Így portyáznak a magyar vásárlók: hiába a lezárás, úgyis beszerzik, ami kell nekik

2021. március 25. 11:01

Idén is, akár csak tavaly, márciusban érkeztek az első nagyobb, kiskereskedelmi boltokat is érintő korlátozások Magyarországon. Ezek azonban teljesen máshogy csapódtak le 2020-ban, mint 2021-ben. A Pénzcentrum annak járt most utána, hogy mik a hasonlóságok és különbözőségek a vásárlások tekintetében. Foglalkoztunk ugyanakkor azzal is, hogy a leginkább iparcikkeket árusító boltok bezárása nem okoz-e keresletnövekedést például a diszkontokban, szupermarketekben vagy hiperekben, ahol manapság ruhát, fúrót, de akár nagyobb elektronikai cikket is lehet vásárolni. Meglepő válaszokra bukkantunk. 

A 2020 márciusi, első koronavírus-korlátozások bejelentésekor valóságos pánikvásárlás lett úrrá a magyar lakosság egy jelentős részén. Ezt a kiskereskedelem is megérezte, akkor több, 3-4 hullámban előfordultak nagy vásárlói rohamok. Idén márciusban azonban nem lehet hasonló jelenségről beszámolni.

Nehéz összehasonlítani a két márciust, mert bár a lényeg ugyanaz, azért a korlátozások időbelisége máshogy alakult. Az ugyanakkor biztos, hogy 2021 márciusában elmaradtak a pánikvásárlások, a vásárlók megértették, mi a korlátozások célja, nem féltek már attól, hogy termékek nélkül maradnak

- mondta el a Pénzcentrumnak Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Hasonló információkat osztott meg lapunkkal az Auchan is, ők úgy tapasztalták, hogy az idei korlátozások első bejelentése utáni két napban, március 4-5-én jelentősen nőtt a forgalmuk, majd a kereslet a március 8-i hét első felében is enyhén emelkedett tavalyhoz képest, de a nagymértékű felhalmozás elmaradt.

A hiper arról is tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy míg a tavalyi nagy bolt-rohamokkor az emberek főleg az alapvető élelmiszereket keresték, addig most sokkal tudatosabb vásárlást tapasztaltak. De azért az átlagnál volt néhány jobban működő termékkategória: Ezek a következők voltak: felvágottak, tojás, pékáru, zöldség, wc papír, alkohol, állateledel, hentesáru.

Mi történt online?

Arról korábban már mi is beszámoltunk, hogy egyes boltok igencsak súlyos korlátozó intézkedéseket vezettek be, már ami a webshopjukat illeti. Ezen felül kiderült például az is, hogy sok áruház teljesítőképessége csúcsán pörög, ami a kiszállítást illeti, és csak 7-8 napra lehet tőlük rendelni. Vámos György szerint azonban ennek a felfutásnak semmi köze sincs a márciusi boltkorlátozásokhoz.

Azt kell látni, hogy a járvány második hulláma még 2020 őszén kezdett felerősödni, ekkor már megfigyelhető volt újra az online vásárlások erősödése mind iparcikk, mind pedig élelmiszervonalon. A harmadik hullámra pedig senki sem számított, így amikor az is berobbant, akkor az online érdeklődés még jobban megugrott. Ez, ha korlátozások nem lettek volna, akkor is így lenne

- fogalmazott a főtitkár, aki a Pénzcentrumnak kiemelte azt is, hogy az online felületeken tapasztalható korlátozások voltaképpen azt szolgálják, hogy minél többen tudjanak vásárolni. Ezzel pedig a webáruházak terhet vállalnak azzal, hogy az egyszeri nagy-nagy bevásárlások helyett szorgalmazzák a kisebb bevásárlásokat azért, hogy minél több embert ki tudjanak szolgálni. 

Vámos György szerint az online értékesítés tendenciája ugyanaz, mint a 2020-as évben, amikor egyre erősödik a járványhelyzet, úgy nő meg a webshopokban is a kereslet. A szakember szerint ezt mi sem példázza jobban, mint hogy 2020 nyarán, amikor kicsit fellélegezhettünk a vírus szorításából, akkor az online vásárlások száma is visszaesett a tavalyi évet megelőző évek hasonló időszakainak átlagaival. 

A főtitkár az online értékesítéssel kapcsolatban azt még kiemelte, hogy bár az utóbbi években óriási figyelem hárul rá, és az ágazat növekedése tényleg brutális, évről-évre Magyarországon 40 százaléka körüli. De azt azért érdemes tisztán látni, hogy a teljes kiskereskedelmi forgalomból alig 10 százalékot hasít még mindig csak ki az online, a vásárlásaink 90 százalékát tehát még mindig offline intézzük. És ez most sincs másképp.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ruha, tévé és miegymás a boltokban

Mivel 2021 márciusában igencsak sokféle iparcikket árusító boltnak kötelező volt bezárnia, kíváncsiak voltunk arra is, hogy a hiperekben, szupermarketekben, diszkontokban számíthatnak-e arra a vásárlók, hogy megnő a nem-étel (non-food) paletta. Több lesz a ruha, elektronikus kütyü és így tovább. Vámos György szerint azonban ez nem fog megtörténni. 

Mégpedig azért nem, mert a statisztikákból azt látni, hogy a bezárás, amit most sok iparcikk-kereskedő átél, az inkább az online vásárlás irányába lökik a vásárlókat, semmint a tradicionálisan, legjelentősebben az élelmiszereket, és napi fogyasztási cikkeket áruló boltokba

- hívta fel a figyelmet a főtitkár, aki szerint bár tény és való, hogy a szuperekben, hiperekben, sőt a diszkontokban is találni ma már ruhákat, csavarhúzót vagy éppen akár nagyobb elektronikai cikkeket is, de azért a vásárlások döntő többsége ezeken a helyeken még mindig az élelmiszer és a vegyi áru. 

Arról szem szabad megfeledkezni a főtitkár szerint, hogy azért olyan boltok (vállalkozások) most is nyitva lehetnek az élelmiszerboltok mellett, akiknek a fő tevékenységük szerint például barkásfelszereléseket, építőanyagot, mobiltelefont, papírírószert vagy laptopot árulnak például. Ezeket tehát máshol is bőven megtalálják a vásárlók, még akkor is, ha a kiskereskedelmi-láncokban elérhető is 1-1 ilyesféle termék a kínálatban.

Biztos vannak, akik most egy nagyobb diszkontban, szupermarketban vagy hipermarketben hamarabb vesznek meg három pár cipőt, mintha nem lennének zárva például a ruhaboltok, de ez még mindig egy jelentős kisebbség. A számok azt mutatják, hogy például a ruhák esetében hamarabb fognak kitekinteni az interneten, webshopokból ruhákat rendelni, minthogy tömegesen az elsődlegesen élelmiszer-boltokban kezdenének el ruházkodni

- tette hozzá Vámos György.

Mit tanultak a boltok egy év alatt?

A tavalyi és a most márciusi időszak teljesen más, ugyanis most már egy éve együtt élünk a korlátozásokkal. Az emberek nem halmozták fel a termékeket, megtanulták, hogy a biztonsági előírások betartásával hogyan vásárolhatnak. Áruházainkban betartatjuk a legszigorúbb járványügyi szabályokat, de természetesen a gyorsabb vásárlás érdekében ezekben a forgalmasabb időszakokban mindig több kasszával, munkatárssal várjuk vásárlóinkat

- közölte a tanulságok górcső alá vételekor az Auchan. Vámos György pedig ezen felül lapunknak elmondta azt is, hogy a boltok megtanulták, mennyire fontosak a higiéniai szabályok, a folyamatos tisztítás és fertőtlenítés. Ezeknek pedig eleget is tesznek, hogy a lehető legbiztonságosabban szolgálhassák ki a vásárlókat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm