7 °C Budapest

Autóval mész külföldre? Erre figyelj, ha el akarod kerülni a súlyos bírságot

2019. január 3. 14:28

Javában tart még a tél, sokan döntenek ilyenkor az utazás mellett. Kedvelt célpontok a síelésre alkalmas havas tájak, amelyekből Magyarországon csak elvétve találunk. Fontos azonban tudatosítani, hogy a legtöbb országban eltérő közlekedési szabályozások vannak érvényben: egyes országokban kötelező a téli gumi használata, de sok országban a hólancnak is ott kell lennie a kellékek között, ennek hiányában pedig akár súlyos bírságokat is kiróhatnak ránk. Európai körképünkből kiderül, hogy mely országok teszik kötelezővé a téli gumi és hólánc használatát, illetve milyen egyéb kötelező kellékek meglétét írják elő. A szabályozás a legtöbb ország esetén logikus és egyszerű, találkoztunk azonban egészen abszurd példákkal is.

A téli gumi összetételében és mintázatában is különbözik a nyári gumitól: mintázata mélyebb, ezáltal könnyebben elvezeti a csapadékot, míg lágyabb összetétele lehetővé teszi a hideg időben való tapadást. Sok esetben azonban a téli gumi használata sem elég - néha hólánc szükséges ahhoz, hogy egy-egy behavazott útfelületen egyáltalán haladni tudjunk. A téli gumit érdemes mind a négy abroncsra is feltenni, így érhető el ugyanis igazi hatékonyság.

Magyarországon jelenleg nem kötelező a téli gumi használata, sok országban viszont nincs így. Mi most az Európai Bizottság oldalán összegzett ide vonatkozó, országonkénti szabályozási körképpel bemutatjuk (kiegészítve néhány nem EU-s országgal), hogy mely államok írják elő a téli gumi, hólánc, esetleg egyéb kellékek használatát.

Több ország nem teszi kötelezővé ugyan a használatot, előfordul viszont, hogy egyes útszakaszokon táblával jelölik a használatot. Mindez olyan abszurd helyzetet feltételez, hogy a nem kötelező használat miatt az országon átutazó turista akár nyári gumival is begurulhat az adott ország útjára, majd a kötelező téli gumi használatot jelölő táblánál félreáll, kikapja a csomagtartóból a négy téligumit, lecseréli a nyáriakat, és folytatja az utat. A helyzet természetesen nevetséges, így ezekben az országokban bár nincs előírt kötelező használat, a téli gumi felszerelése kvázi itt is előírt.

Az alábbi lista országonkénti bontásban tartalmazza a használatra vonatkozó előírásokat, valamint egyéb elvárásokat, amelynek az országba való utazáskor meg kell felelnünk. Fontos komolyan venni az előírásokat, mert országonként súlyos, több tízezer forintos büntetésekre számíthatunk, ha nem tartjuk be őket.

Ausztria

Sógoréknál november 1 és április 15 között legalább 4 milliméter mélységű téli gumival közlekedhetünk csak. Hóláncot is használnunk kell, ha ezt táblán szerepeltetik, ezért mindenképp legyen a kellékek között, ha Ausztriába utazunk.

Belgium

A belgák nem teszik kötelezővé sem a hóláncot, sem a téli gumit, tűzoltő készüléknek azonban lennie kell az autóban - természetesen a nálunk is előírt egyéb kellékek mellett.

Bulgária

Bulgáriában nem kötelező a téli gumi, hólánc használatára azonban útjelző táblák kötelezhetnek, november egy és március 31 között emiatt mindenképp kell vinnünk magunkkal. A fényszórók bekapcsolásáról sem feledkezzünk el - ott ez is kötelező, mint ahogy a tűzoltó készülék is.

Csehország

A bohém utakat járva is találhatunk olyan táblákat, amelyek november 1 és március 31 között előírhatják a téli gumi használatát, emellett pedig hóláncot is vinnünk kell magunkkal. A fényszórók használata Csehországban is kötelező napközben is.

Dánia

Dániában sem a hólánc, sem a téli gumi használata nem kötelező. Nem kell tűzoltókészülékbe sem beruháznunk, és még a fényszóró bekapcsolása sem kötelező.

Egyesült Királyság

Hasonló a helyzet a briteknél is: ott sincs szükségünk sem téli gumira, sem hóláncra, így ezekre nincs gondunk - már ha egyáltalán autóval akarunk menni az Egyesült Királyságba.

Észtország

Nem úgy a balti államok - az észteknél december egytől március egyig kötelező a téli gumi, a hólánc azonban nem. A fényszóró bekapcsolása és a tűzoltó készülék azonban itt elengedhetetlen.

Finnország

Északi rokonaink havas tájait járva bizony szükségünk lesz téli gumira (december 1-től március 1-ig). A hólánc nem kötelező, a fényszórók használata azonban igen.

Franciaország

Érdekes szabályozási megoldás, hogy a téli gumi megléte nem, a hóláncé viszont kötelező Franciaországban - ne hagyjuk otthon, ha ide megyünk nyaralni, jár a büntetés a hanyagságért.

Görögország

Talán nem véletlen, hogy a mediterrán éghajlatú Görögországban nem kötelező a téli gumi, a hólánc használata pedig egyenesen tilos. A tűzoltó készüléket viszont ne hagyjuk otthon - bár ha Bulgárián keresztül érkezünk, akkor már eleve ott volt a kocsiban, ugyebár.

Hollandia

A hagyományosan liberális szabályozási környezettel operáló hollandok a közlekedés tekintetében sem szigorúak - sem téli gumira, sem hóláncra nincs szükségünk.

Horvátország

Ha nem csak nyáron, hanem télen is megnéznénk Isztriát vagy Dalmáciát, akkor szerezzünk be téli gumit - november 14 és április 15 között a horvát határt átlépve legyen az autónkon legalább 4 milliméter mélységű téli gumi, vagy ha ez nincs, legyen legalább hólánc nálunk ( a téli gumit nyári gumi és hólánc kombinációjával is ki tudjuk váltani a főbb útvonalakon).

Írország

Ha nem csak Nagy Britanniába, de az ír szigetre is autóval mennénk, nem kell beruháznunk téli gumira vagy hóláncra - a fényszórót viszont kapcsoljuk be.

Lengyelország

A lengyel tájak különösen szépek télen, és még téli gumi sem kell az autóra, ha meg akarjuk látogatni őket. A hólánc használata pedig nem csak nem szükséges, de még tilos is. Tűzoltó készülék viszont kell, akárcsak a fényszóró bekapcsolása is előírt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Lettország

A letteknél a téli hónapokban csak 3,5 tonnánál nehezebb járművekre kötelező a téli gumi, mint ahogy hólánc sem kell. A fényszóró napközben is kötelező, és a tűzoltó készüléket se dobjuk ki az ablakon a lengyel határt átlépve.

Litvánia

November 10 és március 31 között kötelező a téli gumi, a hólánc azonban nem. A bekapcsolt fényszóró és tűzoltó készülék megléte - akárcsak a szomszédban - itt is kötelező előírt.
Magyarország

Ahogy azt már írtuk is, hazánkban nem kötelező sem a téli gumi, sem a hólánc.

Németország

A németeknél mind a hólánc, mind a téli gumi megléte kötelező - ráadásul a német bírságok a legmagasabbak közé tartoznak, ha ezeknek az előírásoknak nem felelünk meg. Ne felejtsük hát el feltenni a téli gumit és magunkkal vinni a hóláncot, ha Németországba készülünk. Ha megbüntetnek, akár 80 eurós büntetést is fizethetünk.

Norvégia

Norvégiában csak 3,5 tonna felett kötelező a legalább 5 milliméteres mélységű téli gumi használata, a hóláncot azonban otthon hagyhatjuk.

Olaszország

Olaszország rendkívül kétarcú, ami az időjárási viszonyokat illeti: a napfényes tengarpartoktól a síparadicsomokig egészen változó turistacélpontokkal találkozhatunk. Ehhez igazodik a szabályozás is: országosan nem kötelező a téli gumi, de egyes északi régiók útjain tábla jelezheti, ha az adott szakaszon a használat kötelező. S mivel jellemzően Dél-Olaszországba és északon át megyünk, Nápolyba vagy Rómába tartva is érdemes felhelyezni a téli abroncsokat, mert jó eséllyel belefuthatunk egy-egy használatot kötelező szakaszba. Hasonló a szabályozás a hólánc esetén is, a bekapcsolt fényszóró pedig az egész országban kötelező.

Portugália

Portugáliába sem télen megyünk jellemzően, ha mégis, akkor nem kell téli gumival rendelkeznünk, hólánc azonban legyen a kocsiban.

Románia

Az erdélyi táj is télen mutatja meg igazi szépségét. A szabályozás szerint havas, jeges úton kötelező a téli gumi használata. Amennyiben nem akarunk a reggeli hóesést látva a garázsban kereket cserélni, a téli időszakban érdemes téli gumira váltani. Az autóban emellett ott kell lennie a hóláncnak és a tűzoltó készüléknek is, a főutakon pedig kötelező a fényszóró használata.

Spanyolország

Szinten nem egy tipikus téli célpont, de ha esetleg mégis ide látogatnánk, legyen a kocsiban hólánc mellett pótkerék is. Téli gumi ugyanakkor nem kötelező.

Svájc

Talán meglepő, de Svájcban sem kötelező a téli gumi használata, hóláncnak viszont lennie kell a kocsiban. Legyen bekapcsolva a fényszóró is.

Svédország

Svédországban december 1-től március 31-ig kötelező a téli gumi, illetve akkor is, amikor a svéd rendőrség rossz útviszonyokra hivatkozva elrendeli azt. A nappali fényszórókat se felejtsük el, hólánc használata viszont tilos.

Szerbia

Déli szomszédunkban november 1 és április 1 között kötelező a téli gumi használata, valamint rendelkeznünk kell megfelelő mennyiségű hólánccal is.

Szlovákia

A szlovák szabályozás szerint havas útviszonyok mellett kötelező a téli gumi - ne kockáztassunk, ha a Tátrába megyünk, szinte biztosan találkozunk hóval a téli időszakban. A fényszóró is kötelező, a hólánc viszont tilos.

Szlovénia

Szlovénia egy tipikus téli célpont, november 15 és március 15 között ne is menjünk oda, ha nem akarunk téli gumit vásárolni. Ez azonban nem elég, legyen nálunk hólánc, tartalék égő, és a fényszórókat is kapcsoljuk be.

Látható tehát, hogy körültekintőnek kell lenni, ha külföldre megyünk a télen. Egy-egy mulasztás esetén súlyos bírságokba futhatunk bele, de ne ez legyen a legfőbb motiváció a téli gumi használatára, hanem a biztonság.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem