Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
Az uniós irányelv alapján az összes tagállamban, így Magyarországon is bevezetésre került az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer, az EPR. Ennek célja, hogy orvosolja többek között az élelmiszerek csomagolásával kapcsolatos környezetvédelmi problémákat, azonban a rendszer megjelenése jelentős áremelkedéssel járhat a szakértők szerint.
Az elmúlt évek során a termékek, így az élelmiszerek csomagolásával kapcsolatos környezetvédelmi problémák orvoslása és az újrahasznosítás hatékonyságának növelése érdekében, egy uniós irányelv útmutatása alapján az összes tagállamban, így Magyarországon is bevezetésre kerül az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer (EPR). Az már hazai sajátosság, hogy 2023. július 1-től nem az állam vagy piaci szereplők által alapított non-profit irányító szervezet, hanem a MOL által működtetett koncessziós társaság fogja kollektívan teljesíteni a szükséges visszagyűjtési és hasznosítási feladatokat a gyártók nevében.
A piaci szereplők eleve hatékonyabbnak és olcsóbbnak tartották volna a feladatok végrehajtását a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, piaci alapokon működtetni. Ezért a koncessziós tervekkel kapcsolatos aggályaikat az élelmiszergyártók is folyamatosan jelezték a hazai jogalkotók számára. A félelmeik sajnos máris beigazolódni látszanak, mert a koncessziós megoldás hatékony működőképességének megkérdőjelezhetősége mellett, nagy érvágást jelent majd a gyártók számára, hogy július 1-től az eddig erre a célra befizetett környezetvédelmi termékdíj összegének a többszörösét, 3-5-ször, bizonyos esetekben akár 10-szer annyit kell majd fizetniük az egyes csomagolóanyagok után.
A gyártókat képviselő szakmai szervezeteket sem vonták be a díjtételek kialakításába, így nem világos a költségviselők számára, hogy mi alapján kerültek meghatározásra az új díjtételek, következésképpen az sem látható, hogy érvényesül-e az az Európai uniós irányelv, ami szerint csak a tényleges, indokolt költségeket tartalmazhatná a díj.
A gyártók önköltségnövekedése kettős; nem csak a boltba kerülő csomagolt élelmiszerek csomagolására kell magasabb díjat fizetniük, de a teljes termelési és ellátási lánc mentén a csomagolások minden elemére magasabb költségek rakódnak. A gyártók kénytelenek lesznek az élelmiszerek átadási árában ezt a költségemelkedést érvényesíteni, amit a kiskereskedők saját megnövekedett terheik miatt szintén kénytelenek lehetnek a fogyasztók felé áthárítani. Magyarán az élelmiszerárak további növekedése várható a július 1-től bevezetendő magas díjak miatt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ez a költségnövekedés is további negatív hatással lehet a hazai élelmiszerpiacra, tovább erősítve az ársapkák és a kötelező akciózás kártékony piactorzító hatásait.
Mindezek alapján a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) meggyőződése, hogy az élelmiszerárak további emelkedésének megakadályozása, valamint a hazai élelmiszeripari vállalkozások talpon maradásának és versenyképességének biztosítása érdekében, a díjak auditált felülvizsgálatára és jelentős csökkentésére van szükség.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







