12 °C Budapest

Mit eszünk valójában, ha a sonka már nem is sonka?

Pénzcentrum
2014. szeptember 26. 06:00

Élelmiszer-biztonsági szempontból valószínűleg az összes, a boltokban található húskészítmény megállja a helyét, és csak olyan összetevőket tartalmaz, amiket legálisan tartalmazhat. Azonban ha szigorúan nézzük, a hivatalos élelmiszerkönyvi leírás szerint a felvágottak, sonkák aligha tartalmazhatnának nem húseredetű összetevőt. Kivéve persze, ha arra szükség van az ízkialakításuk végett. De az már régen rossz, ha burgonyakeményítőre van szükség ahhoz, hogy egy sonkának hús íze legyen.

Hamisított élelmiszernek minősül a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) definíciói szerint az a tejföl, amiben növényi zsiradék, vagy tejipari melléktermék van tejszín helyett. A csokoládé sem nevezhető annak, ha ugyanúgy növényi zsiradék helyettesíti a kakaóvajat.

Ezen logika mentén az összes olyan húskészítmény is hamisított élelmiszernek számítana, amiben például szója, vagy gabonaszármazékok vannak, de még a felbukkanó laktóz is, ha nincs külön ez az elnevezésben is feltüntetve. Hiszen a Magyar Élelmiszerkönyv szerint a felvágottak:

Különböző, de legalább 40 milliméter átmérőjű, természetes, vagy mesterséges bélbe töltött homogén húspépbe ágyazott hús és/vagy szalonna mozaikokat tartalmazó, jelleg- és ízkialakító anyagok felhasználásával készült, főzéssel, füstöléssel tartósított, esetlegesen szárítással utóérlelt, jól szeletelhető húskészítmények.

Illetve eszerint, ha nem állati eredetű adalék van az adott termékben, azt a névben jelölni kell:

A termékekhez a leírásokban megadott összetevőkön túl más, nem húsipari eredetű összetevő (pl. zöldség, gyümölcs, tejtermék) is felhasználható. Erre a megnevezés jelzőjeként (pl. sajtos párizsi) egyértelműen utalni kell.

De a hőkezelt sonkák esetében sem megengedett hivatalosan, hogy nem húseredetű összetevők legyenek benne:

A termékfajtára jellemző módon darabolt, bőrős vagy bőr nélküli, csont és porc nélküli sertéscomb vagy lapocka; vagy bőr nélküli marhacomb vagy lapocka; vagy vad hasonló testtájaiból; vagy baromfi mellből vagy combból előállított sült, vagy főtt, vagy füstölt, főtt húskészítmények.

Elméletileg csak akkor használható egy-egy elnevezés, ha az Élelmiszerkönyvben meghatározott összetevők felhasználásával készült a termék, és megfelel az előírásban rögzített követelményeknek. Ennélfogva ki tudja mi az, amit sonka, vagy párizsi címén egyébként eszünk.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Nem nagy erőfeszítés efféle termékeket találni a húsos pultnál az élelmiszerboltokban. Árra való tekintet nélkül, körülbelül minden második termékben lehet találni oda nem illő anyagokat, adalékokat. Prémium kategóriás, vagy osztrák import húskészítményekben is találtunk szójaszármazékokat, míg akadt olyan olcsó magyar sonka, amiben a húson kívül csak ízesítő anyagok voltak.

Ezeket találtuk:

  • egy kiváló magyar termékben, prémium kategóriás prágai sonkában: szójafehérje
  • egy másik sonkában, ami gluténmentes, tejfehérje és tápiókakeményítő is van
  • olyan pulykamell sonkát, amiben burgonyakeményítő és növényi rostok is vannak
  • egy főtt sonka termékben szójafehérjére és keményítőre bukkantunk
  • egy osztrák import párizsiban pedig burgonyakeményítőt találtunk

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem