7 °C Budapest
Beer bottles with various coloured tops on sale at a food festival market stall

Így hódítják meg a piacot a kisüzemi sörfőzdék: jól járnak a fogyasztók?

MTI
2021. október 10. 08:55

Magyarországon a kisüzemi sörfőzdék piaci részesedése - a Pécsi Sörfőzdét nem számítva - 2 százalék, a kereskedelmi törvény módosításának köszönhetően pedig arra törekszenek, hogy ez az arány a következő években érje el a 10 százalékot - mondta Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöke az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) sajtótájékoztatón, csütörtökön, Budapesten.  

Az Országgyűlés tavaly decemberben fogadta el a kereskedelemről szóló törvény módosítását, amelynek célja, hogy az italpiacon segítse a kisebb gyártókat a piacra lépésben, illetve hogy megakadályozza, hogy a nagy gyártók adminisztratív jogi eszközökkel kiszorítsák a versenytársakat. A törvény szerint sör, üdítő- és gyümölcsital, gyümölcslé és gyümölcsnektár, valamint ásványvíz és szikvíz értékesítésekor vendéglátóhelyek italkészleteik legfeljebb 80 százalékát szerezhetik be ugyanazon gyártótól az egyes italkategóriákban. Ezen rendelkezés alól csupán a csapolt sör lehet kivétel, ha az érintett vendéglátóhely biztosítja legalább egy kisüzemi sör folyamatos, csapon történő értékesítését. Emellett minden vendéglátósra kiterjedő, általános kötelezettség, hogy kategóriánként legalább két gyártó termékeit vegye fel az itallapra.

Gyenge Zsolt közölte, már jó néhány vendéglátóhely tulajdonosa érdeklődött az egyesületnél, mert szeretné, ha lenne nála az üzletben kisüzemi sör. Egyelőre a vendéglátóhelyek 1-3 százalékában jelentek meg a biológiai erjesztéssel készült kisüzemi sörök. 

Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő elmondta, az általa benyújtott kereskedelmi törvény módosítása a magyar fogyasztókat akarja védeni. A politikus szerint a fogyasztóknak tisztában kell lenniük azzal, hogy míg a természetes úton, biológiai folyamatokkal erjesztett sör 21-30 nap alatt készül el, a nagy sörgyártók olyan sört állítanak elő, amely 8 nap alatt készül el. Ezért úgy vélte, az utóbbiakra rá kellene írni, hogy ipari termék vagy gyors érlelésű sör.

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke elmondta, a kereskedelmi törvény módosítása arra szolgál, hogy a magyar fogyasztóknak legyen választási lehetősége. A törvény 2021. július végéig adott időt arra, hogy a kizárólagos szerződéseket felszámolják azok a HORECA (hotelek, éttermek, kávézók) szektorba tartozó szereplők, amelyek vendéglátóegységet működtetnek és alkoholos vagy nem alkoholos italt forgalmaznak. A hivatal elnöke szerint a vendéglátóhelyeknek sem jó, ha hosszú távon egy adott gyártóhoz kötődnek.

JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A törvénymódosítás másik célkitűzése pedig az volt, hogy a kisüzemi sörfőzdék hozzáférjenek a piachoz, mert ha nem férnek hozzá és három vagy négy nagy szereplő erőfölényt valósít meg, akkor "annak a levét a magyar fogyasztó issza meg", mert mindez az árakban fog majd lecsapódni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 27. csütörtök
Hajnalka
13. hét
Március 27.
Színházi világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33