Rendkívüli! Lezárták a Liszt Ferenc Repülőteret: eddig lesz megbénulva a közlekedés
A Budapest Airport már korábban figyelmeztetett, hogy az országon átvonuló zivatarlánc hétfőn és kedden is okozhat járatkéséseket és -törléseket.
A Budapest Airport már korábban figyelmeztetett, hogy az országon átvonuló zivatarlánc hétfőn és kedden is okozhat járatkéséseket és -törléseket.
A Budapest Büszkeség rendezvény miatt szombaton közlekedési változások lesznek a fővárosban a Városháza parktól a Kiskörút-Szabadság híd-Műegyetem rakpart útvonalon.
Katar ideiglenesen lezárta légterét a regionális válság miatt.
Többfelé várható lezárás is a Budapesti Közlekedési Központ közlése szerint.
Jelentősen megváltozik a közlekedés a főváros VII. kerületének belső részén június 22-től a nyár végéig.
Letartóztatták a Liverpool szurkolókat elgázoló sofőrt, aki egy mentőautót követve jutott át a lezárt útszakaszon.
A fészkek megközelítése is komoly nehézségekbe ütközik, mivel a varjak a legmagasabb fák nehezen elérhető ágaira építik stabil fészkeiket.
Fontos lezárás az M7-es autópályán: csütörtöktől egész nyáron nem használható a balatonfenyvesi fel- és lehajtó.
Hatósági zárás miatt nem járnak a 47-es és a 49-es villamosok a Szent Gellért tér - Műegyetem és a Deák Ferenc tér között.
Egy kamion balesete miatt zárták le a az autópálya egy részét, ami megnehezíti a közlekedést.
Sportrendezvény miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szombaton és vasárnap a főváros I., II., III., V., IX., XI. és XIII. kerületében.
A ragadós száj- és körömfájás vírusfertőzés miatt szombat óta szünetel a határforgalom egyes határátkelőhelyeken a magyar-osztrák határon.
Szombat reggeltől él a forgalomváltozás.
Szlovákia lezárja az összes kis határátkelőt a Magyarországgal közös határszakaszán.
Útlezárásokra kell számítani vasárnap a 4. NN City Run Budapest futóverseny miatt Budán, a Várkert Bazár környékén és a budai alsó és felső rakparton, valamint a Szabadság hídon.
Lezárják a Szabadság hidat déltől 20 óráig, a BKK azt javasolja a gépjárművel közlekedőknek, hogy kerüljék el a belvárost.
Másfél évvel a lezárása után most elbontották Tata népszerű kilátóját, amit a fa szerkezet korhadása és a hódok aknamunkája tett életveszélyessé. A helye egyelőre üres marad.
Jelentős változások lépnek életbe a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér parkolási rendjében február 20-tól.
Ha valaki a napokban figyelmesen jár Budapesten, talán még elcsíphet hasonló akciódús eseményeket.
A szalafői falumúzeum a turisták egyik nagy kedvence, a Pityerszeren található Őrségi Népi Műemlékegyüttes igazi kis gyöngyszem. Most váratlanul lezárták az egész helyet. Mi történhetett?