7 °C Budapest

40 millió a tét: így szervez póker kupát egy állami monopólium

2011. november 27. 08:07

Mióta a kormány ellehetetlenítette a legtöbb hazai pókerterem működését, először rendeznek hazánkban 40 millió forint összdíjazású póker tornát. Bár a szervező, vagyis a Szerencsejáték Zrt. fő célja, hogy hagyományt teremtsen, az eseményből származó bevételek aligha fogják ezt indokolni rövidtávon. Mindazonáltal a társaság egyértelmű állásfoglalása szerint a póker továbbra sem más, mint szerencsejáték. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a társaság jól értelmezi-e a szerencsejáték törvényt - a gyakorlat azt mutatja, hogy ez egyáltalán nem biztos.

40 millió forintos összdíjazással, első alkalommal rendezik meg Magyarországon az "I. Szerencsejáték Zrt-Tropicana Póker Kupát". A közvetlen nevezési díj 200 ezer forint, de lehetőség van arra is, hogy ún. szatellit versenyeken keresztül jusson be valaki a versenyre. Mint azt a szervezők elmondták a szatellit verseny érdekessége, hogy annyian jutnak tovább, ahányat az adott versenybe befizetett nevezési díj illetve a játék közben befizetett "re-buy" lehetővé tesz. Bár a szatellit versenyek nevezési díja jóval alacsonyabb, mindazonáltal információink szerint akadt már olyan játékos, aki 32 alkalommal vásárolta vissza magát (re-buy) a játékba, ami bőven elegendő lett volna egy esetleges direkt módon történő beüléshez.

A Szerencsejáték Zrt. lapunknak küldött tájékoztatása szerint, arra számítanak, hogy össze fog jönni a maximális, 180 főben meghatározott mezőny, sőt első benyomásaik szerint akár többen is szívesen részt vennének az eseményen. "Nem meglepetés, hogy sokan jelentkeztek már ez idáig is az eseményre. A meghirdetett versenynek gyorsan híre ment, felkeltette a játékosok figyelmét, mert ez az első legális lehetőség ebben az évben Magyarországon, ahol egy magas összdíjazású játékban vehetnek részt." - mondta el lapunknak a társaság.

Bár neveket nem kívántak elárulni a szervezők, azonban több ismerős arc, és számos pókerprofi is feltűnhet a 180 fős mezőnyben. "Igazán profi játékosnak azokat nevezzük, akik a nyereményekből élnek, ők az ilyen nagyságrendű és jól szervezett versenyeket jegyzik a versenynaptárukban. Tudomásunk szerint többen is neveznek a versenyre." - tájékoztatta lapunkat a Szerencsejáték Zrt.

Így például ott ülhetnek az első leosztásnál olyan neves játékosok is, mint Traply Péter, Gelencsér Péter, vagy Kwaysser Valdemár Ákos. Akik nincsenek annyira otthon a póker világában, azoknak annyit érdemes tudniuk az imént említett három úriemberről, hogy mind büszke tulajdonosai egy-egy karkötőnek, mely a póker világbajnokságon (WSOP) megszerzett első helyért jár az általában hatalmas pénznyeremény mellé. Természetesen rajtuk kívül feltűnhetnek még mindenki által jól ismert emberek is az asztaloknál. Gondoljunk csak Demján Sándorra, a TriGránit tulajdonosára, Korda Györgyre vagy éppen Majoros "Majka" Péterre, akik köztudottan rajonganak a játékért.

Profit, vagy hagyományteremtés?

A pókerprofik feltűnése az asztaloknál a verseny struktúrájából adódóan is igen valószínű. A legtöbb profi játékos ugyanis nem szívesen hagy ki egy olyan versenyt, amit a pókeres szakzsargon "overlay"-nek titulál - főként, ha ilyen magas a nyereményalap, mint jelen esetben. Az "overlay" versenyek olyanok, ahol a garantált összdíjazás kötött, de a nevezési díjak (amit a résztvevők befizettek) összege ennél kevesebb, így magasabb a kifizetés / alacsonyabb a résztvevő szám az elvártnál. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kaszinó kipótolja a fennmaradó összeget.

A kiírás szerint a teljes nevezési összeg a nyereményalapba kerül, melyet a Belvárosi Kaszinó Kft. 11,11 százalékkal egészít ki. Ennek fényében tehát aligha lesz nyereséges a rendezvény, mivel az általános gyakorlattal ellentétben nincs a társaságnak jutaléka a nevezési díjakból és még hozzá is járul a nyereményalaphoz - nem is kevéssel (a maximum, 180 fő esetén mintegy 4 millió forinttal).

(Forrás: szerencsejatek.hu)


A társaság tájékoztatása szerint ugyanakkor mivel ez az első póker kupa, amióta a Szerencsejáték Zrt. 100 százalékos tulajdonában van a kaszinó, ezért minden tevékenységüket a hosszú távú befektetés szempontjából is értékelik. "Elsődleges célunk a kaszinó termékeinek és szolgáltatásainak hiteles bemutatása, népszerűsítése, valamint a kaszinó ismertségének erősítése." - tudatta lapunkkal a Szerencsejáték Zrt.

Elképzelhető ugyanakkor, hogy egyéb járulékos bevételekkel, például reklámbevételekkel kívánják maximalizálni a bevételeket. Bár élő TV közvetítés nem lesz, így a közvetítés jogából nem számíthatnak bevételre, azonban a társaság tájékoztatása szerint a TV2-n péntekenként jelentkező "ALL IN, Kezdők és nagymenők" című műsorban a póker játékról és az I. Szerencsejáték Zrt-Trocicana Póker Kupáról is látható lesz összefoglaló a december 30-i és a január 6-i adásban is, mely a megállapodásoktól függően akár hozhat némi pénzt a konyhára - persze vihet is.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nagy kérdés tehát, hogy a kezdeményezéssel sikerül-e a társaságnak hagyományt teremtenie - mint azt nem titkolt céljaik között említették. "A kupa sikerétől függ, de mindenképp szeretnénk folytatni. A nagy érdeklődés miatt első benyomásaink szerint a piac örömmel fogadná, ha negyedévente megismételnénk a versenyt." - tudatta lapunkkal a társaság.

Most akkor szerencsejáték vagy nem?

Bár mindenképp üdvözölendő, hogy a Szerencsejáték Zrt. útjára indította a versenyt, a játékról alkotott álláspontjuk egyelőre azonban megkérdőjelezhető. A Szerencsejáték Zrt. lapunknak adott állásfoglalása szerint a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény világosan kimondja, hogy a póker szerencsejáték. Bár kétségtelen, hogy a törvény világosan fogalmaz, azonban annak értelmezése már nem annyira egyértelmű, mint ahogy azt a Szerencsejáték Zrt. gondolja. A törvény így szól: "Szerencsejáték minden olyan játék, amelyben a játékos pénz fizetése, vagy vagyoni érték nyújtása fejében, meghatározott feltételek fennállása vagy bekövetkezése esetén pénznyereményre, vagy más vagyoni értékű nyereményre válik jogosulttá. A nyerés vagy a vesztés kizárólag, vagy túlnyomórészt a véletlentől függ."

A Magyar Póker Szövetség véleménye szerint ugyanakkor a póker sport, annak szerencse elemei hosszú távon csak kisebb mértékben befolyásolják a játék kimenetelét. Ennek értelmében tehát a nyerés vagy a vesztés aligha múlhat kizárólag, vagy túlnyomórészt a véletlenen. A szövetség állásfoglalása nem megalapozatlan. Jól mutatja ezt az is, hogy egyre több bíróság és szakmai szervezet dönt úgy, hogy a póker nem szerencsejáték. Egy nemrég lezárult precedens értékű per ítéletének indoklásában például még a hágai bíróság is kijelentette, hogy a póker nem minősül szerencsejátéknak. Egy Svédországban született ítélet szerint pedig egy több száz fős versenyen valóban kevesebb a szerepe a szerencsének, mint a tudásnak.

Mindazonáltal némileg saját magának is ellentmond a Szerencsejáték Zrt. is, amikor azt mondja, hogy vélhetően több olyan játékos is megfordul majd a tornán, akik a pókerből élnek. Nos, abban az esetben, ha elfogadjuk, hogy a játékból meg lehet élni, elfogadjuk azt is, hogy ezek az emberek nem szerencsevadászok, akik éppen kifogtak egy igen jó szériát. Természetesen érthető a társaság álláspontja, hiszen állami monopóliumként csak így lehetnek befolyással az egyre nagyobb profitot termelő ágazatra.

Bár a legtöbb profi versenyjátékos anélkül vesz részt versenyek tucatjain, hogy jelentősebb összeget nyerne, hosszú távon mégis egészséges hozamot (ROI: Return On Investment) realizálnak. A nyereséges játékhoz számos tényező hozzájárul, azonban egyértelmű, hogy a pókerben több szerepe van a megszerzett tudásnak, mint a szerencsének. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy a profik évről-évre ott ülnek a különböző, nagy presztízsű versenyek döntő asztalainál. És kétség ne férjen hozzá, ugyanez a helyzet a készpénzes játékok (Cash Game) esetében is.

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem