A legfontosabb küldőpiac továbbra is Németország, ahonnan az érkezők 6,3 millió vendégéjszakája a teljes külföldi forgalom több mint negyedét tette ki.
Nagy léptékű karbantartási munkálatok kezdődnek augusztus végén a budapesti Keleti pályaudvaron, emiatt szeptember 20-ig teljesen leáll a vonatközlekedés az ország egyik legfontosabb vasúti csomópontján.
A MÁV tájékoztatása szerint a lezárás idején jelentősen módosul a menetrend több főbb vasútvonalon is: érintett lesz többek között a győri, pécsi, hatvani-miskolci és újszászi-békéscsabai vonal. A megszokott járatok más budapesti pályaudvarokra kerülnek át, illetve új átadópontokat is kialakítanak a fővárosban.
A MÁV közlése szerint a Keleti pályaudvaron 2019 óta ez lesz a legnagyobb léptékű rekonstrukció. A teljes forgalomszünet alatt a szakemberek síneket, váltókat, több ezer talpfát cserélnek, ágyazatrostálást és felsővezeték-karbantartást végeznek, valamint a vágányok és peronok is megújulnak. A beruházás összértéke 4,4 milliárd forint, amit a vasúttársaság saját forrásból biztosít.
Hol szálljunk fel mostantól?
A Keleti bezárása miatt a vonatok az alábbi módosításokkal közlekednek:
- Győri fővonal: a vonatok a Budapest-Kelenföld állomásról indulnak és oda érkeznek. A belváros felé az M4-es metróval lehet továbbutazni.
- Miskolci IC-k és Tisza-tó sebesvonatok: ezeket a Nyugati pályaudvar fogadja.
- S80-as és InterRégió vonatok: ezek Kőbánya felsőről indulnak, és oda is érkeznek. Pótlóbusz közlekedik Kőbánya felső és a Puskás Ferenc Stadion metróállomás között.
- Pécsi és kaposvári IC-k: Kelenföld lesz az új végállomás.
- S76-os vonatok: meghosszabbított útvonalon, Pilisvörösvár és Pécel között járnak, átszállási lehetőséget adva az M3-as metróra.
- S21-es vonatok: jellemzően Kőbánya-Kispest állomáson fordulnak.
Az utasok számára a következő helyeken létesít a MÁV „átadópontokat”, amelyek könnyen megközelíthetők HÉV-, VOLÁN- vagy BKK-járatokkal:
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kelenföld
Kőbánya felső
Kőbánya-Kispest
Nyugati pályaudvar
Puskás Ferenc Stadion
Pillangó utca
Rákos
Rákoshegy
Újpest-Városkapu
Fontos tudnivalók az utazóknak
- Augusztus 10-től lesznek elérhetők az új menetrendek a jegy.mav.hu, az EMMA és a MÁV app felületein. A Keleti pályaudvar csarnoka nem lesz látogatható, csak a Kormányablak és a Rendőrség működik tovább a földszinten.
- Az Utascentrum szolgáltatásai változatlanul elérhetők lesznek az aluljárószinten, külön bejáraton keresztül.
- A jegykiadó automaták, a Prémium váró és a csomagmegőrző automaták nem működnek majd a lezárás alatt.
- A vármegye- és országbérletek érvényesek lesznek a kijelölt VOLÁN- és BKK-járatokon is.
- A MÁV külön térképeket és eljutási útmutatókat is készít az érintetteknek.
A MÁV közleményében azt írta: a karbantartások célja a menetrendszerűség, a pályakapacitás és az utasélmény javítása. A vasúttársaság ígérete szerint csökkennek a meghibásodások, rövidebbek lesznek a tolatások és gyorsabb lesz a vonatok haladása is – különösen a most még korlátozásokkal terhelt mellékvágányokon. A társaság azt kéri az utasoktól, hogy ne megszokásból utazzanak, hanem mindig tájékozódjanak a friss menetrendekről, közlekedési lehetőségekről az indulás előtt.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







