"Azt hitték, majd féláron is odaadom": 3 igaz történet arról, milyen ára van ma nőként a vidéki boldogulásnak

Ez itt a Hetifókusz, a Pénzcentrum körképe, amelyben hétről hétre egy aktuális gazdasági vagy társadalmi kérdést járunk körül, hogy átfogó képet adjunk az adott témáról. Ezúttal arra voltunk kíváncsiak, mennyire lehet vidéken is sikeres karriert építeni, vagy előbb-utóbb minden út Budapestre vezet? Három, egészen más pályát befutó nőt kérdeztünk arról, milyen nőként boldogulni a fővároson kívül. Katona Izabella HR-szakember, Csetvei Krisztina borász és Okvátovity Dóra, a Fajszi Paprika Manufaktúra vezetője más-más utat járt be, de mindannyian testközelből ismerik, milyen lehetőségeket és korlátokat jelent vidéken élni és dolgozni. Szóba került a női vállalkozók helyzete, a budapest-központú üzleti világ, a vidéki munkahelyek hiánya és az is, hogy mit adhat a vidéki élet, amit a főváros nem. És vajon, ha ma lennének 25 évesek, megint ugyanezt az utat választanák? Riportunk apropója a vidéki nők világnapja, amelyet október 15-én tartanak.

Katona Izabella: vidéki nőként kétszeresen is bizonyítani kell

„Aki ebben az országban él, annak nem nagyon kell magyarázni, hogy a nőknek bizonyos területeken többet kell küzdeniük azért, hogy érvényesüljenek, elfogadják és komolyan vegyék őket” – mondta beszélgetésünk elején Katona Izabella coach, a Human Matrix Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezetője. Vidéki vállalkozóként évtizedek óta saját HR szolgáltató cégét vezeti, így a munkaerőpiacra és a térségi üzleti élet működésére is rálát. Azt ugyanakkor hangsúlyozza, hogy arról nem tud közvetlen összehasonlítást adni, miben más vidéken vállalkozó nőnek lenni, hiszen – ahogy fogalmaz – sosem volt budapesti vállalkozó.

Azt viszont a saját területén is tapasztalja, hogy még a vidéki cégek is sokszor szívesebben dolgoznak fővárosi szolgáltatókkal, akár az ismertség, akár más, nehezen beazonosítható okok miatt. Egy konkrét történetet is felidézett ennek kapcsán:

Magyarországon akkoriban újonnan jelent meg egy tréningmódszer, amelynek a módszertanát én ugyanazoktól az amerikai szakemberektől tanultam meg, mint egy budapesti tréningcég képviselője. Elmentem egy környékbeli céghez, bemutattam nekik a programot, amelyben magam is hittem. Úgy éreztem, sikerült felkeltenem az érdeklődésüket, később aztán kiderült, hogy a cégvezető inkább a budapesti vállalkozást kereste meg. Végül maga a fővárosi tréningcég keresett meg azzal, hogy elvállalnám-e alvállalkozóként a képzés megtartását a vidéki helyszínen, mert ők nem jönnének le. Vagyis első körben nem engem választottak, noha ugyanazt a módszert tanultuk meg, ugyanakkor. Végül nem vállaltam el a munkát. Akkor már volt bennem annyi büszkeség, hogy ezt ne tegyem meg. De a történet jól mutatja, hogy ilyen helyzetek előfordulnak.

Katona Izabella szerint sokszor anélkül választanak budapesti szolgáltatót, hogy előtte meggyőződnének a szakmai minőségéről. Ez különösen ellentmondásos akkor, amikor a helyi gazdaság erősítése és a térségi szolgáltatók bevonása is cél lenne.

Katona Izabella (Fotó: Jakab Orsi)

Úgy látja, egy vidéki női vállalkozó több szempontból is nehezebb helyzetből indul: nőként a férfiakhoz képest, vidéki vállalkozóként pedig a fővárosi szereplőkhöz képest kerülhet hátrányba. Így sokszor kétszeresen is bizonyítania kell:

Sokkal többet kell letenni az asztalra, nehezebb üzletet szerezni, és ha már megszereztük, akkor is többet kell bizonyítani. Sokszor az árainkat is lejjebb kell vinnünk, mint egy budapesti cégnek. Ezt látjuk például a közvetítésben, a bérszámfejtésben, cafeteriában és a tréningeknél is: a fővárosi cégek jóval magasabb áron kínálják a szolgáltatásaikat, mint amennyit mi vidéken érvényesíteni tudunk. Még az éves áremeléseket is nehezebben, (vagy egyáltalán nem is) fogadtatjuk el, mint a budapesti kollégáink.

„Vidéken talán könnyebb embernek maradni”

Ahogy Katona Izabella meséli, az ő pályája nem tudatosan eltervezett vállalkozói karrierként indult. Diplomája után tíz évig tanított Pápán, majd párja munkája miatt költözött Vas megyébe. Angol szakosként itt is szeretett volna elhelyezkedni, de nem talált megfelelő állást, így végül saját vállalkozásba kezdett. „Ez akkoriban kényszervállalkozás volt. Nem kellett hozzá nagy tőke, egyedül próbáltam kapcsolatokat teremteni, munkatársakat keresni. Nem volt irodám, otthonról dolgoztam, tulajdonképpen egy telefon és az kellett hozzá, hogy elhiggyem: képes vagyok rá” – idézte fel a kezdeteket.

Ma már úgy látja, nem választaná a budapesti vállalkozói létet. Bár a fővárosban szélesebb lehetőségek nyílhatnak meg az ember előtt, a kétféle üzleti mentalitás között is érez különbséget: „Szerintem vidéken vállalkozóként talán könnyebb embernek maradni. Nekem ez a fajta budapesti „agresszívebb” üzleti mentalitás nem feltétlenül tetszik.”

A család és a munka összeegyeztetése ugyanakkor a karrierútját is meghatározta. Fiatalon a médiában is dolgozott, Pápán és Szombathelyen egyaránt szerzett tapasztalatokat, és helyi televíziós műsorvezetőként a pálya folytatásának lehetősége is megfordult a fejében. Végül azonban a családi élet fontosabb szemponttá vált: „Amikor már gyerek van, nehezebb összeegyeztetni a kettőt. A szombathelyi televíziós karrieremnek is az vetett véget, hhogy a kislányom mellett hétvégén is riportokat kellett készíteni. Én akkor úgy döntöttem, hogy ezt nem akarom, szerettem volna otthon lenni a családommal, és időt hagyni a közös életünkre is.”

Katona Izabella szerint az életkor előrehaladtával a nők lehetőségei amúgy is csökkennek, miközben a férfiak esetében ugyanez kevésbé feltűnő:

Ahogy idősödnek a nők, a médiában beszűkülnek a lehetőségeik. Egy nőre hamarabb mondják azt, hogy már nem képernyőképes, miközben egy férfi ugyanabban a korban még elfogadott marad. Szerintem a média világa ebből a szempontból egy nőnek ijesztőbb, és más tulajdonságok is kellenek ahhoz, hogy valaki hosszú távon a pályán maradjon. Kockázatos erre egy életet felépíteni.

A munkaerőpiacon is maradtak különbségek

Katona Izabella 26 éve alapította meg a Human Matrixot, így több évtizedes tapasztalata van a vállalati HR szolgáltatásban. Ügyfelei között jellemzően multinacionális cégek vannak, és úgy látja, korábban még nehezebb volt a nőknek szellemi vagy vezetői pozícióba kerülniük:

Ha évekkel ezelőtt két teljesen egyforma önéletrajzot tettünk volna egymás mellé, és az egyiken Kati, a másikon Józsi szerepel, valószínűleg Józsit vették volna fel, még akkor is, ha magasabb volt a bérigénye

– fogalmazott.

Szerinte az elmúlt 10–15 évben javult a helyzet, a bérezésben azonban még mindig érzékelhetők különbségek. A Human Matrix regionális bérbenchmark-kiadványa is segít nyomon követni a nyugat-dunántúli térség fizetéseit. Katona Izabella tapasztalatai szerint a nők bizonyos területeken felzárkóztak, de a különbségek nem tűntek el. A nemzetközi trendek és a nagyvállalatoknál egyre hangsúlyosabb ’elvárásként’ megjelenő női vezetői szerepek ugyanakkor szerinte hozzájárulnak a változáshoz.

Az életkor tovább nehezítheti a helyzetet

„Volt olyan eset, hogy elküldtem egy önéletrajzot, és a megbízó azt mondta: az illető már elmúlt 55 éves, nem hívom be. Végül sikerült meggyőznöm, hogy adjon neki egy esélyt. Férfiként sem könnyű 50 felett állást találni, de a nőknek szerintem még ennél is sokkal nehezebb dolguk van.”

A szakember úgy látja, az iparágak közötti átjárás is korlátozottabb lehet a nőknél. Például egy nyelveket beszélő, 50 év feletti férfi pedagógusnak szerinte nagyobb esélye lehet arra, hogy a versenyszférában helyezkedjen el, mint egy hasonló hátterű nőnek.

Vidéken kevesebb a választási lehetőség

Ha mindehhez a vidéki elhelyezkedés nehézségei is társulnak, még szűkebbé válik a mozgástér. Katona Izabella szerint a vidéki munkaerőpiac egyik alapvető problémája, hogy kevésbé sokszínű, mint a fővárosi. A nagyobb vidéki munkáltatók között jellemzően a gyártócégek dominálnak, miközben számos szellemi, kreatív és kommunikációs munkakör továbbra is Budapestre összpontosul.

Sokan tanultak kommunikációt, marketinget vagy sales-t, mert vidéken is vannak ilyen egyetemi képzések, de aztán nincs hozzájuk elegendő munkahely. Nincsenek a környéken olyan kommunikációs vagy brandingfeladatok, amelyekhez akár egy-két kommunikációs munkatársat is felvennének. Ezek a munkák jellemzően Budapesten összpontosulnak.

A szakember szerint hasonló a helyzet a kulturális és a sportterületen is: vidéken jóval kevesebb az ilyen állás, míg a fővárosban sokkal többféle munkáltató és szakterület közül lehet választani.

Vidéken el lehet menni logisztikusnak, pénzügyesnek, eladónak vagy pedagógusnak, de ezzel sokszor be is zárul a kör. Nincs olyan diverzifikált munkaerőpiac, mint Budapesten és az agglomerációban.

Kitörési pont lehet a home office?

A távmunka a koronavírus-járvány idején terjedt el szélesebb körben, amikor a munkáltatók jelentős részének rövid idő alatt kellett megoldania az otthoni munkavégzést. Katona Izabella szerint a folyamat nem mindenütt zajlott kellő előkészítéssel: sok helyen hiányoztak a megfelelő szabályzatok, a biztonságos munkavégzés feltételei és az egyértelmű hozzáférési jogosultságok.

Ettől függetlenül egészségesnek tartja az otthoni munkavégzés lehetőségét, saját cégénél is szabályozott keretek között biztosítják ezt a munkatársaknak. A teljes home office helyett azonban a hibrid munkavégzést tartja jobb megoldásnak.

A munkahelyi közösség inspiráló erő, ezért a teljes home office-t nem tartom feltétlenül egészségesnek. A szocializáció, az együttműködés és egymás elfogadása szempontjából is fontos, hogy személyesen is találkozzunk. Szerintem a hibrid munkavégzés jó megoldás lehet.

De vajon mindez valódi kitörési lehetőséget jelent a vidéki nőknek? A szakember ezen a téren óvatosabb. Bár vannak példák arra, hogy valaki vidékről, nagyrészt otthonról dolgozik egy budapesti cégnek,  de tapasztalatai szerint ezek a munkák sokszor a járványhoz kötődve maradtak meg, vagy IT-, esetleg telefonos ügyfélszolgálati területhez kötődnek.

Az általam ismert példák legalább 80 százalékában az történt, hogy valaki korábban Budapesten dolgozott, aztán jött a Covid, elköltözött vidékre, és onnan folytatta a munkát. Sokkal kevésbé jellemző, hogy egy vidéken élő embert integrálnának ilyen módon egy budapesti munkahelyre.

Katona Izabella szerint tehát a home office önmagában nem oldja meg a vidéki munkaerőpiac szerkezeti problémáit. Ha a magasabb hozzáadott értékű, kreatív és vezetői munkakörök továbbra is elsősorban a fővárosban összpontosulnak, az otthoni munkavégzés lehetősége csak korlátozottan nyit új utakat a vidéken élők előtt.

Csetvei Krisztina borász: „Menő vidéki vállalkozó nőnek lenni”

Csetvei Krisztina műszaki menedzserből lett borász, a Csetvei Pincészet alapítója. Ahogy a HelloVidéknek elmesélte: a borászat közel tíz éven át csupán a hobbija volt, mielőtt végül a hivatásává vált 2011-ben alapította első generációs borászatukat, ma már férjével és kislányával élnek Móron, organikus szőlőültetvényeiken 4,5 hektáron gazdálkodnak (Móron és Somlón). A Móri borvidék számára szerelem volt első látásra, és azóta sem merült fel benne komolyan, hogy máshol építse fel a vállalkozását.

Ahogy a Vértes és a Bakony között megérkezünk a dimbes-dombos, szőlővel tűzdelt tájra, tudtam, hogy hazaérkeztem. Gyütt-maradtak vagyunk, a lehető legjobb értelemben” – fogalmazott. Szerinte a főváros közelsége és a rendezett vidéki környezet egyaránt kedvező adottságokat kínálnak egy borászat felépítéséhez. A helyi kötődés része az is, hogy a móri borvidék kiemelt szőlőfajtájára, az ezerjóra építik a munkájukat.

Csetvei Krisztina vidéki életet nem a szakmai fejlődés akadályának, hanem inkább inspiráló közegnek tartja. Ahogy meséle, sokat utazott, különböző kultúrákat és ízeket ismert meg, ezek az élmények pedig a borkészítésben is visszaköszönnek: „Nem szeretnénk elköltözni innen, de a városba utazás nagyon fontos része a munkánknak. Inspirációt ad, tanulhatunk másoktól, láthatjuk, mire van igény, és persze az értékesítésben, a borkóstolók és borvacsorák szervezésében is fontos szerepe van.”

Krisztina szerint ma a vidéki lét önmagában nem jelent hátrányt egy vállalkozás számára. Éppen ellenkezőleg: a nyugodtabb, tisztább, csendesebb környezet mellett a kisebb közösségek személyessége is sokat számít: „Kis közösségben jobban ismerik egymást az emberek, könnyebb ügyeket intézni, segítséget kérni, minden személyesebb. Persze ennek lehet hátránya is, de én nagyon élvezem.”

„Azt hitték, hogy pultos vagyok”

Nőként ugyanakkor neki is voltak olyan tapasztalatai, amelyek megmutatták, hogy a borászatban sem mindig magától értetődő a szakmai elismerés. Pályája elején előfordult, hogy nem vették komolyan, és a pincészet tulajdonosát vagy borászát keresték rajta.

A legelején azt hitték, hogy egy pultos kolléga vagyok, és mindenképpen a borásszal vagy a tulajdonossal akartak beszélni. Nem akartam meggyőzni őket semmiről, egyszerűen elvárom, hogy mindenkit egyformán kezeljenek és tiszteljenek.

Azóta sokat változott a helyzet: a pincészet már 16 éve működik, és a szakember úgy érzi, a megítélés is átalakult. Büszke arra, hogy férjével több diplomával a zsebükben választották a szőlőművelést és a borkészítést, és a vállalkozás mindennapi feladataiból is kiveszik a részüket. Ha ma lenne 25 éves, akkor is vidéken képzelné el az életét és a vállalkozását.

Bort készítünk, borkóstolókat tartunk, takarítunk, pakolunk, szállítunk, vendégeket fogadunk. Nem azért választottuk ezt az életet, mert könnyű, hanem mert nagyon sok szépség és alkotói szabadság van benne.

„Bízzanak magukban, és merjék elhinni, hogy képesek rá”

A vidéki nők helyzetének javításához Csetvei Krisztina elsősorban az önbizalom erősítését tartja fontosnak: „Azt tanítanám meg elsőként, hogy bízzanak magukban, és hogy menő vidéki vállalkozó nőnek lenni. Képesek rá, sőt!” Szerinte az egymást támogató vállalkozói közösségek is sokat segíthetnek: lehetőséget adnak a kapcsolódásra, a tapasztalatcserére és arra, hogy a nők segítsék egymást. Ő maga azonban nem keresi a formális klubokat.

„Én nem szeretek semmilyen klubnak a tagja lenni. Nekem van saját klubom, és azt úgy hívják, hogy család.”

Azt ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a borászat jövőjét ma már olyan kihívások is alakítják, mint a klímaváltozás, a borfogyasztási szokások változása és az amerikai szőlőkabóca által terjesztett fitoplazmás betegség.

Csetvei Krisztina

Okvátovity Dóra: „A legnagyobb probléma, hogy minden a fővárosra koncentrálódik”

A Fajszi Paprika Manufaktúra ügyvezető igazgatója, Okvátovity Dóra egy negyedik generációs családi gazdaságot segített új alapokra helyezni. Ahogy a harmincas évei közepén járó fiatal vezető a HelloVidéknek meséli, a család korábban nagyobb feldolgozóknak termelt fűszerpaprikát, ám a felvásárlási árak hosszú ideig nem követték a költségeket, így a hagyományos működés egyre kevésbé bizonyult fenntarthatónak. Ebből született az ötlet, hogy saját márkanév alatt, kész fűszerpaprika-őrleményként értékesítsék a termékeiket.

Dóra ekkor még Budapesten dolgozott, a családi vállalkozást pedig éveken keresztül a munkája mellett építette. Nem agrárterületről érkezett: nemzetközi ügyekkel, diplomáciával foglalkozott, és a párja élelmiszeripari tapasztalata is szerepet játszott abban, hogy belevágtak. A fővárosi évek alatt megszerzett kapcsolatok és üzleti tapasztalatok utólag kulcsfontosságúnak bizonyultak.

Sokat gondolkodtam azon, miért nem kezdtem bele korábban, miért nem volt hozzá bátorságom. Láttam a piaci igényt, de kellett ez a tapasztalás, kellettek a kapcsolatok és az ismeretségek ahhoz, hogy a vállalkozás egyáltalán működőképes legyen. Szerintem nem lett volna ennyire sikeres, ha nincs meg előtte az a tíz évem, amikor különböző minisztériumokban és államigazgatási területeken dolgoztam.

A családi vállalkozás így nem egyszerűen visszatérés volt a gyökerekhez, hanem egy tudatos üzleti váltás is. A termelés Fajszhoz kötötte őket, a piac azonban már a kezdetektől jóval nagyobb mozgásteret követelt. Dóra az első években Budapesten dolgozott, majd a munkahelye megszűnése után úgy döntött, egy ideig nem vállal újabb állást. Addigra a manufaktúra annyi feladatot adott, hogy a két tevékenységet egyre nehezebb volt összeegyeztetni.

Okvátovity Dóra (Fotó: Józsa Tamás)

Fiatal nőként az agráriumban nem volt könnyű érvényesülni

Dóra 28 évesen kezdett bele a vállalkozás építésébe. Már a kezdetekkor megtapasztalta, hogy a mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban a fiatal női vezetőket nem feltétlenül kezelik egyenrangú tárgyalópartnerként.

„Szerintem az agrárium ebből a szempontból a mai napig nagyon nehéz terep. Sok olyan férfi van a szakmában, aki az ötvenes- hatvanas éveiben jár, és a régi, termelőszövetkezeti világban szocializálódott. Amikor megjelensz fiatal nőként, előfordul, hogy nem túl kedvesen fogadnak, éreztetik veled: mit akarsz te itt?”

A családon belül hamar eldőlt, hogy megpróbálják a saját márka felépítését, a szakmai partnerekkel azonban már nehezebb volt elfogadtatnia magát. Dóra szerint a paprikafeldolgozásban is ritka, hogy nő álljon egy ilyen vállalkozás élén.

A női vezetői szerep a nemzetközi tárgyalásokon is kihívást jelenthet

Előfordult, meséli Dóri, az üzleti partnerek elsőre nem őt tekintették tárgyalópartnernek, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyták a jelenlétét

„A mai napig tapasztalom, hogy nőként bizony megkülönböztetnek. Az elején a párom sokszor elkísért a tárgyalásokra, később viszont már önállóan intéztem ezeket. Ma már azt is tudom, mikor érdemes segítséget kérni, és mikor jobb másra bízni egy üzleti lehetőséget.”

Az évek során a tárgyalástechnikáján és a magabiztosságán is tudatosan dolgozott. Ebben coaching és pszichológusi segítség is támogatta, mert a kezdeti időszakban a tisztességtelen ajánlatok és a lekezelő hozzáállás komolyan megviselték: „Volt olyan fűszerkereskedő, aki a piaci ár felét ajánlotta, arra számítva, hogy fiatal vagyok, és úgyis elfogadom. Nekem az egyik legnagyobb fejlődés az volt, hogy megtanultam határozottabban tárgyalni, és kiállni a saját termékünk értéke mellett.”

Fajszon van a termelés, Budapesten a piac

Bár a manufaktúra alapja a vidéki termelés, Dóra szerint a főváros közelsége és a rendszeres ingázás nélkül sokkal nehezebb lenne életben tartani a vállalkozást. A vendéglátás, a gasztronómiai kapcsolatok és számos üzleti lehetőség ugyanis továbbra is erősen Budapest-központú.

„Azt látjuk, hogy ez a világ eléggé centralizált. Ahhoz, hogy az ember benne legyen a vérkeringésben, muszáj jelen lennie. Én is rengeteget ingázom, és ha Budapestre megyek, igyekszem a kiszállításokat, a rendezvényeket és a szakmai találkozókat egy útra szervezni.”

A munkamegosztásuk ezért sajátos: a paprika termesztése és feldolgozása Fajszhoz kötődik, miközben a partnerek jelentős része a fővárosban vagy külföldön található. Dóra elmondása szerint hetente nagyjából négy napot tölt Fajszon, a betakarítási és feldolgozási szezonban pedig még ennél is többet.

Fotó: Futár Kata

„Nemcsak a nők és a férfiak között nyílik az olló”

Dóra szerint a vidéki nők lehetőségeiről nem lehet anélkül beszélni, hogy a helyben elérhető munkahelyeket és karrierutakat is megnéznénk. Tapasztalata szerint a környékükről sokan elköltöznek, ha alkalmazottként szeretnének komolyabb karriert építeni, és főként azok maradnak, akik családi vállalkozást vesznek át, vagy saját céget indítanak. A vidéken maradók számára gyakran kevés a választási lehetőség: vagy alacsonyabb bérezésű munkát vállalnak, vagy máshol próbálnak boldogulni. A családi kötelezettségek, az idős vagy beteg szülők gondozása szintén megnehezítheti az elköltözést. Dóra úgy látja, ez a helyzet a nőket és a férfiakat egyaránt érinti, az értelmiségi nők mozgástere pedig különösen szűk lehet.

A vidéki vállalkozói közösségek segíthetnek a kapcsolatok építésében és a tapasztalatcserében, de szerinte a nagyobb változáshoz a helyben elérhető lehetőségeket is bővíteni kell. De ahogy végezetül fogalmazott: „Szerintem alapvetően nem is az a legnagyobb probléma, hogy férfiak és nők között különbség van, hanem az, hogy minden a fővárosra koncentrálódik.”