A térségbe egyre több vadászgép és tankergép érkezik, miközben Donald Trump elnök a konfliktus esetleges kiterjesztését és a diplomáciai megoldási lehetőségeket egyaránt mérlegeli.
Közel-keleti háború: a világ már a legrosszabbra készül az olajárak kapcsán - nagyon fájni fog, ha ezt meglépi Irán
Totális háborúvá fajult a közel-keleti konfliktus: Irán a Hormuzi-szoros lezárásával fenyeget, Izrael pedig az iszlám köztársaság megsemmisítését ígéri. Eközben folyamatosak az amerikai és izraeli légicsapások az iráni, iraki, valamint libanoni célpontok ellen - tudósított az Al Jazeera.
Teherán bejelentette, hogy teljesen lezárja a Hormuzi-szorost, amennyiben az Egyesült Államok iráni erőműveket támad. Irán emellett a térség energetikai és vízügyi infrastruktúrája elleni megtorló csapásokkal is fenyegetőzik. A tengerszoros a globális olajszállítás egyik legfontosabb útvonala, teljes lezárása rendkívül súlyos következményekkel járna a világgazdaságra nézve.
Az iráni fenyegetés ugyanakkor nem minden szereplőt érint egyformán: Teherán közölte, hogy a japán hajók továbbra is zavartalanul áthaladhatnak a szoroson. Ez a szelektív tengeri zárlat egyelőre kiszámíthatatlanná teszi a helyzet energiapiaci hatásait, az olajárak azonban már most is jelentősen emelkedtek.
Piaci elemzők szerint a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén a kőolaj hordónkénti ára akár a 150-200 dolláros szintet is elérheti.
Közben a konfliktus egyre tovább gyűrűzik a régióban. Az izraeli fegyveres erők felrobbantották a dél-libanoni Kaszimijja-hidat, amelyet Joseph Aoun libanoni elnök egy esetleges szárazföldi invázió előkészítésének nevezett. Bagdadban az Iránnal szövetséges Népi Mozgósítási Erők (PMF) főhadiszállását érték légicsapások. Erre azt követően került sor, hogy a bagdadi nemzetközi repülőtéren támadás ért egy amerikai diplomatát és egy logisztikai központot.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a közel-keleti energetikai infrastruktúrában esett károk miatt a válság gazdasági hatásai hosszú távon érezhetők maradnak. A régió helyzetének normalizálódása így a vártnál lényegesen több időt vehet majd igénybe.
TOVÁBBI HÍREK A KÖZEL-KELETI KONFLIKTUSRÓL







