A találkozón az Ukrajnának nyújtandó további támogatások voltak napirenden, részt vett rajta a német kancellár és a francia elnök is.
Izrael védelmi minisztere utasítást adott a hadseregnek, hogy erőteljesen válaszoljon Irán tűzszünetsértésére, miután rakétaindításokat észleltek Izrael felé.
Izrael Katz védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy utasította az ország hadseregét, reagáljon határozottan arra, amit Irán részéről a tűzszünet megsértésének nevezett.
Az utasítás azt követően született, hogy az izraeli hadsereg közölte: Iránból Izrael felé irányuló rakétaindításokat észleltek - közölte a Reuters.
Alig három órával korábban Donald Trump amerikai elnök még arról beszélt, hogy a tűzszünet életbe lépett. Katz szerint a katonai erőket most arra utasították, hogy nagy intenzitású műveleteket hajtsanak végre teheráni célpontok ellen.
Meglepő fordulat a fronton: egyre több szakértő tartja reálisnak Ukrajna győzelmét Oroszország ellen
A drónok és a mesterséges intelligencia új helyzetet teremthetnek a fronton, egyes elemzők már az ukrán győzelmet sem zárnák ki.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.
-
Az egészségbiztosítással megelőzhetjük a bajt és megőrizhetjük az egészségünket (x)
A megfelelő egészségbiztosítás nemcsak anyagi védelmet nyújthat, hanem az egészségügyi ellátások megszervezésében és finanszírozásában is segítséget adhat.







