A hatalmas anyag nemcsak egy bűnügy hátterét rajzolja újra, hanem a globális elit kapcsolatrendszeréről is új kérdéseket vet fel.
Ukrajna felgyorsítaná a tárgyalásokat az IMF-fel, mivel a háború miatt gyorsan fogynak a pénzügyi tartalékai. Az ukrán kormány elismerte, hogy 2027 végéig várhatóan 65 milliárd dollárra lesz szüksége a háború folytatásához, ami államcsőddel fenyegeti az országot - számolt be a Bloomberg.
Ukrajna sürgeti az Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott hitelfelvételi tárgyalások felgyorsítását, mivel az Oroszországgal vívott háború jelentősen apasztja az ország pénzügyi tartalékait. A kijevi vezetés célja, hogy még az év vége előtt lezárja a négyéves hitelfelvételről szóló egyeztetéseket.
A korábban rendelkezésre bocsátott 15,5 milliárd dolláros IMF-hitelkeret nagy részét Ukrajna már felhasználta. A háborús ország finanszírozási igényeinek mértékéről mostanáig eltérő becslések voltak: míg Ukrajna kezdetben 38 milliárd dolláros külső finanszírozási szükségletet jelzett előre, addig az IMF 65 milliárd dollárra becsülte a 2027 végéig szükséges összeget.
A Bloomberg információi szerint az ukrán kormány a napokban felülvizsgálta korábbi konzervatív becslését, és elismerte a magasabb, 65 milliárd dolláros finanszírozási igény realitását. Ezt az összeget névtelenséget kérő szakértők erősítették meg, hivatalos megerősítés sem az ukrán kormány szóvivőjétől, sem az IMF-től nem érkezett. A háború pénzügyi terheit jól szemlélteti, hogy ez az összeg megközelíti Szlovénia vagy Fehéroroszország éves GDP-jét.
Az Európai Bizottság, amely megkapta a frissített becsléseket, jelenleg azt tervezi, hogy a szükséges összeg jelentős részét a befagyasztott orosz eszközök által termelt bevételből biztosítja majd Ukrajna számára.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az IMF aggodalmát fejezte ki Ukrajna pénzügyi stabilitásával kapcsolatban, mivel a háború miatt az ország folyamatosan növelni kényszerült katonai kiadásait, ami államcsőd kockázatát hordozza. A helyzetet súlyosbítja, hogy az Egyesült Államok, amely Joe Biden elnöksége alatt Ukrajna egyik legnagyobb pénzügyi támogatója volt, Donald Trump elnöksége alatt egyre kevésbé hajlandó folytatni a finanszírozást.
Az új IMF-hitelcsomag méretéről hivatalosan még nem született döntés, de a korai becslések szerint ez körülbelül 8 milliárd dollár lehet. A washingtoni székhelyű hitelező várhatóan novemberben tárgyalja meg a program részleteit a kijevi kormánnyal.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







