Egy éve ment csődbe a Lehman Brothers és kezdődött meg a nagy őszi zuhanás a tőzsdéken, illetve forint árfolyamában. Egy most készült brit tanulmány szerint azonban a bankárok nem tanulnak a múlt hibáiból.
The Institute for Public Policy Research (IPPR) legfrissebb felmérése szerint jól látszik a bankok bónuszgyakorlatának gyors visszatéréséből, hogy valódi reformokról egyáltalán nem lehet beszélni. A jelentés pontosan visszhangozza Barack Obama nemrég elhangzott beszédét, melyben a bankszektor önelégültségét ostorozta.
Bár csak az állami mentőcsomagoknak köszönhetően kerülte el a legrosszabbat a bankszektor - és a világgazdaság -, a megfelelő konzekvenciákat mégsem vonták le az illetékesek. "Meg kell kongatni a vészharangokat, mert megjelentek az első arra utáló jelek, hogy a bankszektorban minden visszatér a korábbi kerékvágásba anélkül, hogy bárki lépéseket tett volna a kiegyensúlyozott talpraállás biztosítására" - idézte a BBC az IPPR egyik közgazdászát.
Maga Gordon Brown is úgy nyilatkozott, hogy "van még egy elintézetlen ügy" a bankok rendbetételével kapcsolatban. Ennek végső állomása valószínűleg a bankok bónuszrendszerének megregulázása lehet, amelyről a G20 pittsburghi találkozóján dönthetnek majd a fejlett országok vezetői.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
A Black Friday után itt a Green Friday: mutatjuk, milyen akciók várnak
A túlfogyasztásra hívja fel a figyelmet a Mastercard kampánya.
-
Karácsonyi készülődés a PENNY-vel (x)
Szívhez szóló videóval is köszönti a vásárlókat az üzletlánc
- Országszerte fogvatartottak is segítenek az utcák megtisztításában
- Lesújtó német PISA-bizonyítvány: a fő ok a pedagógushiány és a föderalizmus
- Zsebbe vágó hír a nyelvvizsgázó fiataloknak
- Még az idén Kormányinfót tarthat Orbán Viktor
- Hosszú Katinka luxusedzőtáborba készül
- Újabb részletek a rejtélyes salzburgi gyilkosságról, amiért két magyart ítéltek el
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


