Francois Bayrou francia kormányfő szerint hiba volt a kentuckyi bourbon whiskyt felvenni az európai válaszintézkedések listájára.

Jelentősen csökkentette számos tej és tojás árát a Tesco: az áruházlánc üzleteiben és online felületén 12 féle UHT és ELS tej és 7 féle sajátmárkás tojás kapható, előbbiek esetében akár 8, utóbbiak esetében akár 10 százalékos árcsökkentést is tapasztalhatnak a vásárlók - közölte a vállalat csütörtökön.
Az áruházlánc 7-féle sajátmárkás tojás árát jelentősen, legalább 4,3 százalékkal, egyes termékek esetében pedig több mint 10 százalékkal csökkentette. Február 13-tól többféle különböző márkájú tej is a korábbi árhoz képest jóval olcsóbban érhető el, az egyliteres kiszerelésű dobozos tej árcsökkentésének mértéke 12,5-5,3 százalék között változik.
Azt írták, hogy az áruházlánc a magyar családok érdekeinek szem előtt tartásával alakítja üzletpolitikáját. Ennek megfelelően a Tesco a korábbi beszerzésiár-emeléseket csak részben érvényesítette a fogyasztói árakban, most pedig az előzetes terveivel összhangban nagyfokú árcsökkentést hajtott végre.
Habár a tojás beszerzési ára a tavalyi növekedést követően pár hete mérséklődni kezdett, az áruházlánc a csökkenés mértékének többszörösét adja át árcsökkentésként a vásárlóknak, és az eltérés akár hatszoros vagy hétszeres is lehet.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


