Mutatjuk, mennyiért vesztegetik idén a prémium, Szamos-minőségű édességet.
Néhány hetet nyerhetnek a józsefvárosi piac bérlői azzal, hogy megtámadták a bíróságon a bérleti szerződés felmondását, de a bezárásról szóló döntésen ez nem változtat - mondta Kocsis Máté, Józsefváros fideszes polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A polgármester hangsúlyozta, hogy a Négy Tigris piacon senki nem volt biztonságban, a kispénzűeket becsapták és a statisztikák szerint is számos bűncselekmény történt a területen, ezért kezdeményezte a VIII. kerületi önkormányzat a piac bezárását.
Érik a botrány a Négy Tigrisnél: indul a józsefvárosi csata + képek - KATTINTS!
Felidézte, hogy a MÁV júniusban meghozta a döntést 150 napos felmondási idővel, ami csütörtök délelőtt 10 órakor lejárt. Kocsis Máté sajnálatosnak nevezte, hogy a bérlők megpróbálnak kibújni a határozat végrehajtása alól, ugyanakkor jelezte, hogy a döntésen ez nem változtat, a piac ilyen formában megengedhetetlen Budapest kellős közepén.
Szólt arról is, hogy a józsefvárosi önkormányzatnak nincs jogosítványa eljárni az ügyben, a jogvitában nem érintett, de abban érdekelt, hogy a piac csütörtökön bezárjon.
Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha az eladók átköltöznek a Kőbányai út túloldalára, azt mondta, hogy a másik oldalon lévő ipartelepen - amelynek 130-150 tulajdonosa van - rendezettebbek a körülmények, több pénzt költöttek a létesítményekre, de gondolkodnak, hogyan lehetne nagyobb rendet teremteni, mert nincsenek meggyőződve róla, hogy maradéktalanul betartják az adó- és vámszabályokat.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kocsis Máté korábban közbiztonsági és adóhatósági szempontból is károsnak nevezte a Négy Tigris piac működését és a bérleti szerződés felmondását szorgalmazta a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél és a MÁV Ingatlangazdálkodási Igazgatóságánál. Tájékoztatása szerint a tisztességes eladók ezután is teret kapnak a Józsefvárosban, van igény az olcsó árukra, ezért aki a jogszabályokat betartva működik, az könnyített eljárásban, kedvező feltételekkel kaphat megfelelő üzlethelyiséget a kerületben.
A VIII. kerület a sportolási és kulturális lehetőségeket bővítené a piac területén, ezért több mint négymilliárd forint értékű fejlesztésről készített tervet.
Műfenyő vagy igazi? Pont kerülhetett az ősi vita végére: tisztul a kép, minden ebbe az irányba mutat
A karácsonyi időszak közeledtével egyre többen foglalkoznak a karácsonyfa-választás kérdésével.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








