21 °C Budapest

Gyurcsány szerint eladható tudásra van szükség

Pénzcentrum
2006. május 23. 06:50

Gyurcsány Ferenc, ügyvezető miniszterelnök, szerint Magyarországnak nem egyszerűen diplomásokra, hanem eladható tudásra, az ország felemelkedését, jövőjét szolgáló emberekre van szüksége.

Gyurcsány Ferenc, ügyvezető miniszterelnök, szerint Magyarországnak nem egyszerűen diplomásokra, hanem eladható tudásra, az ország felemelkedését, jövőjét szolgáló emberekre van szüksége.

A kormányfő a Parlamentben azt mondta: a a felsőoktatás és kutatás-fejlesztés szereplőivel való megbeszélés része annak a tárgyalássorozatnak, amelynek célja, hogy a kormányprogram benyújtása előtt a szocialista és a szabad demokrata képviselők és a szakértők mellett a jelentős társadalmi szereplőkkel is egyeztessenek a közös célokról és az azok megvalósításához szükséges eszközökről.

Hangsúlyozta, a megfelelő képzési struktúrában olyan szakembereket kell képezni, akiknek lesz majd állásuk. A kutatás-fejlesztés finanszírozásával összefüggésben azt mondta: meghatározónak kell lennie az üzleti eredményességnek és a hasznosulásnak.

HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 23. csütörtök
Lenke
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?