Több száz milliós kár, megannyi kárvallott Tele van a nemzetközi sajtó olyan hírekkel, hogy az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, és számos más országban rengeteg bankkártyával és mások személyazonosságával való visszaélést követnek el. Egy kis előrelátással, és néhány mozdulattal azonban mindez kivédhető lenne. Íme néhány tipp!
A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a hamis bankkártyával való visszaélés tavaly már 300 millió forintos kárt okozott Magyarországon. A pénzfelvevő automatáknál elkövetett visszaélésekből eredő kár pedig 171 százalékkal emelkedett egy év alatt.
A csalók 95 millió forintos kárt okoztak az ATM-nyílások leragasztásával és hamis kártyák sokszorosításával. Hazánkban ezeket a módszereket kizárólag egyetlen pénzintézet készülékeinél vetik be a bűnözők, ám a Magyar Nemzeti Bank nem fedheti fel annak nevét.
Az esetek hetven százalékában lopott vagy hamisított kártyával követik el a bűncselekményeket. A csipkártyák bevezetésétől azonban sokan azt remélik, hogy a visszaélések száma csökkenni fog, erre azonban rácáfol például Nagy-Britannia esete, ahol már négy éve bevezették ezeket a kártyákat, mégis az idei első félévben 14 százalékkal több csalást követtek el bankkártyákkal, mint egy évvel korábban.
Az úgynevezett adathalász oldalakkal elkövetett csalások száma pedig már-már riasztó mértékű, 185 százalékos növekedést ért el a szigetországban, az ottani felügyelőszerv (Apacs) adatai szerint, ami 21,4 milliárd fontot jelent a kárértéket tekintve.
Az adathalászat olyan típusú megtévesztés, aminek az a célja, hogy értékes személyes adatokat, például hitelkártya-számot, jelszót, fiókinformációkat és egyéb adatokat tulajdonítsanak el.
Mindezt egy olyan e-mail küldésével érik el, amelyek látszólag egy megbízhatónak vélt weboldalról érkezik, mint például a bankunké, az üzenetben pedig személyes adataink megadását kérik. Annak érdekében, hogy az adathalász e-mailek még hitelesebbnek tűnjenek, az üzenetben egy olyan hivatkozást is el szoktak helyezni, amely látszólag egy hivatalos weboldalra mutat, de valójában hamis webhelyre irányítja a felhasználót, ahonnan akaratlanul is személyes adatokat küldhetünk a halászoknak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Egy kis odafigyeléssel azonban ki lehet szűrni az ilyen e-maileket, és hamis oldalakat is. Egyrészt tudnunk kell, hogy a vállalatok nem kérhetnek tőlünk e-mailben jelszavakat, felhasználóneveket, azonosítókat, vagy egyéb személyes adatokat, ha tehát ilyen tartalmú levelet kapnánk, ne válaszoljunk rá soha!
Mielőtt rákattintanánk a linkre, ami a levélben található, nézzük meg a címet, ami általában tartalmazza a cég nevét, vagy annak egy részletét. Gyakran csak egy-egy betű eltérés van az eredeti oldal, és a hamis oldal címe között, amit nem könnyű észrevenni. Sőt, az is előfordulhat, hogy a levélbe beszúrt link helyes, azonban fölé állva egy kis sárga dobozkában megjelenik az a cím, ahova valóban eljutnánk egy kattintással. Legyünk tehát körültekintőek, és csak ezek után üssük be azonosítónkat, jelszavunkat bárhová.
Biztos, hogy csak te látod a gépedet?
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
- Kokain, „meth” és euró a buszban – videó
- Kiszorult az Apple a legnagyobbak közül Kínában
- Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok
- Repeszt a Balaton felé a MÁV által bérelt mozdonyok első példánya
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1721995899-XEn3OCP2C_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)