A Tisza-kormány új külpolitikai irányát jelezheti Orbán Anita találkozója a NATO-főtitkárral.
Joe Biden amerikai elnök szerint az elődjével szemben hozott esküdtszéki ítélet azt erősíti meg, hogy senki nem áll a törvények felett.
A hivatalban lévő államfő helyi idő szerint pénteken a Fehér Házban kommentálta a Donald Trump ellen hozott elmarasztaló esküdtszéki döntést, és azt hangoztatta, hogy egy szövetségi tagállam által indított perről van szó, nem szövetségi ügyről. Úgy vélekedett, hogy az esküdtek körültekintő döntést hoztak. Donald Trumpnak pedig lehetősége lesz a fellebbezésre, ahogy bármely amerikai állampolgárnak.
Donald Trump pénteken New Yorkban újságírók előtt tartott beszédében fellebbezési szándékát hangoztatta. Megismételte, hogy a bírót súlyosan elfogultnak tartja, és úgy vélekedett, hogy az ügy rajta felül áll. Hozzátette, hajlandó bármit megtenni az "Egyesült Államok megmentése és alkotmányának megóvása érdekében". Megfogalmazása szerint "elveszítjük az országunkat". A korábbi elnököt és nem hivatalos republikánus elnökjelöltet a New Yorkban, üzleti iratok meghamisítása miatt indult büntetőperben mind a 34 vádpontban bűnösnek találta az esküdtszék.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








