Kisebb kilengések mellett a szerdai szint közelében mozgott a forint csütörtök délelőtt.
Háromhetes csúcsra tört a forint, de most jön az igazi gyomros: mi vár a magyar devizára?
Három hete nem látott szintre erősödött a forint az euróval szemben szerdán, miközben a dollár délelőtti erősödése megállította a magyar deviza előretörését az amerikai fizetőeszköz ellenében. A kereskedésnek a délután érkező amerikai inflációs adat adhat új irányt, a nemzetközi kilátásokat pedig az energiapiaci kockázatok, a kínai export felfutása és a japán befektetők kötvénypiaci átrendeződése is érdemben alakítja.
Az euró jegyzése szerda délre 363,5 forint közelébe süllyedt, ezzel a magyar fizetőeszköz háromhetes csúcsra jutott az euróval szemben. Reggel még 363,8 körül járt az árfolyam, majd a délelőtti, eleinte csendes kereskedésben fokozatosan erősödött a forint. A dollárért reggel 324,7 forintot kellett fizetni, késő délelőtt azonban az amerikai deviza erősödésével 325 környékére, a kedd esti szint fölé emelkedett a jegyzés. Ezzel párhuzamosan az EUR/USD kurzus 1,119-ig süllyedt.
A forint az elmúlt napokban fokozatosan kapaszkodott felfelé, az euró jegyzése már kedd este szeptember 22-e óta nem látott mélypontra került. A mozgást vélhetően a globális kötvénypiacokra nehezedő eladói nyomás enyhülése támogatta, ami javíthatta a feltörekvő piaci devizák megítélését is. Eközben a magyar állampapírhozamok szintén mérséklődtek.
A szerdai nap kiemelt eseménye a még megjelenés előtt álló amerikai inflációs adat, amely a dollár és a kötvényhozamok alakulásán keresztül közvetlenül hathat a forint piacára. A befektetők emellett a közel-keleti geopolitikai fejleményeket, az euróövezeti adóssághelyzetet és a magyar kormány 2027-es költségvetési terveit kísérik kiemelt figyelemmel.
Szigorúbb fellépés készül a kínai importtal szemben
Németország újabb kínai termékekre vonatkozó uniós importkorlátozásokat szorgalmazna. A tervezett intézkedések a vegyipart, a gépipart és adott esetben a gyógyszeripart is érinthetnék. Berlin azt szeretné elérni, hogy az Európai Bizottság az év végéig dolgozzon ki konkrét javaslatokat arra, hogyan lehetne érdemben védeni ezeket a stratégiai ágazatokat a behozatal hirtelen megugrásától.
Az uniós vezetők csütörtökön Brüsszelben tárgyalnak a Kínával szembeni kereskedelmi hiányról, amely szeptemberben rekordot jelentő 34,8 milliárd dollárra ugrott. A múlt heti egyeztetéseken született megállapodás már évi 350 ezer darabban korlátozta az EU-ba behozható kínai hibrid autók számát, a döntéshozók szerint azonban az egyensúlytalanság messze túlmutat a járműiparon.
A német álláspont szigorodása markáns fordulat a korábbi, a gazdasági kapcsolatok fenntartását előtérbe helyező politikához képest. Friedrich Merz kancellár és Emmanuel Macron francia elnök a csütörtöki találkozón igyekszik majd széles körű politikai támogatást szerezni a további piacvédelmi lépésekhez. A tárgyalások napirendjén az európai autóipar támogatása is szerepel, beleértve a belső égésű motorok tervezett kivezetését és a hazai hozzáadott értéket védő szabályozást.
Megugrott a kínai export, visszafogott maradt a fogyasztói infláció
A protekcionista törekvések mögött a kínai kivitel látványos megugrása áll. Az export szeptemberben éves összevetésben 36,3 százalékkal bővült, ami 2021 óta a leggyorsabb növekedési ütem. Az import mindeközben 31 százalékkal emelkedett, a külkereskedelmi többlet pedig 133,5 milliárd dollárral újabb húszhavi csúcsra futott fel.
Az év első kilenc hónapjában Kína kumulált külkereskedelmi többlete elérte a 938,1 milliárd dollárt, ami 7,8 százalékos emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A folyamatok kitartása esetén az éves egyenleg a 2025-ös, 1200 milliárd dolláros történelmi csúcsot is túlszárnyalhatja. A kivitel lendületét elsősorban a technológiai szektor és a járműipar hajtotta.
Az inflációs folyamatok ezzel párhuzamosan kettős képet mutatnak. A termelői árak szeptemberben 5 százalékkal emelkedtek az augusztusi 3,8 százalék után, döntően az energiatermékek drágulásának betudhatóan. A fogyasztói árindex ugyanakkor mindössze 0,9 százalékra gyorsult, tartósan és érdemben elmaradva a 2 százalékos jegybanki céltól. Ez a mérsékelt belső ároldali nyomás továbbra is jelentős mozgásteret biztosít a kínai jegybanknak az újabb monetáris lazító lépésekhez.
Hazai kötvények felé fordulnak a japán intézmények
A japán nagybankok és biztosítók az elmúlt hónapokban fokozatosan növelték hazai államkötvény-kitettségüket, ezzel párhuzamosan mérsékelték a külföldi kötvényállományukat. A kereskedelmi bankok szeptemberben 2500 milliárd jen értékben értékesítettek külföldi adósságpapírokat, az idei első kilenc hónap nettó eladási hulláma pedig 2005 óta nem látott volument ért el.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A portfóliók átsúlyozását a japán hozamok dinamikus emelkedése fűti. A harmincéves japán államkötvény hozama októberben történelmi csúcsnak számító 4,27 százalékra ugrott, miközben a tízéves referenciahozam harmincéves csúcsot döntött. A hazai piac felé tereli a tőkét az is, hogy drasztikusan megdrágult a külföldi kötvénybefektetések devizakockázatának fedezése.
A japán intézményi tőke átfogó hazatelepülése érdemben visszavetheti a nemzetközi kötvénypiacok iránti keresletet, miközben felértékelődési pályára állíthatja a jent. Ez a folyamat a klasszikus carry trade pozíciók felbomlását is felgyorsíthatja, amelyekben a befektetők olcsó jenfinanszírozásból vásárolnak magasabb hozamú feltörekvő vagy fejlett piaci eszközöket.
Egyelőre ugyanakkor nem beszélhetünk teljesen egységes trendről: a japán nyugdíjpénztárak az idei évben nettó 11 400 milliárd jenért vásároltak külföldi, hosszú lejáratú kötvényeket, vagyis az intézményi szereplők kockázatvállalási hajlandósága még jelentős különbségeket mutat.
Tartósan magas energiaárakra figyelmeztet az IMF
A Nemzetközi Valutaalap felfelé módosította nyersolajár-prognózisát. A friss elemzés az idei évre átlagosan 95,74 dolláros hordónkénti árral számol, ami 41,3 százalékos drágulásnak felelne meg a 2025-ös szinthez viszonyítva. Jövőre az átlagár 87,39 dollárra enyhülhet, ám ez még mindig jelentősen felülmúlná a bázisévet.
A magasabb árpályát elsősorban a közel-keleti fegyveres konfliktus és a Hormuzi-szoros forgalmának tartós akadályoztatása magyarázza. A háborús helyzet előtt naponta megközelítőleg 20 millió hordónyi nyersolaj haladt át a szűk tengerszoroson. A kieső kínálat hatását mindeddig az Öblön kívüli kitermelés fokozása, a stratégiai készletek felszabadítása, valamint a kereslet mérséklődése tudta tompítani.
Az IMF kalkulációi szerint a szállítási zavarok idén mintegy 0,3 százalékponttal vetik vissza a globális GDP-növekedést. Az alapforgatókönyv alapján a világgazdaság 2026-ban 3,1, jövőre 3,4 százalékkal bővülhet, míg a globális infláció az idei évben 4,7 százalékig gyorsulhat.
A Valutaalap stresszforgatókönyve ugyanakkor jóval borúsabb képet fest: a konfliktus elhúzódása és a kulcsfontosságú tengeri kereskedelmi útvonalak tartós blokádja esetén az olaj hordónkénti ára az aktuális negyedév és 2027 első negyedéve között akár a 130 dolláros szintig is felszökhet. Egy ilyen ársokk rendkívül súlyosan érintené a nettó energiaimportra szoruló, magas inflációs környezettel és szűk költségvetési mozgástérrel küzdő gazdaságokat.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







