Az unió azt mérlegeli, hogy egy ismert korábbi európai vezetőt küldene tárgyalni Oroszországgal az ukrajnai háború lezárása érdekében.
Ennyi volt, dől a klímadominó: súlyos, ami a világra vár, ezt már aligha lehet visszafordítani
Még az Antarktiszon, a világ leghidegebb földrészén is rendkívül hosszú hőhullámot észleltek a mostani déli féltekei télben - állapította meg a British Antarctic Survey nevű brit sarkkutató intézet.
Thomas Caton Harrison, az intézet egyik munkatársa az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy júliusban a földrész átlaghőmérséklete 3,1 Celsius-fokkal volt magasabb az évszaknak megfelelőnél. Azóta, hogy 1979-től kezdődően jegyzik az adatokat, az 1981-es után ez a második legmelegebb július a déli kontinensen.
A napi átlaghőmérséklet -34,68 és -28,12 Celsius-fok között ingadozott július 15. és 31. között az amerikai Maine állam egyetemének adatai szerint. A legutóbbi rendelkezésre álló adat alapján augusztus 7-én az áltaghőmérséklet -26,6 Celsius-fok volt.
Az Antarktisz északi részén, a Weddell-tenger egy része és a Maud királyné föld között húzódó területen júliusban a hőmérsékleti anomália a 10 Celsius-fokot is elérte. De Caton Harrison úgy gondolja, hogy nem is ez, hanem elsősorban a hőhullám hossza a rendkívüli.
A Nature Geoscience című tudományos folyóiratban júniusban ismertetett egyik tanulmány szerint a kutatók úgy vélik, hogy újabb mérföldkőhöz érkezhettünk, tudniillik hogy az Antarktisz jégtakarói kiszámíthatatlan ütemben olvadnak az óceánok melegedése miatt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az óceánok melegedése mellett nő a vízszintjük is, amit az vált ki, hogy az Antarktiszon mostanra gyorsabb lett a jégolvadás, mint a jégképződés, és ez a szintemelkedés világszerte fenyegeti a part menti lakosságot.
Iskolakezdés 2024 felmérés
A Pénzcentrum oldalán rendszeresen végzünk nagymintás felméréseket, a mostani a 2024/2025-ös tanév legégetőbb kérdéseire adhat választ: miből teremtik elő a magyar szülők a pénzt az iskolakezdésre, hol milyen tanárokból van a legnagyobb hiány, mi a véleményük az oktatás színvonaláról és vajon jut-e még pénz idén különórára? Ha nevelsz általános iskolás vagy középiskolás gyermeket, kérünk, szánj 5-10 percet a kérdőívünk kitöltésére, ezzel is segíted a munkánkat, és azt, hogy valós képet kapjunk az ország helyzetéről.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








