Spórolj a válságban, egyél kevesebbet!

Pénzcentrum
2009. március 20. 05:55

A mértéktartó táplálkozás nem csak az egészségnek tesz jót, de kíméli a pénztárcát is. Bár nemcsak a testsúlytól, de életkortól, aktivitástól, magasságtól is függ, mennyi kalóriára is van naponta szüksége a szervezetünknek, a túlsúly legfőbb oka mégis csak a túlzott energiabevitel.

A munkahelyen - kényszerűen - együtt töltött idő során nap, mint nap részesévé válik az ember a munkatársak mindennapjainak. Akarva-akaratlanul rögtön kiderül, ha valaki jókedvű, ha szomorú, ha a strandon süttette a hasát a hétvégén, és ha új cipőt vett magának. És persze nagyon jól látszik, hogy mennyit is eszik.

Mindig megdöbbentett, mennyit is képes valaki enni. Persze emlékszem, hogy fiatalabb koromban még én is bepusziltam négy szelet rántott karajt vasárnap ebédre, de azóta valahogy lecsökkent az étvágyam, néha csak délben veszem észre, hogy nem is ettem reggelire semmit, az ebédre elfogyasztott egytálételekkel pedig teljesen jóllakom estig. Akkor is inkább csak valami könnyedet eszem, mert utálom, ha megüli a gyomromat.

Munkatársam ellenben jó húsban van. Sokat és magas szinten kosárlabdázott fiatal korában, aztán a sport elmaradt, a táplálkozás iránti szenvedély viszont megmaradt. Szinte egész nap képes falni, napközben egyre-másra kerülnek elő a zsebéből a különféle falatkák. Nem csokoládéról beszélek, csak müzliszeletekről, egy banánról, vagy épp valami péksüteményről.

Leültünk hát megvitatni, mennyi is megy el naponta táplálkozásra. Korunk nagyjából egyforma, de az én testtömegindexem 24, az övé viszont csaknem 30. Én általában egy péksüteménnyel érkezem reggelente (140 forintos sajtos croissant), amit egy 59 forintos joghurttal szoktam lekísérni. Áron (nevezzük Áronnak) bezzeg már érkezése előtt elfogyasztott két péksütit (280 forint), a zsebéből pedig egy kétliteres light kóla (270 forint) és némi tízórai kandikál ki. (Hol banán, hol néhány alma esetleg valami energiadúsabb müzliszelet, amire általában csak azért van van szükség, hogy ne haljon éhen a dél körül esedékes ebédig. Ezek ára becsléseim szerint 60-300 forint között mozog, legyen átlagban 180.)

Ebédben Áron igazán verhetetlen. A környéken található önkiszolgáló éttermekben ezer forint körüli összegért én már bőven jól lakom, ő viszont nem adja alább ennek a másfélszeresénél. Nem ritka, hogy desszertnek még egy fél adag ételt elfogyaszt, amit én már tényleg csak ájuldozással vegyes tisztelettel tudok követni. A mennyiségi különbségek ellenére nagyjából öt perccel előttem szokott végezni, Hillary Clinton módszeréről, miszerint harmincszor meg kell rágni a falatot, mielőtt lenyeli az ember, még nem is hallott.

A délutánt én simán kihúzom néhány kávéval, meg vízzel, de szerencsére ez a mi szerkesztőségünkben ingyen van. Ő viszont uzsonna nélkül nem lenne teljes ember, úgyhogy újabb néhány falat nasi szalad le a torkán, legalább 300 forint értékben. Amennyit Áron evett, az nekem egy hétvégére elég lenne, ehhez képest még csak délután öt óra van...

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Egyedül lakunk mindketten, ráadásul a főzés egyikünknek sem erőssége, úgyhogy vacsorára is maradnak a szokásos városi fogások: egy hamburger, egy gyros, ilyesmi. Persze nekem ez vagy-vagy, neki meg is-is, szóval itt is erősen eltérnek a költségek, az én legfeljebb 800 forintommal szemben ő alsó hangon is 1200-at költ.

Ő tehát napi 3730 forintért táplálkozik, igazán impresszív, én a felét sem tudnám megenni ennek. Illetve összegszerűen kicsivel több, mint a felét fogyasztom, hiszen az ő napi költségeinek 53 százalékából éldegélek el én vidáman. Ez az 1730 forint különbség havi szinten (30 napos hónappal számolva) 51900 forintot jelent. Borzalmasan sok, vannak családok, akik ennyiből próbálnak elélni. Ennél jóval kevesebből is ki lehet hozni a táplálkozást egy hónapon keresztül (akár az ő, akár az én szemszögemből nézzük), de az biztos, hogyha egy kicsit visszafogná magát, Áronnak jó néhány tízezres maradna a zsebében.


Többször próbálkozott a diétákkal, láttam. Volt olyan is, amikor három hónap alatt súlyának több, mint 10 százalékát leadta, aztán valahogy mindig visszaugrott. Ülőmunka, kevés mozgás. Állítása szerint a diétás ételek sem olcsóbbak, mint a rendes táplálékok, ennél kevesebbet meg nem tud enni, mert akkor rosszul van és nem tud a munkára koncentrálni. De most tavasz van, ráadásul válság. Azt mondja, belevág újra a diétába, hátha.

(Legközelebb górcső alá vesszük, vajon hogy is lehetne ezeken a költségeken faragni - mindkettőnknek.)

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem