Az ügyvezető miniszterelnök szerint "sűrűbbre kell szőni a szociális hálót, amelyből ma nagyon sokan kiesnek". Gyurcsány Ferenc kedden a Parlamentben szociálpolitikai szakértőkkel, szakszervezeti és önkormányzati vezetőkkel egyeztetett a kormányprogram benyújtása előtt tárgyalássorozat keretében.
Közölte, hogy a szocialista-liberális kormányt egyszerre két nagy cél fogja vezetni. Az egyik a globális küzdelemben való versenyképesség megteremtése, a másik pedig az, hogy a versenyképesség ne egyszerűen gazdasági kérdést, hanem "átfogó, széles talapzatú társadalmi" ügyet jelentsen.
Gyurcsány Ferenc a megőrzendő alapvető jóléti szolgáltatások között az egészséghez való jogot, valamint a családtámogatást említette. Szerinte sűrűbbre kell szőni a szociális hálót, amelyből ma nagyon sokan kiesnek.
A következő években a figyelem középpontjába a kisgyermekes családok, a fogyatékossággal élők, a munkanélküliek, valamint a nyugdíjasok társadalmi csoportjai kerülnek - közölte a kijelölt miniszterelnök, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a sokféleképpen rétegzett szegénységi problémák közül "a gyermekszegénységgel szembeni célzott fellépésre" kívánja koncentrálni az erőforrásokat a kormány.
Elmondta, hogy a következő években két szociális reform kerül majd napirendre. "A szociális rendszert érintő nagyobb reformok közül kettő fog napirendre kerülni a következő négy évben: az egyik a nyugdíjreformnak az előkészítése (...), itt el kell kezdeni a munkát intenzíven, hogy lássuk, a következő kormányzati ciklusban mit kell majd csinálnunk." A másik, mint mondta, ennél kisebb kérdés: "Szociális ellátórendszer intézményhálózatának a reformját (kell) végiggondolni."
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)







