Bernard Madoff múlt hónapban került börtönbe, miután ő maga jelentette ki, hogy mintegy 50 milliárd dollárt tüntetett el befektetői pénzéből egy óriási pilótajáték segítségével. Cége, a Madoff Investment Securities szóróajándékai most elárasztották az internetes árverési portálokat.
Nagyot bukott a Madoff-ügyön, vagy épp csak egy emléket szeretne a világ legnagyobb pénzügyi csalásáról? Nézzen körül az eBay-en! Bernard Madoff volt olyan előrelátó, hogy promóciós célzattal szinte minden használati tárgyra rányomatta cége, a Madoff Investment Securities nevét és logóját, ami a látványos bukása után most lehetőséget ad arra néhány élelmes internetezőnek arra, hogy némi kis zsebpénzhez jusson.
A tárgyak között a baseball-sapkáktól kezdve a szivartartókon keresztül a zseblámpáig szinte mindent meg lehet találni. A tárgyak eladói gyors meggazdagodásra azért nem számíthatnak a hirtelen adódott lehetőségből: a "történelem egy kis darabját" átlagosan 50 dollárért már meg lehet kapni. Rövid körültekintés után találtunk viszont egy polár pulóvert, melyre a licit már 510 dollárnál járt, ami egy felsőért nem is rossz.
Persze vannak olyanok, akik jó érzékkel használják ki az ilyen lehetőségeket, a Time magazin egyik interjúalanya, aki épp egy szivarosdobozt árult az eBay-en, saját bevallása szerint már a Lehman Brothers csődjéből is hasznot húzott azzal, hogy a társaság emléktárgyait árusította. El lehet képzelni, milyen ára lesz egy Chevynek (vagy épp egy Opel Astrának), ha tönkremegy véletlenül a General Motors.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






