Visszavonta a Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó ellen benyújtott személyiségi jogi keresetét Gyurcsány Ferenc ,miniszterelnök. A kormányszóvivő azt mondta: Gyurcsány Ferenc a múlt sérelmei helyett a jövőre kíván koncentrálni.
A miniszterelnök a részben általa tulajdonolt Nomentana nevű cégről a Magyar Nemzet című lapban korábban megjelent cikksorozat állításai miatt indított pert.
Azonban, a csütörtöki első tárgyalási napon - amelyen sem a kormányfő sem pedig a jogi képviselője nem vett részt - Pataki Árpád bíró ismertette a felperes beadványát, amelyben tudatta a bírósággal, hogy eláll a pertől, így az eljárás megszűnt.
Batiz András kormányszóvivő elmondta: a miniszterelnök a választási kampány részének, politikai célból megfogalmazott lejáratási kísérletnek tartja a cikket. A kampánynak azonban vége, a választások is lezárultak, a kormányfő pedig a múlt sérelmei helyett a jövőre kíván koncentrálni, ezért vonta vissza a Magyar Nemzetet kiadó Nemzet Lap- és Könyvkiadó ellen benyújtott személyiségi jogi keresetét - tette hozzá Batiz András.
FRISS HÍREK
Több friss hír
Erről ne maradj le!
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
A választások világnapja
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Vásárlás legolvasottabb
3
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában
INGYENES REGISZTRÁCIÓ
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. február 5. 20:56

Pénzcentrum | 2026. február 5. 19:02

Agrárszektor | 2026. február 5. 20:32




