Kongatja a vészharangot Ukrajna: durván pusztító, tiltott fegyverekkel kísérletezhet Oroszország
A holland Katonai Hírszerző Ügynökség szerint legalább három ukrán halálesetet hoztak összefüggésbe vegyi fegyverek használatával.
A holland Katonai Hírszerző Ügynökség szerint legalább három ukrán halálesetet hoztak összefüggésbe vegyi fegyverek használatával.
Én csak egy egyszerű buddhista szerzetes vagyok, és továbbra is az emberi értékek és a vallási harmónia előmozdítására fogok összpontosítani.
Az ukránok által használt eszközök közül szinte csak az amerikai rendszerek képesek lelőni az orosz ballisztikus rakétákat.
A döntés további aggodalmakat keltett azokban, akik szkeptikusak Trump Ukrajnának nyújtandó amerikai segítséggel kapcsolatos elkötelezettségét illetően.
A Globális Béke Index 2025-ös jelentése szerint Izland továbbra is a világ legbékésebb országa,
Donald Trump amerikai elnök emlékeztetett, hogy a megállapodás részeként az Egyesült Államok jelentős jogokat kapott ásványkincsek kitermelésére vonatkozóan.
Alig három órával korábban Donald Trump amerikai elnök még arról beszélt, hogy a tűzszünet életbe lépett.
Az egykori Woodstock mintájára egy új globális zenei fesztivált akar szervezni két legendás zenész, Carlos Santana és Eric Clapton a világbéke előmozdítására.
Az Európai Bizottság újabb, immár 18. szankciós csomagot jelentett be Oroszország ellen, amely elsősorban az energiabevételeket, a bankszektort és a hadiipart célozza.
Ukrajna kész június 2-án Isztambulban tárgyalásokat folytatni Oroszországgal, ha a kezdeményező Moszkva előzetesen biztosítja a béke feltételeit.
A háború megállítását sürgette a béketárgyalások elindításával Ukrajnában XIV. Leó pápa.
Putyin feltételeket szabott az ukrajnai háború befejezéséhez, köztük a NATO keleti bővítésének írásos leállítását
A hatóságok tűzről számoltak be Obolonban, a város északi külvárosában is, valamint törmelékek hullottak egy bevásárlóközpontra ugyanezen a területen.
A pápa kész a Vatikánban fogadni az orosz-ukrán béketárgyalások következő fordulóját.
Az orosz-ukrán béketárgyalások két óra után eredménytelenül zárultak Isztambulban.
Donald Trump közel-keleti körútjának második állomásán Katart kérte, hogy használja fel Irán feletti befolyását, és győzze meg a vezetést a megállapodásról.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter részt vesz az Isztambulban csütörtökön tervezett orosz-ukrán tárgyalásokon.
Az ukrajnai béke közelebb van, mint bármikor, de a megállapodás még várat magára – hangsúlyozta Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Putyin kétoldalú tárgyalásokat javasolt Ukrajnával, míg Zelenszkij a civil célpontok elleni támadások leállításáról kész egyeztetni.
A diplomáciai háttéregyeztetések folytatódnak, de kérdés, meddig tart az oroszok „haladéka”.