Brutál vámot vetett ki Donald Trump sokak kedvenc italára: nincs mese, itt már biztos, hogy drágulás jön
A vállalat részvényei 22%-kal estek Trump novemberi megválasztása óta.
A vállalat részvényei 22%-kal estek Trump novemberi megválasztása óta.
Felemás évet zártak a magyar sörfőzdék, a nagyoknál csökkent a fogyasztás, míg a kisüzemi sörök között volt, aki nagyot ment idén.
Az ősi sumérok már 4-6 ezer évvel ezelőtt is készítettek sört, amit egy agyagtáblába vésett recept is bizonyít. Most el is készítették, kenyérhulladékból! Mutatjuk a receptet!
A magyar határhoz is közel elérhető szlovákiai Kaufland üzletekben akkora giga méretű sörakcióbombát dobtak le, mint a ház.
A magyar sörpiac az elmúlt évtizedekben jelentős változásokon ment keresztül.
A 2023-as üzleti év vegyes eredményeket hozott a legnagyobb magyar sörgyártók számára.
A tavalyi adatok alapján a sörfogyasztás a volumen helyett a minőség felé mozdult el – ezt állítják az egyik hipermarketlánc szakértői.
Az India Pale Ale (IPA) története brit sörfőzdék versenyéből és George Hodgson vállalkozó gógyijából ered, nem pedig a már jól ismert kitalált történetekből.
A világ egyik legismertebb sörmárkája érkezett meg Magyarországra. A Coors világos sör különleges csomagolásban kerül a hazai boltok polcaira.
A 2010-es évek kifejezetten a magyar söripar forradalmi évtizede volt azonban a 2020-as évek beköszöntével gyülekezni kezdtek a felhők a kisipari sörfőzdék felett.
Drágulhat a sör, és ennek már a globális felmelegedés is az egyik oka lehet.
A magyarok még mindig szívesen isszák a folyékony kenyeret, ám a durva drágulás azért egyre riasztóbbnak tűnik.
Jövőre 10-ről 21 százalékra nő a cseh csapolt sör áfája, ez pedig némileg megdrágítja, az egyébként kiváló ár-érték arányú csapolt italokat.
Jó esetben is csak a korábbi évek számai hozhatóak, semmiképp sincs érdemi növekedés a hazai kézműves sörpiacon - közölte a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete.
Magas a hozzánk érkező import sörök mennyisége, amit 97,8%-ban az Európai Unió államai szállítanak hazánkba, legnagyobb mennyiségben Lengyelországból (27,7%).
A Pénzcentrum, most a legújabb és legfrissebb adatok alapján mutatta meg, mi történt valójában a hazai sörök áraival 2022-ben, és mekkora egyszeri, de gigászi emelésre ébredtek a fogyasztók az újévben.
Bődületes sördrágulás vonult végig Magyarországon az év első hónapjában. Most pedig már adataink is vannak, mennyire brutális volt az emelkedés mértéke.
A SPAR lett a Belvárosi Sörfesztivál főszponzora.
Ha Balaton akkor lángos, ha lángos, akkor sör! Igyunk jó magyar söröket a tó partján is!
Bár a karantén alatt is fogytak az alkoholos italok, a sörgyártók igazi szezonja a nyár, hiszen a teraszokon és fesztiválokon ilyenkor több sör fogy, mint év közben.