5 °C Budapest

Pert nyert az eBay: továbbra is lesznek olcsó, márkás termékek!

2009. május 23. 10:02

Az egyik legismertebb aukciós oldalt, az eBay-t már többször beperelték különféle cégek, akik jellemzően azt nehezményezték, hogy hamisítványokat, eredetiként feltűntetve forgalmaznak az oldalon. Így tett nemrégiben a L'Oreal is, azonban a pert az eBay nyerte meg.

A pénteken meghozott brit bírósági döntés értelmében, a francia kozmetikai termékeket gyártó cég, a L'Oreal elveszítette a pert, csakúgy mint egy héttel korábban Franciaországban.

Németországban azonban sikerült meggyőznie a bírákat abban a perben, amit hamis, és csomagolás nélkül árusított parfümök miatt indított az aukciós oldal ellen.

Az eBay a mostani döntést úgy kommentálta, hogy ez egy igazán jelentős lépés, ami garanciát jelent a vevők számára, hogy ezentúl is vásárolhatnak majd eredeti termékeket a boltinál jóval alacsonyabb áron.

Véleményük szerint nem pereskedésre, hanem a felek közötti kommunikációra lenne szükség, hiszen nekik is ugyanúgy érdekük a hamis termékek elleni küzdelem, mint a gyártóknak, vagy a vásárlóknak, azonban információcsere nélkül nem lehet hatékonyan felvenni a kesztyűt a hamisítványok ellen.

JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ugyanakkor a L'Oreal hozzátette: az eBay sokkal többet is elkövethetne annak érdekében, hogy ne kerüljenek fel az oldalra koppintott áruk, és remélik, hogy a továbbiakban az Európai Bíróság is tesz majd ajánlásokat a tevékenység helyes folytatásához.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. március 16. vasárnap
Henrietta
11. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. március 15. 19:21
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33