1,5 milliárdos fejlesztéssel turbózzák fel a hazai síparadicsomot: de mire költik majd a pénzt?
Jelentős fejlesztések indulnak a mátraszentistváni Síparkban és a tervek szerint még idén felépül egy újabb négyüléses felvonó.
Jelentős fejlesztések indulnak a mátraszentistváni Síparkban és a tervek szerint még idén felépül egy újabb négyüléses felvonó.
Nyugdíjak, vásárlás, ingatlanpiac és Donald Trump: a Pénzcentrum szerkesztősége most is a legforróbb témákat kutatta fel, majd írta is meg őket. De melyik volt a legjobb?
Ugyanabban a boltban, ugyanazok a termékek akár a tizedével is többe kerülnek, mint az előző hónapban.
A brit kormány szerint vannak előnyei annak, hogy Nagy-Britannia öt éve kilépett az Európai Unióból.
A MERE termékei akár 10-20 százalékkal is olcsóbbak lehetnek, mint a már jelen lévő versenytársaké.
Az első robotasszisztált gyermekműtét sikerét jelzi, hogy a páciensek már a beavatkozást követő nyolcadik napon hazatérhetett.
A gazdasági versenyképesség sokszor emlegetett eleme az exportképesség.
Mind a narancslé, mind pedig az almalé kapcsán jelentős drágulás észlelhető az utóbbi hetekben-hónapokban a boltok polcain.
2024 negyedik negyedévének végére 2130 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére
10 százalékkal haladta meg korábbi csúcsát a használtautó-piac 2024-ben - 909 ezer használt autó cserélt gazdát tavaly.
A szakember az elmúlt 2,5 évben az Exim pénzügyi vezérigazgató-helyetteseként – többek között – a forrásbevonási területet is felügyelte.
A felsőoktatásba a felvételizők számára pedig 87 ezer állami ösztöndíjas férőhelyet biztosítanak
Minden korábbinál több autópálya-matricát vásároltak a közlekedők a tavalyi évre.
A 2023. évi eredményt csaknem 11%-kal megfejelve minden korábbinál több, közel 18 millió turista érkezett a magyarországi szálláshelyekre 2024-ben
A Pénzcentrum év végi boldogságfelmérése ismét rámutatott, milyen tényezők befolyásolják leginkább az emberek elégedettségét Magyarországon.
Magyarország az Európai Unióba való belépésével kötelezettséget vállalt az euró bevezetésére.
Nagy akciókkal született újjá a Vodafone, ami immár One néven található meg a telekommunikációs piacon.
Már alkalmazottjai is vannak hazánkban a Mere-nek, csak éppen boltnyitási engedélye nincs. Igaz, azt egyelőre nem is kértek sehol.
2024-ben is volt bőven érdekes téma a Pénzcentrum CashTag című videoblogjában. Az évösszegzés első részét, ami inkább az élelmiszeriparra koncentrál, máris olvashatod.
A tavalyi évhez hasonlóan, december 24-én idén is zárva lesznek a hazai McDonald's éttermek.