A megtakarítás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, legyen szó egy vészhelyzeti alap létrehozásáról, vagy akár a nyugdíjas évekre való felkészülésről.
Az áruházláncok vásárlókért folytatott versenyében fontos szerepe van a márkaépítésnek, annak, hogy egy boltot mennyire tartanak megbízhatónak, hitelesnek a fogyasztók, mennyire ajánlják azt ismerőseiknek. Ennek egyfajta mutatói a szakmai díjak: a Lidl Magyarország például ötödik alkalommal nyerte el a Superbrands díjat, a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkának járó elismerést. Ez nem csak a márkaépítésben fontos, hanem a vásárlók számára is ad egyfajta iránymutatást.
A Lidl Magyarország 2017-ben ismét elnyerte a Superbrands díjat. A védjegy szakértői bizottsága idén tizenharmadik alkalommal méltatta a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkákat, a Lidl pedig már ötödik alkalommal vehette át a kitüntetést. A díjat odaítélő bizottság az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják a márka sikerességét és hitelességét.
De miért adják a Superbrands-et?
A hivatalos megfogalmazás szerint a Superbrands a széles nagyközönség számára is ismert, a magas minőséget szimbolizáló védjegy, a nemzetközi program keretében a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkák részesülnek díjazásban. A díj odaítéléséről egy többlépcsős előszűrést követően az összesen 40 tagú, független, marketingszakmai és vállalatvezető szakemberekből álló bizottság dönt a minden évben. A díjra pályázni nem lehet, azt márkáktól független bizottság ítéli meg és a díjazott márkák számára annak elnyerése önmagában nem jár kötöttségekkel vagy költségekkel.
A szakértőből álló bizottság a világ közel kilencven országában azonos előírásokat követve ugyanazon elv alapján dönt a jelöltekről. A bírálók figyelembe veszik az adott márka tradícióját, történelmét, piaci szereplését, a vállalat etikai megítélését, közismertségét, márkastratégiáját is.
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201706/14-18449579_1509785112388146_1007071106661843211_o.jpg)
A program során nagyon fontos szerepet kap a fogyasztók véleménye így a bizottsági pontozást kiegészíti egy fogyasztói felmérés is. A GfK Hungária Piackutató Intézet 2016-os, online fogyasztók körében elvégzett reprezentatív kutatás alapján a Superbrands-et 100 vásárlóból legalább 75 ismeri. A megkérdezettek közül a Superbrands-et ismerők mintegy 90 százaléka valamilyen pozitív értéket társít a márkanévhez.
Fekete Zoltán, a Magyar Márkaszövetség főtitkára szerint a márkák életében rendkívül fontos minden értéket teremtő kezdeményezés. A szakember úgy látja, hogy a Superbrands díj lényeges a márkaépítésben, hiszen rámutat egy adott márka értékére. Az elmúlt években a piacon erőteljes hatalmi átrendeződés történt a márkagyártók és a fogyasztók között.
A vevő a legfontosabb
A Lidl 2004 óta van jelen a magyar piacon, országszerte 165 áruháza, 3 logisztikai központja, és közel 4000 dolgozója van. Az elmúlt néhány évben a diszkont élelmiszer-kereskedelmi hálózatok között átvette a vezető szerepet, és a legjobbak között szerepel az üzletláncok rangsorában is.
A Lidl az 1400-at is meghaladó termékeinek beszerzésekor különös figyelmet fordít a magyar beszállítókra, a magyar gazdaság támogatásának és fejlesztésének jegyében, hiszen ezen termékek döntő része számos európai Lidl-áruház polcain is megtalálható.
- mondta el a díj kapcsán Tőzsér Judit, a Lidl Vállalati kommunikációs vezetője.
A szakember hozzátette, hogy termékeikből mindenkor a teljes kínálat a vásárlók rendelkezésére áll, és fontos, hogy minden dolgozó a vevőkkel szemben barátságosan, tisztelettudóan és tisztességesen járjon el.
A Lidl vállalati alapértékeinek megfelelően a vásárló részére mindenkor a minőséget és a frissességet nyújtja a legjobb áron, mindig tiszta és rendezett üzlettel várja a vevőket, gyors és kényelmes bevásárlást tesz lehetővé.
A Lidl az elmúlt hónapokban több rangos díjat is kapott:
- két áruházával nyert díjat a Az Év Boltja versenyen;
- a legjobb ár-minőség arány BestBuy díj győztese;
- 5 kategóriában Év Terméke-díjas;
- 19 kategóriában nyerte el a kiváló minőség medálját saját márkás termékeivel;
- két kategóriában is Energy Globe-díjas;
- és Megbízható Munkaadó minősítést is szerzett.
(x)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)