A Kármán András vezette Pénzügyminisztérium tegnap, augusztus 31-én benyújtotta a Parlamentnek a módosított idei költségvetést.
Elindul a Digitális Otthon Program, amelynek célja a leszakadó térségek informatikai felzárkóztatása és versenyképességének növelése, a lakosság munkavállalási képességének és informatikai képzettségének a javítása. A kormány és az informatikai ágazat közös kezdeményezéséről az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ), valamint a Microsoft, az Intel és a Vodafone képviselői tájékoztatták a sajtót szerdán Budapesten.
A program a bevezető, kísérleti fázisban Miskolcra és vonzáskörzetére összpontosít, ahol a kormány 4 milliárd forintos befektetésével és az informatikai-távközlési ágazat legnagyobb képviselőinek további 4 milliárd forintos hozzájárulásával 40 ezer otthont látnak el a szélessávú internetelérés technikai és infrastrukturális feltételeivel. Emellett oktatás és képzés formájában biztosítják az eszközök hatékony és eredményes használatához szükséges ismereteket.
A program gyakorlati kivitelezésével kapcsolatban a tájékoztatón elhangzott, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézményeivel és az illetékes miskolci szervezetekkel, valamint a regionális informatikai klaszterrel együttműködve már megkezdte a potenciális kedvezményezettek kiválasztási mechanizmusának kidolgozását. A program kedvezményezettjeinek elsődleges célcsoportját a diákok, az 50 felettiek és a roma kisebbség tagjai alkotják.
A program együttműködő partnereit márciusban közbeszerzési eljárás keretében választják ki és a tervek szerint a szeptemberi iskolakezdésre a szükséges eszközöket már el is juttatják a kedvezményezettekhez.
Amennyiben a miskolci kísérleti projekt kedvező eredménnyel zárul, a programot országos méretűre terjesztik ki.
Almageddon a hazai almapiacon: soha nem látott terméskiesés jöhet, így alakulhat 2026 őszén a kilóár
Alig lesz idén magyar alma, mégis zuhan az ára – elsőre szinte hihetetlen, mi történik a hazai piacokon. Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható...
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







