A szolgáltatást a horvát biztosítottak mellett az Európai Unió tagállamaiból érkező, európai egészségbiztosítási kártyával rendelkező turisták is igénybe vehetik.
Nagy dobással rukkolt elő a híres magyar borász: 300 éves épületben nyílt meg Eger új kedvence
Új szintre lépett a hazai borászat: egy egri pincészet már nemcsak bort készít, hanem komplett gasztroélményt épít köré. Az Agrárszektor cikke szerint kockázatos időszakban, 2025 novemberében nyitotta meg Soltész Gergő, az Ostoros Családi Pincészet tulajdonos-ügyvezetője a Signo éttermet Eger szívében, a Dobó István téren. A hely különlegessége, hogy a saját borok mellett rangos külföldi borvidékek tételei is felkerültek a kínálatba.
Soltész Gergő az Agrárszektornak beszélt arról is, hogy kockázatos időben vágtak bele ebbe a vállalkozásba, de bízik benne, hogy az étterem és annak széleskörű (hazai és külföldi) borválasztéka révén mind a magyar, mind a külföldi vendégek megtalálhatják itt a számításukat. Az étterem egy majdnem 300 éves, műemlék jellegű épületben kapott helyet, így a kialakítása során számos egyéb előírásnak is eleget kellett tenniük. A szakember elárulta, hogy körülbelül 4 éve az Ostoros borok mellett kifejezetten a HoReCa-szektor számára is létrehoztak egy borcsaládot, ezek a Soltész borok, amelyek az étteremben is választhatók. A borok címkéit a Kossuth-díjas Bukta Imre munkáiból Ipacs Géza grafikus készítette.
"Azt mondják, a borfogyasztó embernek mindenféle ötletei szoktak támadni, a pálinkafogyasztó pedig meg is valósítja azokat" - közölte az étterem nyitásával kapcsolatban Soltész Gergő.
Az étterem koncepciója az volt, hogy kiemelkedő minőségű, szezonális és természetes alapanyagokból származó ételeket és italokat szolgáljanak fel. Emellett remélik, hogy a magyar és a külföldi (elsősorban lengyel) vendégeknek ismerős, mégis újszerű fogásokat tudnak kínálni, és ezzel visszatérő vendégkört alakítsanak ki. A vendéglátóhely célja emellett az, hogy "akár szombat este is be tudjon ülni bárki egy pohár jó borra".
A szakember elmondta, hogy az Egri borvidék nagy előnye, hogy vulkanikus talaja, és az átlagnál hűvösebb klímájának köszönhetően Európában is egyedülálló módon alkalmas jó minőségű fehér- és vörösborok készítésére is, különböző testességgel és komplexitással. Az Ostoros Családi Pincészet 2015-ben még 3 millió palack bort értékesített, 2025-ben már 8 millió palackot, ezzel az elmúlt években náluk volt kimutatható a legnagyobb növekedés a haza borértékesítésben. A pincészethez 1200 hektárról kerül be szőlő, ebből ők 200 hektáron gazdálkodnak.
Végzetes hiba lehet: zsenális tipp a hazai kertésztől - így kerülheted el a gyümölcsfák kiszáradását
A minap jött szembe velünk az élő mulcskör ötlete. Nem varázslat, inkább egy próbálkozás arra, hogyan lehet a fák köré gyógynövényekből egyfajta zöld takarást kialakítani.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







