Sőt, ne is élj együtt a pároddal. Az Obesity (Túlsúly) nevű magazinban megjelent kutatás szerint ugyanis minél hosszabb ideje él együtt valaki a párjával egy fedél alatt, annál nagyobb az elhízás veszélye.
Aki saját tapasztalataiból még nem jött rá, annak itt a tudományos alátámasztás: a házasok, illetve tartósan együttélő párok körében sokkal valószínűbb az elhízás, mint a magányos farkasok esetében. A párok körében tapasztalható hízási folyamat mögött sok különböző tényező áll.
Korábban: Elhízol, ha nem alszol eleget!
Egyrészt a párok szívesebben esznek együtt, mint külön-külön, hatalmas adagokkal kényeztetik el egymást és jóval több kalóriát visznek be, mint amikor még külön éltek. Ezen felül inkább összebújva nézik a tévét, ahelyett, hogy külön-külön sportolni járnának. Az "egyetemista-bulizós" életmódról a munkára-párkapcsolatra való váltás is néha stresszel jár, ami szintén elő szokta segíteni a kilók felszedését. Hiába a veszélyes jelek Pedig érdemes odafigyelni, mert az elhízás komolyan csökkenti a várható életkort, mint az korábbi kutatások már kimutatták.
Korábban: Tíz évvel rövidíti meg az életed a zabálás
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A University of North Carolina professzora, Penny Gordon-Larsen azért a házasságnak vannak előnyei is - statisztikai szempontból -, hiszen alacsonyabb a dohányosok aránya és kisebb a halandóság ráta is az azonos korú függetlenekhez képest.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






