Kivédhetetlen lehet az összeomlás, a történelem eddigi legnagyobb válsága közeleg
Ez a hét a válságok, bérek és budapesti szállodák világáról szólt, ezúttal is összegyűjtöttük a legolvasottabb cikkeinket.
Ez a hét a válságok, bérek és budapesti szállodák világáról szólt, ezúttal is összegyűjtöttük a legolvasottabb cikkeinket.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárával a kiskereskedelmi piac 2026-os várakozásairól, az árrésstop és a kiskereskedelmi különadó tovagyűrűző hatásairól beszélgettünk.
Országos Kereskedelmi Szövetség: kifejezetten alacsony az élelmiszerek vendéglátási szolgáltatások nélkül számított inflációs adata, eljött az ideális pillanat az árrésstop kivezetésére.
A kereskedők egyeztetés nélkül kapták meg a döntést, miközben a kormány szerint jelentős árcsökkenést hozott az árrésstop.
Több gyorselemzés is érkezett a friss, ma reggel közölt inflációs adatról: ezeket gyűjtöttük egy csokorba.
A Pénzcentrum most összeszedte, hogy a szakértők és a szakma, hogyan reagált az utóbbi időben az árréstop hatásaira.
Az élelemiszerárak március óta 5 százalék alatti ütemben nőnek, szeptemberben pedig az éttermi árakkal kiegészített infláció is 4,7 százalékra mérséklődött.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint a lex trappista nem szolgálja sem a magyar fogyasztók, sem a magyar termelők érdekeit.
Az OKSZ továbbra is azt szeretné elérni, hogy törölje el a kormány az árréscsökkentést, annak ugyanis súlyos következményei vannak a kereskedőkre.
Egyre több nyugdíjas panaszkodott arra, hogy élelmiszer-utalványaikat nem tudják felhasználni az önkiszolgáló kasszáknál.
A 200 négyzetméternél kisebb boltok folyamatosan jelzik a szerződéskötési szándékukat, ugyanakkor a 400 négyzetméternél nagyobb boltok a változások veszteseinek érzik magukat.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a plázastop kiterjesztéséről szóló rendelet több sebből vérzik.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség több alkalommal felhívta a figyelmet az árrésszabályozás gazdaságot erodáló, szétporlasztó hatásáról.
Jelenleg havonta 300 millió palackot váltanak vissza Magyarországon, ám aránytalan az elosztás.
A mai inflációs adat legkellemetlenebb meglepetése az élelmiszer áremelkedés.
Bár júniusban éves alapon 3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Magyarországon, a szektor szereplői szerint messze nem egyértelmű a fellendülés.
Drámai visszaesést mutatnak a KSH legfrissebb adatai: 2024 végére több mint 5200 fővel csökkent a hazai kiskereskedelmi üzletek száma az egy évvel korábbihoz képest.
Megjelent a Magyar Közlönyben a készpénzhasználatot alkotmányos jogba foglaló rendelkezés. Eszerint a kereskedőknek biztosítaniuk kell a készpénzes fizetés lehetőségét a vásárlóknak.
Az OKSZ sajnálattal vette tudomásul, hogy a kormány bárminemű szakmai egyeztetés nélkül meghosszabbította a hatósági árak rendszerét.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség tagjai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek le a kormány asztalára az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére.