24 °C Budapest
Bandar Abbes, Irán - 2012. február 28. : Szállítóhajó a Hormuzi-szorosban.

Kiszivárgott az Egyesült Államok új javaslata: váratlan engedményt tehetnek a fenyegető olajválság árnyékában

2026. május 18. 14:43

Új fordulat körvonalazódhat az amerikai–iráni tárgyalásokban: egy iráni forrás szerint Washington hajlandó lenne ideiglenesen felfüggeszteni az iráni olajszektort sújtó szankciókat a tárgyalások idejére. Az iráni fél azonban továbbra is a teljes szankciófeloldást követeli az esetleges megállapodás feltételeként.

A Tasnim félhivatalos iráni hírügynökség értesülései szerint az Egyesült Államok új javaslatában már elfogadta, hogy a tárgyalások időszakára ideiglenesen feloldja az Irán olajexportját érintő szankciókat – erről az iráni tárgyalódelegációhoz közeli forrás beszélt a lapnak. A forrás szerint a szankciók átmeneti felfüggesztése szerepel az amerikai ajánlatban, szemben a korábbi javaslatokkal.

Az intézkedés az amerikai Pénzügyminisztérium külföldi vagyonelemek ellenőrzéséért felelős hivatalának (OFAC) szankcióira vonatkozna addig, amíg a felek végleges megállapodásra nem jutnak. Irán ugyanakkor továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az összes szankció teljes megszüntetése része legyen az amerikai kötelezettségvállalásoknak. 

Korábban Trump azt üzente: ketyeg az óra

Trump nem sokkal korábban még a Truth Social platformján figyelmeztette Iránt, hogy "ketyeg az óra", és sürgette a megállapodást. "Jobban teszik, ha GYORSAN lépnek, különben nem marad belőlük semmi" – írta az elnök, aki vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel is egyeztetett telefonon.

Irán hétfőn közölte, hogy válaszolt a legújabb amerikai javaslatra, a párbeszéd pedig a pakisztáni közvetítőkön keresztül folytatódik. A Mehr hírügynökség ugyanakkor arról számolt be, hogy Washington nem tett érdemi engedményeket az ország felé, ez pedig a tárgyalások "holtpontra jutásához" vezethet.

A Tasnim hírügynökség szerint Irán többek között azonnali tűzszünetet követel minden fronton, ebbe pedig beletartoznak az Izrael által a Hezbollah ellen Libanonban folytatott hadműveletek is. Teherán emellett az iráni kikötők amerikai tengeri blokádjának feloldását, az újabb támadások elleni garanciákat, valamint háborús kártérítést vár. További feltételük a szuverenitásuk elismerése a Hormuzi-szoros felett. Trump korábban ezeket a követeléseket "teljesen elfogadhatatlannak" minősítette, míg az iráni külügyi szóvivő "felelősségteljesnek" és "nagylelkűnek" nevezte azokat.

A Fars hírügynökség jelentése szerint Washington válaszul öt feltételt szabott. Ezek között szerepel, hogy Irán mindössze egyetlen nukleáris létesítményt tarthasson üzemben, és adja át dúsított uránkészletét az Egyesült Államoknak. Trump pénteken ugyanakkor jelezte, hogy elfogadná az iráni atomprogram húszéves szüneteltetését is. Ez a korábbi, a program teljes felszámolására vonatkozó követeléshez képest jelentős elmozdulásnak tűnik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az Egyesült Államok és Izrael február 28-án indított nagyszabású légicsapásokat Irán ellen. Az áprilisi tűzszünetet a felek nagyrészt betartják, bár szórványos összecsapásokra még sor kerül. Irán továbbra is ellenőrzése alatt tartja a Hormuzi-szorost, ami gyakorlatilag lezárja ezt a létfontosságú vízi utat. Ezen a szakaszon halad át a világ kőolaj- és LNG-forgalmának mintegy ötöde. Az intézkedés a globális olajárak megugrásához vezetett, miközben az Egyesült Államok az iráni kikötők blokádjával igyekszik nyomást gyakorolni Teheránra.

Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!

Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.

Create your own user feedback survey

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Felix DeSouza
1 napja
Trump csúnyán belesétált abba a bizonyos 18+os erdőbe ezzel a fölösleges, nemhogy értelmetlen de egyenesen nagyon káros háborúba. Illetve Netanjahu rángatta bele, a hatalmas egójánál és butaságánál fogva, mert Trump valószínűleg azt se tudja hogy merre van Irán.
0
0
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Mondd el, mit gondolsz!
Töltsd ki a kérdőívet: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mégsem