Az online élelmiszer-vásárlás egyre népszerűbb a magyarok körében, és már nem csupán néhány gyorsan beszerezhető termék rendeléséről szól.
Több kockázata lehet a szokatlanul enyhe télnek a gyümölcstermésre, korábban indult a rügyfakadás, előfordulhat erősebb fertőzés, és az esetleges tavaszi fagy is jelentősen befolyásolhatja az idei, jelenleg jónak ígérkező gyümölcstermést - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.
Apáti Ferenc kifejtette, hogy az évszakhoz képest magas volt a hőmérséklet a tavalyi év utolsó két hónapjában, leszámítva az egyhetes fagyást decemberben. A tél az év végére érkezett meg és januárban is kitartott, azonban erős lehűlések, hosszabb fagyos időszakok ennek ellenére nem alakultak ki, és ezt követően a február is már a tavaszt idézte. Télen kevés volt a csapadék, de az ország számos részén elegendő eső hullott késő ősszel, illetve februárban, ami talán - részben vagy egészben - kompenzálja a tavaly nyári és őszi aszályt.
Rámutatott, hogy az enyhe tél miatt nem gyérültek érdemben a kártevők áttelelő alakjai, és a talajban élő kártevők, rágcsálók sem. Emiatt idén tavasszal és nyáron erősebb fertőzésekre lehet számítani, de ennek mértékét vagy egyáltalán az erősebb fertőzések bekövetkeztét megjósolni jelenleg lehetetlen, mivel a fertőzések mértéke a tavaszi és nyári időjárás alakulásától is függ.
A gyümölcsök közül a legkorábban a kajszibarack kezd rügyezni, azt követik a bogyósok, majd a többi csonthéjas gyümölcs és az almatermésűek. A kajszibarack fejlődése a Dunántúlon már a virágzás előtt áll, az almánál pedig még csak rügyduzzadás, helyenként rügypattanás látszik - tette hozzá.
Az alelnök közölte, hogy a tavalyi aránylag gyenge gyümölcstermés kevésbé terhelte meg a fákat, így emiatt idén viszonylag jó virágzásra számít a legtöbb gyümölcsfajnál. Fennáll a lehetősége egy akár nagyon jó idei gyümölcstermésnek is, azt azonban az időjárás tavaszi és nyári alakulása határozza majd meg.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Elsősorban a kedvezőtlen időjárás és a megelőző év kiugró terméseredményei miatt csökkent jelentősen, mintegy 683 ezer tonnára tavaly a Magyarországon termesztett gyümölcsök mennyisége a 2018. évi 1,158 millió tonnával szemben, legnagyobb mértékben az almatermés esett vissza. A FruitVeb adatai alapján: kajszibarackból és őszibarackból az előző évinél több, szilvából valamivel kevesebb, almából, körtéből és cseresznyéből az előző évit jócskán alulmúló termést szüreteltek a gazdák 2019-ben.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







