Háromezer négyzetméteren gyulladtak ki a napelemek szerda este egy soroksári raktárépület tetején, a lángokat a fővárosi hivatásos és önkéntes tűzoltók nagy erőkkel fékezték meg.
Fegyveres felkelést sürget Vlagyimir Putyin ellen Igor Volobujev, a Gazprombank egykori vezetőjéből lett lázadóvezér, aki szerint az orosz birodalom összeomlása elkerülhetetlen. A brit sajtónak nyilatkozó ellenzéki úgy véli, a jelenlegi rendszert csak erőszakkal lehet megdönteni. Állítása szerint mozgalma ehhez a társadalom mellett magas rangú orosz tisztviselők támogatását is élvezi - közölte a Portfolio.
Volobujev 2022-ben menekült Ukrajnába, ahol először a Szabad Oroszország Légióhoz csatlakozott. Ebből a kezdeményezésből nőtte ki magát a jelenleg is általa irányított Csornaja Iszkra (Fekete Szikra) nevű fegyveres csoport. Alakulata nemcsak szavakkal küzd a rendszer ellen. A frontvonalakon túl partizánakciókat, valamint orosz olajfinomítók elleni dróntámadásokat is végrehajtanak.
A vezető szégyennek és történelmi bűnnek tartja az ukrajnai inváziót. Élesen bírálta az orosz elnököt, aki szerinte diktátorként viselkedik, és valóságos húsdarálóba küldi katonáit. Úgy véli, az oroszoknak elegük van Putyinból, aki a háború tüzével saját népét is pusztítja. Oroszország legnagyobb átkának magát a birodalmi berendezkedést tartja, amelynek minél hamarabb el kell buknia.
A lázadóvezér elmondása alapján mozgalma egyre szélesebb bázissal rendelkezik az anyaországban. Titkos támogatói között orosz állami vezetők is akadnak, akikkel külföldi útjaik során személyesen is képes tartani a kapcsolatot. Volobujev meggyőződése, hogy Putyin békés úton, önszántából soha nem fogja átadni a hatalmat. Emiatt az elnök eltávolítására kizárólag az erőszakos, fegyveres fellépés maradt az egyetlen reális forgatókönyv.
Mondd el, mit gondolsz: segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Segíts nekünk még jobbá tenni a Pénzcentrumot! Egy rövid, anonim kérdőívvel szeretnénk jobban megismerni, hogyan használod az oldalt, milyen témák érdekelnek, és miben fejlődhetnénk tovább. A válaszaid alapján finomítjuk tartalmainkat, rovatainkat, sőt akár új szolgáltatásokat is bevezethetünk, hogy még hasznosabbak legyünk a mindennapi pénzügyi döntéseidben. A kitöltés mindössze 10–12 perc, és minden visszajelzés nagy segítség számunkra.
Create your own user feedback survey
Egyre brutálisabb, ami vidéken történik: ezreket kellett kitelepíteni, tovább tombolnak az erdőtüzek
A lángok nemcsak Franciaországban, hanem Európa több más országában, így Olaszországban és Spanyolországban is súlyos pusztítást végeznek.








Personal Loans (Secure and Unsecured)
Business Loans (Secure and Unsecured)
Consolidation Loan and many more.
Contact US for more information about Loan offer and we will solve your
financial problem. contact us via email: muthooth.finance@gmail.com
Phone number: +917428831341 (Call/What's app)
Sürgős pénzre van szüksége? Mi segítünk!
Azonnali hitelbírálat és folyósítás
Vegyen fel kölcsönt 10 000 és 500 000 között
Igényeljen azonnali jóváhagyású hitelt
Rugalmas visszafizetési feltételek
Ne hagyja, hogy a pénzügyi stressz visszatartsa! Lépjen kapcsolatba velünk még ma, és ragadja meg ezt a lehetőséget!
Igényeljen most, és szerezze meg a szükséges készpénzt!
Elérhetőségi e-mail: loanwestlake@gmail.com