Kína megakadályozta, hogy a Meta felvásárolja a Manus nevű, mesterséges intelligenciával foglalkozó startupot.
A Duna Autó fogja forgalmazni Magyarországon a DFSK és a Seres Motor autóit. Előbbinek vannak hagyományos motorral szerelt autói is, míg a Seres kifejezetten elektromos autókra specializálódott.
A Duna Autó fogja forgalmazni Magyarországon a Seres-csoport, azaz a DFSK és a Seres Motor autóit, az erről szóló szerződést csütörtök reggel írták alá Budapesten. A sajtóeseményen Ormos Péter vezérigazgató kifejtette, a hazai autókereskedelmi cégek közül elsőként nyitottak kapcsolatot Kína felé, és immáron 27 autómárkára bővült a kínálatuk.
Markó Zoltán, a cég kereskedelmi igazgatója pedig arról beszélt, a vállalat fontos szereplője kíván lenni a piaci átlakulásnak, nyit a kínai partnerek felé. A Seres-csoport szerinte sikeres lehet Európában és Magyarországon is, a partnerek kiválasztásakor fontos volt, hogy olyan márkákat képviseljenek, amelyek a világon már bizonyítottak.
Az idei év első 4 hónapjában a Seres-csoport Kínában a negyedik volt az elektromos autó-eladási toplistán, ez több mint 100 ezer autót jelent. A fejlődés és a növekedés mögött az új modellek bevezetése állt a szakember szerint, a megrendelési számok biztató képet mutatnak. Emellett Markó Zoltán szerint új kínai partnerüknek kiforrott EU-s stratégiája van, már egy éve létrehozták a hollandiai központjukat is. Ennek része, hogy ebben az évben legalább 11 országban indul majd el a Seres-csoport autóinak értékesítése. Emellett a csoport a Huawei-el közösen saját fedélzeti és vezetéstámogató rendszert is fejlesztett.
A szakember kiemelte, már a kezdetektől a teljes modellpalettát forgalmazni fogják, az elérhető árú autóktól a nagytelejsítményű, elektromos modellekig. Az első pillanattól kezdve 9 modellt lehet majd megvásárolni, mint fogalmazott: versenyképes árakon. A teljesen elektromos autók mellett nagy hangsúlyt fektet a Seres-csoport a range extenderes változatokra, amelyekben a benzinmotor nem hajt, hanem egyfajta generátorként tölti az akksit - ezeket is elhozzák Magyarországra.
A Seres 3-as lesz a belépőkategóriás SUV, az 5-ös Európa szempontjából a legfontosabb a márka számára, ez szintén egy városi terepjáró. Érkezik a 7-es is, amely egy óriási, több mint 5 méteres SUV, ami már a luxus-kategória.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A DFSK lesz az elérhető árú kategória, ebből érkezik az 500-as és a 600-as névre hallgató SUV. Iletve az E5-ös is, ami plug-in hibrid hajtással lesz kapható.
Ezeknek olyan ára lesz, amely komoly meglepetést fog okozni
- mondta Markó Zoltán, de pontos árakat nem említett. 2024-ben már 4-6 márkakereskedést szeretnének nyitni az országban egy év alatt 10-15 darabot, jövőre az 1 százalékos piaci részesedés a cél.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








