A világ legnépszerűbb úti céljai 2026-ra sorra vezették be azokat a szigorításokat, amelyek közvetlenül megdrágítják az utazást:
Baljós jelenségre lettek figyelmesek a magyar gazdaságban: hiába maradt el a csődhullám, valami nagyon nincs rendben
Bár csökken a megszűnések és a cégbírósági eljárások száma, a cégtrendben továbbra sincs fordulat. A vállalkozók inkább kivárnak, mint új céget alapítanak.
A gazdasági környezet ismét bizonytalanabbá vált. Az energiapiaci kockázatok erősödnek, a közel-keleti konfliktusok az olajárakon keresztül növelik az inflációs nyomást, miközben a globális kereslet kilátásai sem egyértelműek. A geopolitikai feszültségek, az árfolyamkockázat és a választási évhez kötődő bizonytalanság együtt visszafogja a vállalkozói döntéseket. Ezt jelzi az is, hogy a kormány ismét beavatkozott az üzemanyagárak alakulásába.
A megszűnések száma ugyanakkor nem emelkedik. Az OPTEN adatai szerint 2026 első két hónapjában több mint 5600 vállalkozás szűnt meg, ami enyhe csökkenést jelent az előző évhez képest. Az új cégbírósági eljárások száma közel 10 százalékkal mérséklődött. A cégszám viszont tovább csökkent, február végére mintegy 2100-zal lett alacsonyabb az év eleji szinthez képest, így továbbra is félmillió alatt maradt.
A háttérben az új vállalkozások hiánya áll. Az év első két hónapjában mindössze 3500 új társas vállalkozás indult, ami az elmúlt évek egyik legalacsonyabb értéke. A cégtrend alakulását így nem a megszűnések, hanem az alapítások visszaesése határozza meg.
Ágazati szinten is látszik a visszafogottság. Az építőiparban és az ingatlanpiacon különösen kevés új cég jelenik meg, miközben a cégbírósági eljárások továbbra is a kereskedelemben és az építőiparban koncentrálódnak. A jelenlegi helyzet inkább óvatosságot mutat, nem válságot. A vállalkozások nem tűnnek el tömegesen, de új cégek sem jelennek meg nagy számban.
Hasonló mintázat látszott a 2022-es energiaválság idején is. Akkor sem a megszűnések ugrottak meg azonnal, hanem az alapítások estek vissza. A későbbi évek magas megszűnésszámai inkább a korábbi időszak hatásait tükrözték.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az OPTEN szakértője szerint a megszűnések a múlt döntéseit mutatják, míg az alapítások a jövőbe vetett bizalmat jelzik. A mostani adatok alapján a vállalati szektor stabilizálódik, de a bizalom még nem tért vissza.
Az Opten Cégfluktuációs Index februárban országosan 12,01 százalék volt. A legnagyobb mozgás Budapest, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád vármegyében látszott, míg Csongrád-Csanád, Tolna és Veszprém vármegyében volt a legalacsonyabb a fluktuáció.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







