veszélyes élelmiszerek az aluljárókban
Idén már több cikkünkben is foglalkoztunk a budapesti aluljárók illegális kofáival, akik leginkább a reggeli és délutáni csúcsforgalomban jelennek meg a forgalmas csomópontokban, és árulják a zöldséget, a gyümölcsöt, az édességet (és a legkülönfélébb termékeket, élelmiszereket, háztartási cikkeket, ruhaneműket egyaránt).
Cikkeink apropóját az adta, hogy az árusokat nem csak a térfigyelő kamerák nem zavarták, hanem az sem, hogy néhány lépésnyire tőlük, a Nagyvárad-téren, a metró bejáratánál közterület-felügyelők, sőt, rendőrök dolgoztak.
A testület megsemmisítette továbbá azokat a törvényi rendelkezéseket is, amelyek rendeletalkotási felhatalmazást adtak az önkormányzatoknak pénzbírsággal sújtható közösségellenes magatartások meghatározására, valamint a tulajdon elvonására lehetőséget adó elkobzás alkalmazására.
Az Ab megvizsgálta a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény azon rendelkezéseit, amelyek alapján a képviselő-testületek pénzbírsággal sújtható közösségellenes magatartásokat határozhatnak meg rendeletben.
A testület szerint a törvény rendkívül széles jogkört biztosít az önkormányzatoknak a tiltott magatartások meghatározására, a
jogalkotási
hatáskörrel való visszaélés veszélyét növeli az is, hogy az
önkormányzatoknak gazdasági érdekeltsége is van ebben a kérdésben, mert a
beszedett bírságok a bevételeiket növelik.
Az ilyen árusokkal szemben a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) járhat el jogsértés esetén, attól függően, hogy milyen jellegű kereskedelmi tevékenységet végez az elárusító személy, nyugta/számla adási kötelezettségének eleget tesz vagy sem. Az Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal a termékek (elsősorban élelmiszerek) árueredetének igazolása hiánya esetén járhat el.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 456 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 140 517 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egy 2012-es Alkotmánybíróság-határozat (amely szerint alaptörvény-ellenes a hajléktalanok közterületen élésének tiltása) miatt sem a rendőr, sem a közterület-felügyelő nem tudott intézkedni a közterületet használati megállapodás nélkül - bármilyen célból igénybe vevő - személyekkel szemben, mivel intézkedésének nincs jogalapja.
Demetrovics Pál, a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságának élelmiszer-biztonsági igazgató-helyettese lapunknak elmondta, hogy a hatóságok is csak összehangolt, egyidejű fellépéssel tudják ideig-óráig megállítani az ilyen illegális tevékenységet. Az ellenőrzésekben az élelmiszer-biztonsági szakemberek mellett az adóhatóság, a közterület-felügyelet munkatársai és a rendőrség is részt szokott venni, a kiszabott bírság azonban ritkán jelent elrettentést. Az ellenőrök a rajtaütéseknél felveszik a jegyzőkönyvet, elkobozzák a termékeket, a kiszabott büntetést azonban az árusok a legtöbb esetben egyáltalán nem fizetik be, sőt, sok esetben személyazonosságuk igazolása sem könnyű.
Az élelmiszer-biztonsági szakember szerint az aluljárókban forgalmazott termékek eredete a legtöbb esetben ismeretlen: az édességeket, csokoládékat általában már a fogyasztási idő lejárta után értékesítik, a zöldség- és gyümölcsfélék származási helyét sem tudják igazolni. Sokszor maguk az alkalmi kofák tesznek arról, hogy az általuk kínált termékek beazonosíthatatlanok legyenek. Ezek a termékek súlyos megbetegedéseket okozhatnak, részben a lejárt szavatosság, az ismeretlen eredet miatt (például azt sem lehet tudni, milyen vegyi anyagokkal kezelték a gyümölcsöket), részben pedig az alapvető higiéniai előírásokat is nélkülöző tárolás, szállítás, árusítás miatt. Komoly fertőző betegségeket kockáztat az, aki az aluljárók kartondobozairól vásárol.

Némileg változott a helyzet
Néhány hete ugyanakkor azt tapasztalhatták a fővárosi aluljárókban
közlekedők, hogy - bár az árusok kitartóan dolgoznak, a térfigyelő
kamerák miatt sem izgulnak különösebben - a közterület felügyelők mégis
bírságolnak, megjelenésükre a kofák összepakolják a csemegekukoricát, a
karfiolt, a paprikát. Mi például július közepén láttunk ilyen intézkedést
- a korábban már említett Nagyvárad-téren - igaz, délutánra
visszatértek az árusok jól megszokott helyeikre, azaz pont a térfigyelő
kamerák alá.
Mint azt a Pénzcentrum.hu a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti
Igazgatóságátó (FÖRI) megtudta, jelenleg a közterület-felügyelő a
többszörös (maximum tízszeres) közterület-használati díj megállapítását
és kiszabását kezdeményezheti - a főváros esetében - a
Közterület-hasznosítási Bizottságnál.

A közterület-felügyelők járőrszolgálatuk során ezt az intézkedési formát alkalmazzák, így a Nagyvárad-téri intézkedés ilyen típusú volt. Eddig több mint 200 esetben kezdeményezték a többszörös közterület-használati díj.
Az illegális árusokkal szemben a rendészeti szervek bevonásával igyekeznek a FÖRI közterület-felügyelői közterületi rendet biztosítani, a közbiztonságot erősíteni. Azt azonban a FÖRI is elismeri, hogy ezen kívül jelenleg nincs hatékony jogszerű intézkedésre lehetőségük.

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


