Már a NAV is vizsgálódik az NKA támogatásai miatt, miközben sorra függesztik fel a kulturális kifizetéseket.
Megjött a jegybank váratlan bejelentése: elképesztő fordulatot vett Magyarország pénzügyi helyzete
A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint márciusban jelentősen javult az ország külső pénzügyi helyzete. A kedvező fordulatot elsősorban az áruforgalmi többlet megugrása okozta, ennek köszönhetően a folyó fizetési mérleg is jelentős többlettel zárt.
Az MNB előzetes statisztikái alapján a külfölddel szembeni finanszírozási képesség márciusban 854,5 millió eurós többletet mutatott. Ez kifejezetten nagy ugrás a februári közel 317 millió eurós többlethez képest, különösen annak fényében, hogy az év elején még hiányt mértek. Ezzel párhuzamosan a folyó fizetési mérleg is javult. A januári hiány és a mérsékelt februári többlet után a harmadik hónapban már 714,8 millió eurós aktívumot ért el.
A látványos javulás fő hajtóereje az áruforgalmi egyenleg fellendülése volt. Míg januárban és februárban ez a szegmens még jelentős hiányt mutatott, márciusban már 249,5 millió eurós aktívumot regisztráltak. A külső pozíciót tovább javította a szolgáltatások egyenlege is. Ez az év első két hónapjához hasonlóan ezúttal is stabil, 823,6 millió eurós többletet termelt.
A külső pozíciót erősítette az elsődleges jövedelmek kiáramlásának mérséklődése is. Ennek értéke a korábbi hónapokat jellemző 470-480 millió eurós szintről márciusra 348 millió euróra csökkent. A javulást nagyrészt az magyarázza, hogy az egyéb elsődleges jövedelmekből származó havi bevétel a januári és februári 90 millióról 200 millió euróra ugrott.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








