27 °C Budapest

Azt hitted sikerült olcsó kötelezőt venned? - Lehet csak rosszul számolt a program...

Pénzcentrum
2007. november 26. 09:30

A kötelező tarifatáblái évről- évre bonyolultabbá válnak. Éppen ezért sokan, ha nem is a kötés, de az ajánlatok összehasonlítása miatt az online alkuszok segítségét veszik igénybe. Azonban mi történik abban az esetben, ha a kedvező tarifák láttán úgy döntünk, hogy meg is kötjük a számunkra legmegfelelőbb ajánlatot és a fizetéskor derül ki, hogy nem annyi az ára, mert elszámolt a program?

Ilyen esetekre hívta fel a figyelmet pénteken Takács János, a KöBE értékesítési igazgatója. Történt ugyanis, hogy néhány program, bizonyos esetekben egy egészen más díjat kalkulált, mint amin valóban meg is lehetne kötni a szerződést.

Az online portálok üzemeltetői azt mondták el a Világgazdaság kérdésére, hogy valóban előfordulhatnak ilyen esetek. Azonban ezeket megpróbálják már a tesztidőszakban kiszűrni. Sajnálatos módon, nem minden piaci szereplőhöz van online kapcsolatuk az alkuszoknak, éppen ezért az indulásra, kézzel kell betölteni a tarifatáblákat, amivel pedig együtt jár a hibalehetőség.

Ez az indoklás azonban kevés vigaszt nyújthat azok számára akik az esetleges rossz kalkuláció miatt szerződtek el egy társasághoz. Az azonban már mindenkit megnyugvással tölthet el, hogy az alkuszok árgaranciát vállalnak. Tehát mindenki azon az áron kapja a biztosítást amin az ajánlatot a közvetítő céghez eljutatta (kivéve persze, ha a program nagyobb összeget kalkulált, mert akkor természetesen az alacsonyabb tényleges ár az érvényes), a kalkulációs hibából adódó különbséget az alkuszcégek átvállalják.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. május 23. 11:28
A gazdasági elemzések lényegét foglalja össze vállalkozók számára új rovatunk, a Vállakozói Mozaik....
Holdblog  |  2026. május 23. 08:28
Kihúzzuk a botot a küllők közül. Kezdjük az elején. Az 1989-es rendszerváltás óta kilenc darab kormá...
MEDIA1  |  2026. május 22. 17:01
A Keller András vezette Concerto Budapest és Szabó Stein Imre új, a MEZZO TV-n bemutatott, Bartók-ko...
ChikansPlanet  |  2026. május 22. 08:00
Az emelkedő üzemanyagárak világszerte újra napirendre hozták a közösségi közlekedés fontos, de soksz...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 23. szombat
Dezső
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 23. 13:03