Kirakták a nagy cukrászdák az idei szaloncukrot: az igazi meglepetést azonban nem az ízek, hanem az árak hozzák.
Márton-napi árháború indult a boltokban: ennyiért árulja a libát az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Spar, a Penny és a Tesco
Közeleg a Márton-nap, a nagy áruházláncok pedig már meg is kezdték az ünnepi akciókat. Az Aldi, az Auchan, a Lidl, a Penny, a Spar és a Tesco kínálatában is megjelentek a liba- és kacsatermékek, amelyek között azonban jelentős árkülönbségek láthatóak. Van, ahol már 1229 forintért kínálják a pecsenyekacsa kilogrammját, míg a libacombért akár 6000 forintot is elkérhetnek kilónként. Megnéztük, melyik üzletben milyen Márton-napi ajánlatokkal várják a vásárlókat.
November 11-én ünnepeljük Márton napját, amelyhez hagyományosan a libasült, a párolt vöröskáposzta és az újbor fogyasztása kapcsolódik. A népszokás szerint aki Márton napján nem eszik libát, egész évben éhezni fog, így sok háztartásban ilyenkor kerül az asztalra valamilyen libából vagy kacsából készült fogás.
Az áruházláncok akciós újságjai alapján idén is széles választékból lehet összeállítani az ünnepi menüt. Az egész liba mellett libacomb, libamell, kacsacomb, kacsamell és különféle késztermékek is szerepelnek az ajánlatokban. A húsok mellett a hagyományos köretekhez szükséges vöröskáposztát is több üzletben kedvezményesen kínálják.
Aldi: több mint féláron adják a vöröskáposztát
Az Aldi november 5. és 8. között érvényes ajánlatai között a friss, egész pecsenyekacsa kilogrammja 35 százalékos kedvezménnyel 1249 forintba kerül, a korábbi 1949 forint helyett. A vöröskáposzta ára még nagyobb mértékben, 52 százalékkal csökkent: kilogrammja 215 forintért vásárolható meg. Az áruházlánc a 100 grammos magyar vajat is akciósan, darabonként 179 forintért kínálja.
Az Aldi receptet is csatolt egy komplett Márton-napi menühöz. A rozmaringos sült pecsenyekacsát párolt vöröskáposztával és krumplipürével ajánlja, számításai szerint pedig a négyfős fogás fejenként kevesebb mint 999 forintból elkészíthető.

Auchan: 1229 forintért is lehet pecsenyekacsát venni
Az Auchan Márton-napi kínálatában az egész liba kilogrammja 3199 forint, a pecsenyekacsáé pedig Bizalomkártyával 1229 forint. A pecsenyekacsamell kilogrammja 4899 forint, míg a hízott kacsacomb 18 százalékos kedvezménnyel, Bizalomkártyával 3099 forintért vásárolható meg.
A hízott libacomb kilogrammja 5999 forint, a liba test- vagy bőrös hájé 3314 forint. A prémiumtermékek között szerepel a hízott libamáj is, amelynek kilogrammjáért 18 899 forintot kérnek, míg a hízott kacsamáj 14 999 forintba kerül. A köretekhez a vöröskáposzta kilogrammja 249 forint, a sütőtöké 269 forint, az édesburgonyáé pedig 389 forint. Az áruházlánc a készételek között libatepertőt és savanyított káposztát is kínál.

Lidl: háromezer forint alatt kínálják a friss egész libát
A Lidl november 5. és 11. között több hagyományos Márton-napi alapanyagot kínál. A friss, egész liba kilogrammja 2999 forint, a friss libacombé 5999 forint, míg a friss libamellé 6999 forint. A kacsahúsok közül a friss kacsamellfilé kilogrammja 6999 forint.
A köretekhez a vöröskáposzta kilogrammja 215 forint, a 150 grammos libatepertő pedig 699 forintért vásárolható meg. Az üzletlánc többféle bort is kínál az ünnepi fogások mellé, köztük újborokat is. A Márton-napi választékban előre elkészített káposztaköretek is szerepelnek.

Penny: jelentősen olcsóbb lett a kacsamell és a kacsacomb
A Penny november 5. és 11. között a fagyasztott, belsőségekkel kínált egész libát kilogrammonként 2990 forintért árulja. A pecsenyekacsamellfilé 25 százalékos kedvezménnyel 2999 forintba kerül kilogrammonként, míg a pecsenyekacsacomb ára 20 százalékkal csökkent, így szintén 2999 forintért kapható.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A vöröskáposzta kilogrammja 215 forint, ami 38 százalékos árengedményt jelent. Aki nem szeretné maga elkészíteni a köretet, 450 grammos kész káposztát is vásárolhat 599 forintért. A 180 grammos pecsenyekacsamáj zsírjában 1399 forintba, a 300 grammos kacsa- és libazsír pedig 649 forintba kerül. Az ünnepi menü mellé a Penny többféle bort is kínál akciósan.

Spar: a hagyományos húsok mellett késztermékekkel is készülnek
A Spar november 5. és 11. között a fagyasztott egész libát kilogrammonként 2990 forintért kínálja. A pecsenyekacsamellfilé kilogrammja 25 százalékos kedvezménnyel 2999 forint, a pecsenyekacsacomb pedig 20 százalékos árengedménnyel szintén 2999 forintba kerül.
Az üzletlánc újdonságként szuvidált kacsamellet is kínál, amelynek 530 grammos csomagja 1999 forintba kerül. A vöröskáposzta kilogrammja 215 forint, a 180 grammos pecsenyekacsamáj zsírjában 1399 forint, míg a 300 grammos kacsa- és libazsír 649 forint.

Tesco: Clubcarddal jelentős kedvezményekkel várják a vásárlókat
A Tesco november 5. és 8. között szintén több Márton-napi terméket kínál kedvezményesen. Clubcarddal az egész pecsenyekacsa kilogrammja 1249 forint, a friss pecsenyekacsacombé 2887 forint, míg a friss, bőrös kacsamellfiléé 6100 forint.
A libatermékek közül a friss, hízott libacomb kilogrammja 14 690 forint, a friss, bőrös libamájé pedig 29 500 forint. Az áruházlánc kínálatában kacsamáj és különféle csomagolt húsrészek is szerepelnek. A vöröskáposzta kilogrammja Clubcarddal 269 forint, a Tesco pedig többféle bort és köretet is ajánl az ünnepi fogások mellé.

Hol érdemes bevásárolni a Márton-napi lakomához?
Az áruházláncok ajánlatai alapján az egész pecsenyekacsát az Auchan kínálja a legalacsonyabb feltüntetett áron, Bizalomkártyával kilogrammonként 1229 forintért. Az Aldiban és a Tescóban ugyanez a húsféle 1249 forintos kilogrammonkénti áron szerepel az akciós kínálatban, utóbbinál Clubcard szükséges a kedvezményhez.
Az egész liba esetében a Penny és a SPAR egyaránt 2990 forintos kilogrammonkénti árat hirdet a fagyasztott termékre, míg a Lidlben a friss egész liba 2999 forintba kerül kilogrammonként. Az Auchanban az egész liba kilogrammja 3199 forint. A vöröskáposzta az Aldi, a Lidl, a Penny és a SPAR kínálatában egyaránt 215 forintos kilogrammonkénti áron szerepel, míg az Auchanban 249, a Tescóban pedig 269 forintért vásárolható meg.
Életveszélyes kütyük a magyar otthonokban: tízből nyolc vizsgált USB-töltő megbukott az ellenőrzésen
Az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







